A bronzéremért mérkőzhet a fiatal magyar birkózó az Eb-n
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/B4yzn70Lwo07PhTF_EkIRmWJ0Acu3KvIyjVaKfVar98/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50L2IyMDA0NjQ5MzNkZDRlYTlhNGVmN2U1OTZkNTk5YmZl.webp)
A tavalyi Európa Játékokon ezüstérmes magyar a hétfői nyitónapon a nyolcaddöntőben simán győzte le az Eb-győztes, vb-második moldovai Victor Ciobanut, majd a negyeddöntőben tusvereséget szenvedett az orosz Ibragim Labazanovtól.
A keddi folytatásban, a vigaszágon az azeri Taleh Mammadovval került szembe. Aktívan kezdett, emiatt a második perc végéhez közeledve megintették ellenfelét. A parterhelyzetben ugyan csak egy fél pörgetés jött össze, Mammadov kibújt a fogásból, de az első szakasz így is 1-0-val ért véget.
A másodikban Torba szépen védekezett egy dobáskísérletnél, azután az ő akciója már hatékony volt, ezzel 3-0-ra alakult az állás, nem sokkal később pedig 7-0-ra egy válldobást követően. Utóbbi akciónál Mammadov a magyar mögé került (7-1), majd pörgetéssel csökkentette hátrányát (7-3). A hajrában igyekezett még közelebb kerülni, de egy összekapaszkodásnál vesztére ő lépett ki, ezzel kialakult a 9-3-as végeredmény.
Torba a bronzéremért a román Mihai Radu Mihuttal csap majd össze az esti programban.