Mivel Pekingben él, adja magát a kérdés: milyen állapotok uralkodnak jelenleg abban az országban, ahonnan elindult a világjárvány?
Talán a legbeszédesebb ezzel kapcsolatban az a tény, hogy február első hetét követően nekem folyamatosan be kell járnom az irodába mind a mai napig, nem volt távmunka. Más városokról nem tudok nyilatkozni, de
Peking szerintem kellő időben reagált, és hozta meg az óvintézkedéseket.
Éppen ezért mostanra itt normalizálódni látszik a helyzet, az emberek kint vannak az utcákon, egyre nagyobb a forgalom, az üzletek, éttermek üzemelnek. Egyedül a maszkokból lehet arra következtetni, hogy még nincs minden rendben, azokat mindenki viseli. Illetve sok helyen ellenőrzőpontok vannak, ahol testhőmérséklet-vizsgálatokat tudnak végezni, valamint bevásárláskor ingyenes fertőtlenítőszereket, kéztörlőket adnak a nagyobb biztonság érdekében.
Mit gondol, mennyi idő múlva állhatnak vissza a dolgok a régi kerékvágásba? Lehet egyáltalán ugyanolyan a világ, mint a koronavírus előtt?
Ha erre jó választ tudnék adni, akkor aligha a mostani munkámmal, hanem ezzel a területtel kellene foglalkoznom.
Optimista ember lévén bizakodom, hogy minél előbb, legkésőbb nyárra normalizálódik a helyzet, és újraindulhatnak a dolgok.
Sanghajban júniusban, a Forma1-es pályán már versenyeket szeretnének rendezni – ennek egyrészt nyilván van egy szimbolikus, másrészt egy konkrét jelentése is. Az emberek ugyanis reménykedhetnek, ha már szabadtéri programokról esik szó, ráadásul a hatóságok is megerősítették az efféle törekvéseket.
A 2020-as tokiói nyári játékokat viszont egy évvel elhalasztották. Egyetértett a döntéssel?
Teljes mértékben.
Ha az ember a sportban dolgozik, akkor nemcsak az olimpiai kéthetes ciklusban, hanem annak előkészítésében és lebonyolításában is gondolkozik, az odáig vezető út ugyanis sokkal hosszabb annál, de legalább annyira fontos.
A sportolók pedig rajtuk kívül álló okból kifolyólag nem tudtak volna rendesen felkészülni. Arról nem is beszélve, hogy a bejelentéskor csupán a kvóták alig több, mint 50 százalékát szerezték meg, a kvalifikációs versenyek nagy részét a mostani időszakban kellett volna megrendezni, ám ezek szinte egytől egyig elmaradtak. Mindennek tudatában nem kérdés, hogy
a halasztás volt az egyetlen járható út és a jó megoldás.
Lehet hatása a Nemzetközi Olimpiai Bizottság döntésének a 2022-es pekingi téli olimpiára is?
Annyiban mindenképpen, hogy ezúttal a megszokott másfél, kétéves különbség helyett csupán hét hónap választja majd el egymástól a két eseményt. Bizonyos értelemben persze nem hat ránk, hiszen a téli sportágakat nem igazán érinti a döntés, ahogyan a helyszíneket sem, amelyek nagy része már most kész van, legkésőbb az idei év végére pedig minden felépül.
Amire viszont biztosan hatással lesz a halasztás, az a határidők betartása, valamint a szállodák, repülős utazások, és belépőjegyek intézése partnereink számára, amely a 2021-es tokiói játékok miatt biztosan nagy átszervezéseket igényel majd a részünkről.
De azon leszünk a NOB-bal, a nemzetközi szövetségekkel, a tv-társaságokkal és a sajtó képviselőivel, hogy minden zökkenőmentesen menjen majd.
Korábban többen bírálták a szervezetet, amiért egy olyan város nyerte el a 2022-es olimpia rendezési jogát, amelynek nemhogy téli sportokban szerzett hagyományai, de még hegyei sincsenek. Mi a tapasztalta, az idő múlásával változott a megítélés?
Az imént nem említettem, de van talán egy furcsa pozitívuma is a nyári játékok halasztásának:
2021 augusztusáig minden Tokióról fog szólni, minket addig egy viszonylagos médiacsend övez majd,
csak utána kerülünk a középpontba. Azzal némileg vitatkoznék, hogy nincsenek hagyományai az országnak a téli sportok terén, a kínai rövidpályás gyorskorcsolya, a műkorcsolya, vagy éppen a curling csapat világszínvonalú. Tény, hogy vannak olyan sportok és diszciplínák, ahol még fejlődni kell, ilyen például a jégkorong, vagy az alpesi és az északi számok, de a helyszínek elkészültével biztosra veszem a fellendülést. A kínai emberek ugyanis köztudottan nyitottak és kíváncsiak az új dolgokra, és bár Ausztria, vagy éppen Svájc nyomdokaiba aligha léphet az ország,
biztos vagyok benne, hogy meg fogja lepni a világot a rendezés, méghozzá pozitívan.
2018-ban Phjongcsangban több versenyen is bántóan üresek voltak a lelátók. Mi kell ahhoz, hogy ilyesmi Pekingben ne forduljon újra elő?
Valóban voltak olyan sportok, amelyek Dél-Koreában kevésbé érdekelték az embereket, de azt sem szabad elfelejteni, hogy az ottani szervezők nagyon balszerencsések voltak az időjárással, mivel a hideg és a szél miatt többszörösen elhalasztott versenyekre gyakran már nem mentek el a szurkolók. Remélhetőleg nálunk ezzel nem lesz baj, arról nem is beszélve, hogy
Kínában óriási jelentősége van az olimpiának,
nemcsak Pekingben, a hegyvidéki helyszíneken is nagyon várják már a versenyeket. Végeztünk előzetes felméréseket a jegyeladásokkal kapcsolatban, amelyek alapján szintén bizakodhatunk.
Akik ott lesznek a lelátón, azok pedig nem azért lesznek ott, mert arra kötelezték őket, vagy mert "kivezényelik" az embereket, hanem mert tényleg érdekli őket a sport, és kíváncsiak az olimpiára, és az azt körülvevő eseményekre, hangulatra.
Gondolom, nagyban segíti a szervezést, hogy 2008-ban Peking nyári olimpiát is rendezett.
Nem is kérdés, olyannyira, hogy a 2022-es szervezőbizottságban dolgozók mintegy 40 százaléka már akkor is dolgozott és tevékeny részt vett a munkálatokban, így kellő tapasztalattal rendelkezik.
A vadonatúj fedett gyorskorcsolya csarnokon kívül a pekingi létesítmények 2008-ra épültek, ezeket fogjuk most ismét használni, ez is egy olyan örökség, amely nagyban megkönnyíti a helyzetünket.
Ami viszont 2008 óta óriásit változott, az az önkéntesség, amellyel Peking és az egész ország akkoriban kezdett megismerkedni. Az akkor megalakult klubok és szervezetek a mai napig működnek, amelyek tagjai közül már most több ezren jelentkeztek, hogy dolgozni szeretnének a 2022-es téli játékokon.
Ennél nagyobb társadalmi hagyatéka aligha lehet egy világversenynek.
Mik a konkrét feladatai a szervezőbizottság szenior szakértőjeként?
Az igazgatótanácsunknak vagyok afféle karja, én tartom a kapcsolatot a szervezőbizottság főigazgatójával, aki egyébként Peking egyik alpolgármestere és már a 2008-as olimpián is helyszíneket irányított, így óriási tapasztalata van. Három fő szakmai területen szoktunk konzultálni: minden jellegű nemzeti kapcsolatok - NOB, országos bizottságok, nemzetközi sportszövetségek -, nemzetközi kommunikáció - hírügynökségek, médiaszolgáltatások, sajtóközpontok -, valamint a szolgáltatások - olimpiai falvak, étkeztetés, szállás, közlekedés, orvosok és doppingellenőrzés.
Összetett és elég sok dolgot felölelő munkakör, de roppant izgalmas, tele kihívásokkal.
2000-ben, 2004-ben és 2008-ban a nyári olimpiákon is hasonló szerepkörben dolgozott. Mennyiben tér el a munka a téli játékokra való felkészülésben?
Így igaz, és még két Ázsiai Játékokon is segédkeztem.
A szervezésben egyébként az alapparaméterek nagyjából megegyeznek, van viszont kb. 20 százalék, ami a helyszínektől függően össze sem hasonlítható.
Egy ausztrál szervezési közeg például teljesen más, mint egy görög, amely szintén merőben különbözik egy kínaitól. A munkámhoz egyébként nemcsak a szaktudás, hanem ha fogalmazhatok így, a pszichés érzékenység is kell, hogy
az ember alkalmazkodni tudjon ahhoz a mentalitáshoz, ami az adott országot jellemzi.
A téli sportok közül talán a gyorskorcsolya a legnépszerűbb Kínában. A Liu testvéreket mennyire ismerik Ázsiában?
Mivel az országnak megvannak a maga „hősei" ebben a sportágban, érthetően inkább róluk van tudomása az embereknek. Azt tudom, hogy Koreában nagyon népszerűek voltak, főleg a győzelmük után, de
abban is biztos vagyok, hogy szakmai berkeken belül Kínában is pontosan tudják, kik ők.
Már csak azért is, mert félig kínai származásúak, és az edzőjük is idevalósi. Nagyon drukkolok nekik, hogy 2022-ben a szurkolók is örökre megjegyezzék a nevüket.
Korábban azt nyilatkozta, Ázsia sokkal ambiciózusabb, mint akár Európa, vagy Észak-Amerika, ezért rendez annyi világeseményt napjainkban. Ön szerint ez továbbra is így van, vagy a világ többi részén is elkezdtek „felébredni" a sportvezetők?
Nagyon szubjektív leszek, de most is ugyanezt gondolom. Az arab világban, valamint a távol-keleti országokban továbbra is nagyobb erőt érzek, mint a világ többi nemzetében. Mindenki szeretné megmutatni, mire képes, Jakarta nagyon jó példa erre, ahol Ázsiai Játékokat rendeztek, és már az olimpia rendezése is felmerült, akár csak Manilában. Ebben a térségben tehát nemcsak a Korea-Japán-Kína háromszög erős, hanem Indonéziának, Vietnámnak, vagy éppen Tajvannak is nagyratörő álmai vannak.
Mivel dinamikusan fejlődik a terület, és érezhetően áldoznak is az eseményekre és látják bennük az értékeket, a következő két évtizedben szerintem továbbra is húzó régiója lesz a világnak.
Adott esetben Budapestnek milyen esélyei lehetnének a jelenlegi infrastruktúrával egy nyári olimpia rendezési jogának elnyerésére?
Budapesten születtem, így természetesen elfogult vagyok a magyar fővárossal kapcsolatban. Európában aligha kell már reklámozni Budapestet, mindenki tudja, hogy mit kínál az oda látogatóknak. Globális értelemben még promócióra szorul, de az egyértelmű, hogy elindult egy olyan irányba, ami nagyon nagy dolgokhoz vezethet.
Ennek egyik fontos állomása volt a 2024-es pályázat, amelyben én is segédkeztem, és nyugodt szívvel állíthatom, megleptük a világot.
Két olyan világvárossal voltunk ringben, mint Párizs és Los Angeles és egyáltalán nem vallottunk szégyent, sőt! Reálisan nézve a dolgokat a négy év múlva esedékes játékok még korai lett volna, azt vélhetően bármi történik, akkor is a franciák nyerik, de az biztos, hogy most már Budapest nevét is ismerik, és ami talán még fontosabb, az ott rendezett sportrendezvényei miatt elismerik. Hogy mi lesz a jövőben, azt persze nem tudhatom, nem otthon élek,
de azt a fajta hajlandóságot vélem felfedezni Magyarország kapcsán is, amit az imént az ázsiai országoknál említettem. Nagyon boldog lennék, ha még megélhetném, hogy Budapest nyári olimpiát rendezzen,
abban az esetben természetesen mindent elkövetnék, hogy részese legyek a szervezésnek!