Az olimpiára készülő vitorlázó szokatlan szerepkörben az 52. Kékszalagon
![](https://cdn.origo.hu/2023/12/g3mRxyxgZbHw5BFkO62E1GRte9OXcAnvrq7l0sBhW8A/fill/1347/758/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzAwMTdjNzFkMjdmYjQ1ZDU4NGRiYjY3ZTc2MzIxM2My.webp)
„Kicsit furcsa lesz számomra ez a szerepkör, mert ilyet még nem csináltam, kvázi szakértőként leszek ott a műsorvezetőkkel" – mondta az MVM Zrt. támogatásával készülő laser radialos versenyző.
„Balatonfüredet és környékét jól ismerem, igaz, hogy kishajóval, de sokat vitorláztam ott, és sokat tudnék mesélni az ottani széljárásokról. Persze a Balaton mindig képes váratlan helyzetekre. Izgatottan várom az 52. Kékszalagot, ahol hatszáznál is több hajó indul majd" – tette hozzá Érdi Mária, aki a napokban tért haza egy Garda-tavi edzőtáborból.
„Fantasztikus volt ismét nemzetközi csapattal edzőtáborozni, és ez folytatódik is, hiszen megyek hamarosan Dániába, ahol egy erős mezőnyben indulok egy úgynevezett edzőversenyen, majd Kiel lesz a következő állomás, ahol folytatódik az edzőtábor" – számolt be a terveiről Érdi Mária.