Vágólapra másolva!
A wimbledoni címvédő Simona Halep egy esést követően megnyerte első mérkőzését a melbourne-i ausztrál nyílt teniszbajnokságon.

A román játékos az első szettben ráesett a csuklójára, majd ápolást kért, de folytatni tudta a meccset az amerikai Jennifer Brady ellen. Diadalát követően közölte: nincs nagy baj.

A szintén kétszeres Grand Slam-bajnok Garbine Muguruza 6:0-ra elvesztette a nyitószettet az amerikai Shelby Rogers ellen, aki azonban meglepetésre ezután már csak egy gémet tudott hozni.

Garbine Muguruza lehetetlen helyzetből jött vissza Forrás: AFP/Str

A Halephez és Muguruzához hasonlóan volt világelső német Angelique Kerber szintén bejutott a 64 közé: az Australian Open 2016-os bajnoka a 18 évesen első GS-versenyén szereplő olasz Elisabetta Cocciarettót verte.

A férfiak mezőnyében a negyedik kiemelt Danyiil Medvegyev négyszettes győzelemmel jutott be a második fordulóba. A US Openen döntős orosz játékos kedden az 50. helyen álló amerikai Frances Tiafoe-t búcsúztatta, akit két hete Dohában Fucsovics Márton is megvert.

A februárban 41 (!) éves horvát Ivo Karlovic a kanadai Vasek Pospisil legyőzésével biztosította helyét a legjobb 64 között.

Tenisz, Australian Open, az 1. forduló (a 64 közé jutásért) keddi eredményei:
nők:
Halep (román, 4.)-Brady (amerikai) 7:6 (7-5), 6:1
Szvitolina (ukrán, 5.)-Boulter (brit) 6:4, 7:5
Bertens (holland, 9.)-Begu (román) 6:1, 6:4
Kerber (német, 17.)-Cocciaretto (olasz) 6:2, 6:2
Muchova (cseh, 20.)-Flipkens (belga) 6:3, 2:6, 7:6 (10-7)
Collins (amerikai, 26.)-Gyjacsenko (orosz) 6:1, 3:6, 6:4
Cornet (francia)-Niculescu (román) 5:7, 6:1, 6:0
Bellis (amerikai)-Maria (német) 6:0, 6:2
Putyinceva (kazah)-Hszieh (tajvani) 6:1, 6:3
Dart (brit)-Doj (japán) 2:6, 6:4, 7:6 (10-6)
Davis (amerikai)-Fernandez (kanadai) 6:4, 6:2
Muguruza (spanyol)-Rogers (amerikai) 0:6, 6:1, 6:0
Blinkova (orosz)-Paolini (olasz) 7:5, 6:4
Rodionova (ausztrál)-Bondarenko (ukrán) 3:6, 7:6 (7-5), 6:0
Kuznyecova (orosz)-Vondrousova (cseh, 15.) 6:2, 4:6, 6:4
Giorgi (olasz)-Lottner (német) 6:3, 6:3
Siegemund (német)-Vandeweghe (amerikai) 6:1, 6:4
Hon (ausztrál)-Kozlova (ukrán) 6:3, 6:4

férfiak:
Medvegyev (orosz, 4.)-Tiafoe (amerikai) 6:3, 4:6, 6:4, 6:2
A. Zverev (német, 7.)-Cecchinato (olasz) 6:4, 7:6 (7-4), 6:3
Monfils (francia, 10.)-Lu (tajvani) 6:1, 6:4, 6:2
Goffin (belga, 11.)-Chardy (francia) 6:4, 6:3, 6:1
Rubljov (orosz, 17.)-O'Connell (ausztrál) 6:3, 0:6, 6:4, 7:6 (7-5)
Kyrgios (ausztrál, 23.)-Sonego (olasz) 6:2, 7:6 (7-3), 7:6 (7-1)
Baszilasvili (georgiai, 26.)-Kvon (dél-koreai) 6:7 (5-7), 6:4, 7:5, 3:6, 6:3
Popyrin (ausztrál)-Tsonga (francia, 28.) 6:7 (5-7), 6:2, 6-1-nél Tsonga feladta
Fritz (amerikai, 29.)-Griekspoor (holland) 6:3, 6:3, 6:3
Bolt (ausztrál)-Ramos (spanyol) 7:6 (7-1), 1:6, 6:7 (5-7), 6:1, 6:4
Seppi (olasz)-Kecmanovic (szerb) 6:4, 6:4, 7:6 (7-3)
Herbert (francia)-Norrie (brit) 7:5, 3:6, 3:6, 7:5, 6:4
Szugita (japán)-Benchetrit (francia) 6:2, 6:0, 6:3
Gojowczyk (német)-Eubanks (amerikai) 7:6 (7-1), 6:3, 4:6, 6:0
Martinez (spanyol)-Köpfer (német) 6:3, 6:4, 7:5
Karlovic (horvát)-Pospisil (kanadai) 7:6 (7-4), 6:4, 7:5
Delbonis (argentin)-Sousa (portugál) 6:3, 6:4, 7:6 (7-3)
Isner (amerikai, 19.)-Monteiro (brazil) 6:7 (5-7), 7:6 (7-4), 7:6 (9-7), 7:6 (7-5)
Anderson (dél-afrikai)-Ivaska (fehérorosz) 6:4, 2:6, 4:6, 6:4, 7:6 (10-8)
Tabilo (chilei)-Galan Riveros (kolumbiai) 4:6, 6:3, 6:4, 6:7 (6-8), 6:4
Geraszimov (fehérorosz)-Ruud (norvég) 6:3, 7:6 (8-6), 1:6, 4:6, 7:6 (10-6)
Simon (francia)-Cuevas (uruguayi) 6:1, 6:3, 6:3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!