Búcsú a magyar sport utolsó Fekete Párducától

A magyar sportéletben két Fekete Párducot ismertem, és mondhatom, eredeti volt mindkettő. Sőt! Ennél is több: utánozhatatlan. Bár tudnék néhány sort írni most az elsőről, Grosics Gyuláról, az aranycsapat kapusáról is, aki a kapusok közül elsőként bújt teljesen fekete mezbe, és abban védte párducként a válogatott kapuját, s erről kapta becenevét, de most ennél is szomorúbb feladatom van. A világbajnok tőrvívótól, Gyuricza Józseftől búcsúzom.

Gyuricza József (bocsássanak meg, nekem Jóska) a magyar férfi tőrvívás első világbajnoka Március 11-én, 86 éves korában meghalt. Ilyen idős korban (mondom én nyolcvanhárom évesen), már számíthat az ember az ilyen tragédiára. Jóska tragédiáját fájóbbá teszi, hogy hosszú betegsége ellenére is a szíve-lelke bírta volna még, de végül is egy baleset vitte el.

Elmondom, ki volt ő. Ma már alig tudja valaki.

Ez az erős szálú szénfekete hajú, hátra fésült frizurájú, csillogó fekete szemű fiatalember, akinek a szája sarkából soha ki nem fogyott a mosoly, a pillantásából pedig a huncutság, még éppen csak most jött fel Hódmezővásárhelyről a fővárosba.

Gyuricza József vívó, a XVII. nyári olimpiai játékokra készülő vívó válogatott keret tagja Forrás: MTI/Mikó László

A műszaki egyetemre jár, villamosmérnök lesz belőle, nagy feltaláló. Azaz lett volna, ha vívó barátja, a már válogatott Szőcs Bertalan át nem csábítja a Testnevelési Főiskolára. De megtette.

Pesten természetesen folytatta a vívást, amit odahaza megkezdett, itt az egyetemi klubnál (akkor Haladás, előtte és utána BEAC) és a nagyszerű Szabó László vívómesternél, aki fiatal korában Santelli segédmestere volt és csodálatos nevelő. Annyira, hogy ebben az időben éppen egy másik vásárhelyi, Belovai Péter-tanítványból, műszaki egyetemistából, Juhász Katiból kezdett világbajnokot faragni. Jóskát azonban a feltűnő tehetsége az ifjúsági válogatottba sodorta, ott pedig Bay Béla dr. karmai közé került.

Soha jobbkor!

A magyar vívósport alighanem legnagyobb aranykorának kezdetén vagyunk, az egész világ kezd magához térni a II. világháború után, a nemzetközi vívóélet kiteljesedett. A FIE létrehozott egy teljesen új ifjúsági (21 éven aluliak) világbajnokságot és elhatározta a tőr találatjelző gép 1955-ös bevezetését a nagy nemzetközi versenyeken. A gép megalkotásában vezető szerepe volt a magyar Gyarmati Mihály postamérnöknek. Ezáltal a magyar vívók helyzeti előnyben voltak a világgal szemben, ha akartak, máris megismerkedhettek a villanytőrrel, a jövő fegyverével.

Ezzel párhuzamosan kezdett beérni Bay szövetségi kapitánynak az a határozott igyekezete, hogy valóban négy fegyvernemessé tegye a magyar vívást, amely korábban alapvetően a kardra épült. Mellette elsősorban a női tőr, majd utóbb már a párbajtőr is fölfejlődött. Ennek egyik jele volt, hogy a Bay-tanítvány Sákovics József 1953-ban első magyar vívóként végre megnyerte az egyéni világbajnokságot!

Horthy Miklós, aki a Milleneumi vvíóversenyen negyedik helyen végzett tőrvvíásban Forrás: Origo

Persze férfi tőrben is voltak azért jelentős eredményeink. Gerevich Aladár például többször volt tőrben magyar bajnok, mint kardban, még korábban Tóth Péter például igen jól vívott ezzel a fegyverrel is. Jöjjön most egy kuriózum: azon a Milleneumi versenyen, amely fordulatot hozott a magyar vívásban és elhozta hozzánk Italo Santellit, az amatőr tőrvívók között, a negyedik helyen megtalálhattuk Horthy Miklóst, aki Póla színeiben indult.

A vívás történetében 1955-ig más, mint latin-vívó (értsd olasz, de főleg francia) nem nyert férfi tőr világbajnokságot, vagy olimpiát. A fiatalokkal egyre inkább feltöltött magyar csapatok 1953-ban és 1954-ben csak a bronzéremig jutottak, de ez már figyelemre méltó eredmény volt. Ötvenháromban a csapat: Gerevich Aladár, Maszlay Lajos, Palócz Endre (Gerevich a kardból „nézett át" amikor szükség volt rá a csapatban), Sákovics József, Tilli Endre, valamint az újonc Gyuricza József. A következő évben Maszlay helyén már a fiatal Marosi, Sákovics helyén pedig Szőts Bertalan vívott. Így haladt előre a világ.

Ahhoz, hogy Gyuricza máris nem egy, hanem két világbajnoki bronzéremhez jusson, fantasztikusan kemény, szorgalmas munka kellett – és az ő csodálatos tehetsége. És elsősorban az, hogy kibírja Bay Béla rettenetesen megterhelő iskoláit. (Iskola: a tanítvány a mesterrel szemben áll fel és végzi a megadott gyakorlatokat, amelyekhez a mester „adja" a pengét.)

A kép jobb oldalán Bay Béla mesteredző. Iskolái elől nem volt menekvés Forrás: BEAC

Amelyek elől többen is (például Szerencsés József ifjúsági kard-világbajnok) egyetlen alkalom után megszöktek. De Gyuricza nem. Pedig a dolog tényleg nem volt egyszerű. Bay doktor megkövetelte például, hogy a tanítvány egyetlen atlétatrikóban legyen és nem plasztronban, ha mégis abban jelent meg, iskola közben akkora verést kapott a tőrrel vagy karddal, hogy hetekig borogathatta a fekete hurkákat a mellén és a hátán. (Én például még ma, nyolcvan év elmúltával is érzem az ezerszer lecsapott könyökcsontomat.)

Ezeket a csapásokat, vágásokat csak azzal lehetett elkerülni, ha az ember pontosan végezte a gyakorlatot, milliméterre pontosan oda tette-vette-vitte a pengéjét, ahová kellett, és akkor, amikor kellett. És Jóska ebben is utolérhetetlen volt. A jó másfél órás iskolákat is rendszerint megúszta egyetlen hurka nélkül, annyira képes volt összpontosítani. Amit pedig a többiek, ha tehették, szájtátva nézték, az a folyamatos pengekerülés, amely eltartott egy fél órát, míg majd belerokkant. (Ma se tudom a Bay hogyan bírta.)

Gyuricza József az 1954-es főiskolai világbajnoki győzelme után Forrás: facebook.com/vivomuzeum

Ennél a két vívó, mester és tanítvány szemben áll, közepes távolságban egymással, a mindegyik tőr helye majdnem eléri az ellenfél kosarát, és akkor Bay elkezdi „megkötni" Gyuricza tőrének a pengéjét, Jóskának viszont ki kell térnie ez elől a kötés (vagy ütés) elől, „csont" azaz érintkezés, ütközés nélkül. Rettenetes dolog. Pláne, ha minden ütközés után kap egy suhintást a tőrrel a hátára, vállára, ahová sikerül.

És Bay kerül balra, pörgeti mint a rokka az orsót, Jóska idegei pattanásig feszülnek, de figyelnie kell. Ha egyetlen pillanatot kihagy, az öreg azonnal vált és visszafelé indul és máris megvan a baj. Szörnyű. (Tudom ajánlani minden, magát nagyra tartó ifjúnak ezt a játékot.) Kicsit jobbra, aztán balra, megint jobbra tekeri, szédületes. És Jóska ezt valami hihetetlen érzékkel, csak nagyon ritkán ütközve képes vég nélkül csinálni, szinte előre érzi, látja, mikor fordít majd az öreg és már elébe megy a dolognak.

Bámulatos. Nyilván erre megy ki ez a játék. És asszó közben ezért nem lehet megfogni Gyuricza pengéjét. Meg azért, mert pokolian gyors. Mint a párduc. Igen, a szénfekete hátrasimított haj adta az alapot, meg ez a laza, villámgyors támadás, de ekkor már hallani a becenevet. Ő a Fekete Párduc.

Kamuti Jenő, az egyik nagy kortárs, barát, szintén Bay tanítvány mondja: "Hihetetlen adottságai voltak a Jóskának. Olyan izmai, laza ízületei és reflexei, hogy azokat, ha megfeszültem is, képtelen voltam meg, vagy inkább eltanulni tőle, pedig én sem voltam éppen lassú.

Szovjet, amerikai és magyar sportolók a július 14-26. között a Sportcsarnokban megrendezett vívó világbajnokság megnyitóján. Jobbra a magyarok: Sákovicsné Dömölky Lídia, Bay Béla szövetségi kapitány, Sákovics József, Kárpáti Rudolf, Gyuricza József (b-j) Forrás: MTI/Mikó László

Volt például egy kitörésből indított támadása, amikor az ember már vízszintes lábakkal, szinte kinyúlva támaszkodik elől a lábán, minden átmenet nélkül képes volt egyenes flesst indítani és persze be is vinni a rendszerint egyenes szúrását."

Tatán, az edzőtáborban, a vívóterem falán volt többek között egy reflexmérő készülék. A Gyarmati mérnök úr, a tőrgépek atyja készítette, hasznos játéknak. Egy normál bőrrel fedett szúrópárnából ált, hogy a bőr alatt mi volt az az ő titka, a lényeg, hogy ettől a párnától jobbra, elhelyezkedett egy tíz égőből álló lámpasor. Amelynek égői, belülről indulva tizedmásodperces különbséggel villantak fel. A vívónak ezzel a szúrópárnával szemben kellett kényelmesen felállnia, majd amikor az első fény felvillan, megszúrnia a párnát. A nagy többség öt-nyolc-tíz-soha alatt találta el a célt, Gyuricza a harmadiknál már megállította a teljes villanyfűzért.

Ilyen alapon senki sem csodálkozott, hogy Gyuricza József 1954-ben megnyerte a főiskolai világbajnokságot, meg a felnőtt világbajnoki bronzban is benne volt, amint említettük. A következő évet pedig azzal kezdte, hogy megnyerte az ifjúsági világbajnokságot, amelyet minden évben húsvétkor rendeznek. Erre pedig már Róma következett, a magyar vívás egyik csúcspontja: az öt aranyérmet hozó világbajnokság.

Christian d'Oriola, a kor legnagyobb tőrvívója, a franciák nemzeti hőse, eddig négyszer nyerte az egyéni világbajnokságot. Mellé három csapataranyat is behúzott. Nem volt élő ember, aki elhitte volna, hogy most majd nem ő nyeri az ötödiket is. Bár az előmérkőzések után némelyekben kételyek is támadhattak, mert ahányszor a sors összehozta kettejüket, Gyuricza Jóska rendre elkalapálta a fenomént. Majd jött a döntő.

A Népsport 1955. október 13-i jelentése Rómából a vívó-világbajnokságról Forrás: Arcanum

Ahol következet d'Oriola újabb veresége, megint csak Jóskától. De még mindig nem volt vész, mert egy olyan lovagnak, mint Christian, komoly fegyverhordozói is vannak. Az övé történetesen a szintén kiváló Jacques Lataste volt, akinek állandó feladata volt, itt a döntőben is, hogy eltakarítsa a bajnok útjába kerülő akadályokat. Nem is okozott csalódást, legyőzte Gyuriczát és ezzel visszahozta a győzelem reményét, lehetőségét d'Oriola számára.

Ehhez legjobb, ha Idézem Kő András könyvéből, (Pengevilág), a Népsportot. NÉPSPORT, 1955. OKTÓBER 13. „Háromnegyed tízkor állt fel ismét egymással szemben d'Oriola és Gyuricza (miután mindketten hat-hat győzelemmel végeztek). Rosszul kezdődött, Gyuriczát támadása közben d'Oriola felszúrta. Utána Guricza egyenlített, de jó tempójú közbeszúrással d'Oriola ismét megszerezte a vezetést. Gyuricza nagyon biztosnak látszott, amikor levette fejéről a sisakot, még ki is mosolygott a fiúk felé. Védés-visszaszúrással egyenlített, aztán kétszer egymás után kizárta d'Oriolát, 4:2.

Christian d'Oriola, a verhetetlennek hitt francia tőröző, akit Gyuricza Jószef többször legyőzött Forrás: AFP/Dominique Faget

Hosszú perceken át pengeütögetés folyt ezután, s volt egy-két érvénytelen helyen ért találat. Végül d'Oriola támadott, Gyuricza védett és a francia fiú melle közepén ült a döntő találata. Nem lehet leírni, ami ezután következett. Az olasz közönség, amely már egészen jól megtanulta a magyar fiú nevét, kórusban üdvözölte őt!" (Morvay Tihamér, tragikus sorsú kedves kollégám és barátom volt a tudósító.)

Az alábbiakat meg én tettem hozzá, az Arany évtizedek című vívástörténeti könyvemben: „Gyuricza egyedülálló, csodálatos tehetség volt, de a szakemberek józan véleménye szerint villanytőr nélkül nem győzhette volna le d'Oriolát. Egyszerűen a zsűri miatt. És Dömölky Lídia sem haladhatott volna veretlenül a győzelme felé. Ennyit jelentett számunkra a találatjelző gép. Más kérdés, hogy a trónjáról ledöntött király, d'Oriola, fogta magát, megtanult villanytőrrel is vívni, és egy év múlva az olimpia megnyerésével vágott vissza Jóskának. Egy további év múlva azonban egy újabb magyar csodagyereket kapott a nyakába, Fülöp Mihályt, aki aztán végleg elvette a kedvét a vívástól.

Gyuricza József tehetsége, élete külön regényt érdemelne. Nem is lenne unalmas olvasmány. Vibráló, állandóan robbanásra kész egyénisége kötélidegzettel, hihetetlen küzdeni tudással párosult. Gyuricza technikája sallangmentes és egyszerű volt – ám a tökéletességig pontos. Vívása az egyenes szúrásra épült, s éveken át nem volt a világon olyan vívó, akit Jóska ne tudott volna egyenesen megszúrni. Ugyanakkor a sejtjeiben érezte a pengét, úgy kerülte ki a pengefogásokat, érintkezéseket, ahogy akarta. Egyszóval csodálatos volt."

Hogy ezt az említett regényt megírja-e valaha, valaki, nem tudom. A tény azonban tény marad. Gyuricza József egyike a magyar vívás legnagyobb alakjainak. Még akkor is, ha nem szokás együtt emlegetni világhíres nagy kardvívóinkkal. Noha történelmet írt. Nem ezzel az egyetlen győzelmével, hanem egész életművével. Azzal, hogy amíg csatasorban állt, addig a magyar férfi tőrvívás szinte mindig a világbajnoki és olimpiai dobogón ált, és azzal, hogy az egyetlen csapat világbajnoki címét is az ő vezetésével nyerte meg.

A franciák olimpiai bajnok férfi tőrcsapata az 1952-es olimpián, Helsinkiben. Jacques Lataste, Christian d'Oriola, Claude Netter aés Jacques Noel Forrás: AFP/-

Mégpedig kitűnő társakkal. És ez teszi őt a legnagyobbá. Mert Jóska nem egy szürke masszából, nem a középszerűek tömegéből emelkedik ki fejhosszal, hanem a hozzá hasonló kvalitású, világbajnoki minőségű magyar tőrvívók közül. Csak példának: Czvikovszky Ferenc, a húsz éven át örök második dr. Kamuti Jenő, Tilli Endre, Marosi József, Pap Csaba és még sokan mások. Akik közül Fülöp Mihály máig, a világon egyedülálló legnagyobb zsonglőre volt a tőrnek. De ő sem volt vezéregyéniség.

Az Gyuricza volt, amíg volt!
Azóta meg, lényegében, semmi! Már ami a magyar férfi tőrvívást illeti.

A Jóska több mint egy évtizeden át, állt a tőrcsapat élén. A szívére, az eszére még akkor is nagy szükség volt, amikor a fizikuma kezdett gyengülni. De még mindig a pályafutása csúcsain járt, amikor 1966-ban egy foltot fedezett fel a sportorvos Jóska tüdején. Ezt rövidesen műtét követte, és ma már tudjuk, a teljes gyógyulás. Erős dohányos lévén Jóska megkérdezte az orvost, hogy akkor most mi legyen a cigarettával, meg azzal a néhány fröccsel, amit szívesen elfogyasztana. Az orvos így felelt:„Teljesen rendben vagy, mértékkel ehetsz, ihatsz, csinálhatsz, amit akarsz."

Gyuricza hitte is meg nem is, hátha csak azért mondta a doktor, mert közel a világ vége.

Pedig igaz volt. Tanúság erre az a hosszú élet, amelyet a fenti döbbenetes betegség után adott neki a Teremtő. Mint testnevelő tanárnak és katonatisztnek, de talán a legszebb részt, mint vívómesternek. Két nagyszerű tanítványt mondhat ugyanis magáénak, noha „örökölte" őket mesterétől: a világbajnok Bóbis Ildikó, és a világbajnoki ezüstérmes Maros Magda.

De el kell mondani még, hogy Jóska utóbbi évtizedeit - miközben két nagyszerű gyereket nevelt fel, a már a melbourne-i olimpia idején megismert gyönyörű feleségével, aki haláláig kitartott mellette jóban-rosszban - súlyos, és az életét korlátozó betegségekkel küzdve élte le, míg egy baleset képében jött el érte a halál.

Kicsit talán hosszúra vettem, de nem tehettem mást. Ha már megértem, el kellett mondanom róla mindent, látva a sok szerető, kedves megemlékezést, amelyek mindegyike csak puszta, sívár adatokra szorítkozik. Mert ugyan mire támaszkodna?

Hogy Jóska valójában mekkora vívó – az az 1966-os világbajnokságon derült ki, Moszkvában. Ott Gyuricza betegen vívott a csapatért.

Gyuricza József a magyar férfi tőrvívás első világbajnoka Forrás: MTI/Bojár Sándor

És a nagy Jean-Claude Magnan-t, a félelmetes és verhetetlen francia Magnan-t, az előző évi világbajnokot úgy verte meg, mint mester a tanítványát. Az utolsó találatánál, amikor az elbátortalanodó Magnan pengéjét egy szikszt-el már keményen elfogta, még arra is volt ideje, hogy harci kiáltását nekieressze. „Ha-i-ááá!"- kiáltotta, kinézett ránk és fölülről ledöfte tehetetlen ellenfelét Feledhetetlen pillanat volt

Amint a Fekete Párduc lecsapott megdermedt áldozatára.