Mikor és hogyan ismerkedett meg a küzdősportokkal?
Az egész életemet átjárta a küzdősport édesapám miatt. Mindössze kétéves voltam, amikor karatézni kezdtem, de utána nagyon sok minden mást is kipróbáltam. Gimnasztikáztam, táncoltam, kosárlabdáztam, ami nagy szerelem volt, gördeszkáztam, bokszoltam, tényleg sok mindent csináltam.
Aztán édesapám megnyitotta a Növényi Sport Akadémiát Dunakeszin 2010-2011 körül, és elkezdtem nála a birkózást, ami egyből magával ragadott.
Talán ennek ahhoz is köze volt, hogy rendkívül szeretem a görög mitológiát, sokat is olvastam róla már akkor, gyerekkoromban. Plusz, míg másoknak Szupermen, addig nekem Herkules volt a gyerekkori hős, később rá is tetováltattam a lábamra.
A harc mindig is bennem volt, apuval is sokat birkóztunk, aztán idővel egyre jobb eredményeket értem el, én pedig egyre biztosabb voltam abban, hogy csak ezzel szeretnék foglalkozni.
Édesapja ösztönözte, hogy ezt a sportolási formát válassza vagy hagyta, hogy a maga útját járja?
Abszolút hagyta, ő azt akarta, hogy legyek egészséges, sportoljak, de azon belül azt csinálok, amit csak akarok. Őszintén a kisebbik testvéremet jobban ösztönözte a küzdősportokra, mint engem az ő korában, de nekem a harc, már nagyon korántól az életem szerves része volt.
Mikor fogalmazódott meg Önben, hogy ebből többet is kihozhatna, akár meg is élhetne belőle?
2013-ban voltunk egy korosztályos világbajnokságon, ahol grapplingben (földharc) ezüstérmet szereztem a nálam több mint két évvel idősebb Christian Lee ellen (aki 22 évesen a harmadik legjelentősebb ketrecharc-szervezet, a One FC könnyűsúlyú világbajnoka – a szerk.).
Pankrációban pedig velem egyidősek voltak a riválisok, ott megnyertem a vb-t.
Nem sokkal később került ki Londonba. Hogy történt a dolog?
Édesanyám kiköltözött, én pedig megbeszéltem apuval, hogy kijövök én is, megtanulom a nyelvet és keresek magamnak addig is egy küzdősport klubot.
2014 elején felkerestem pár ilyen helyet, majd megtaláltam a London Shootfighters nevű egyesületet.
Ez volt a legmesszebb tőlem, három busszal összesen két órát kellett minden egyes edzésre utaznom, meg persze utána ugyanennyit haza.
Elég kemény élet volt ebben a klubban, de én nagyon szerettem azt a fajta atmoszférát. Iskola után mindig gyorsan hazamentem, átöltöztem, mert itt a suliban kötelező volt az egyenruha. Még enni sem volt időm, kapkodva összeszedtem a cuccaim és indultam is edzésre. Emiatt lényegében este tizenegy óra körül értem haza a tréningek után.
Így visszatekintve nem is tudom, ezt hogyan csináltam. Most már autóval járok be, ami 30-40 perc maximum a forgalomtól függően.
Az iskola befejezése után mit csinált?
Miután befejeztem a sulit, mentem a College-be, ez egy két éves képzés volt, ami olyan, mint otthon a középiskola. Itt kettő szint között lehetett választani, egy magasabb, meg egy alacsonyabb közül. Ez utóbbival szintén mehetsz egyetemre, de a másik szinttel biztosabb a dolog.
A választás előtt leültem az edzőmmel beszélni a dologról és ő azt mondta, hogy
ha valamit őszintén szeretsz, és beleteszed mindenedet, akkor idővel megjön az eredménye és a pénzt sem kell majd kergetned.
Apu is mindig ezt mondta, csak gondolom, úgy volt vele, hogy nem egyszerű a felsőoktatásba bekerülni és inkább menjek biztosra.
Ezután a könnyebb oktatást választottam, ugyanúgy mentem edzésre, és ha ez a suli miatt nem jött össze, akkor hajnalban keltem, mentem futni, este meg konditerembe.
Hogy jött a képbe a világ második legnagyobb ketrecharc-szervezete, a Bellator?
2018-ban jött a lehetőség, hogy a budapesti gálán ketrecbe léphetek a Bellator 196-on (előtte februárban egy másik szervezetnél már nyert Norbert egy meccset – a szerk.). Az edzőim osztották meg velem a jó hírt, hogy szerződést ajánlott az amerikai szervezet nekem.
Úgy voltam ezzel, ha az egész nem áprilisban lett volna, amikor már csak két hónap volt vissza az iskolából, lehet az egész oktatást ott is hagyom.
A bunyót megnyertem Budapesten, aztán a sulit befejeztem és utána eldöntöttem, hogy innentől minden időmet erre szentelem.
Ekkor még kellett munkát is vállalnia, hogy kint kezdő bunyósként megélhessen?
Igen, plusz a kocsimat is fizetni kellett, ezért angolt és matekot korrepetáltam, mert egy évig, 2019 tavaszáig nem volt összecsapásom.
Vicces volt, hogy nem angolként, a helyi gyerekeknek tanítottam az ő nyelvüket.
Tavaly tavasszal aztán nem a legideálisabb körülmények között repült ki a mérkőzésére, az Egyesült Államokba.
Nagyon betegen utaztam ki, gyakorlatilag homályos volt a látásom, nem hallottam és szédültem. Szerencsére egy nagyon közeli barátom szerzett nekem gyógyszert, ami segített kitisztítani az arcüregem, de még így is elég betegen léptem ketrecbe. Végül azon a meccsen is győzni tudtam.
Majd még ugyanabban az évben, szeptemberben is bunyózhatott, ráadásul több mint 13 000 ember előtt Dublinban, egy helyi harcos ellen.
Igen, hatalmas tömeg volt, eszméletlen hangulat, mindenki fújolt a lelátókon, amikor én vonultam ki a ketrechez. Úgy voltam vele, amikor nekem szurkolnak, akkor nem akarok az embereknek csalódást okozni. Ebben az esetben meg úgy gondoltam, meglátják az emberek, hogy a bunyóm után még ők akarnak majd meghívni egy italra.
Az írek egyébként olyanok, hogy természetesen a sajátjaiknak drukkolnak, de ha jó vagy a ketrecben, akkor a végén neked is gratulálnak és elismerik a teljesítményed.
Miután győztem, mindenki őrjöngött, és ennek köszönhetően egy nagyobb ír rajongótáborom is lett.
Ezen a gálán Conor McGregorral is összefutottam az este után, jó fej volt, beszélgettünk,
de ekkor ezt az adrenalin löket miatt még nem tudtam annyira értékelni. Ha ez egy hónappal később történik, azért jóval nagyobb dolog lett volna. Egyébként köszönhetően a küzdősportnak más sztárokkal is találkoztam, egyszer például 50 Cent is benézett egy edzőtárs bemelegítésére a meccse előtt, és akkor beszélgetett velünk.
A koronavírus-járvány mennyire borította fel a hétköznapjait és a terveit?
Jó is és rossz is volt egyben. Rossz, hogy nem tudtam meccseken bunyózni, mert nekem ez a megélhetésem, de most nem panaszkodni szeretnék, mert sokkal rosszabbul jártak például azok, akik a gyerekeik mellett veszítették el a munkájukat.
A jó része az volt, hogy a két kistestvéremmel sok időt tölthettem együtt, játszottunk, mellette pedig sokat is edzettem.
Plusz úgy érzem, rájöttem arra, mi a célom az életben. Szeretnék jobb ember, férfi lenni, ennek megfelelően építem magam. Nietzschét olvasok, sokat komolyodtam és még közelebb kerültem a filozófiához.
Igyekszem a „Harcosok útján" járni, és a Bushido szellemiségét követni.
Elkezdtem írni a saját gondolataimat is, ezeket elküldtem barátaimnak, akik közül többen Oxfordon és a Cambridge Egyetemen tanulnak. Ők azt mondták, egész jól megy ez a fajta írás nekem.
Az edzések kapcsán pedig kitoltam a határaimat, volt, hogy 10 km futás után biciklivel még rátettem 60 km-t.
Ahogy egy régi mondás is tartja: „Csak igazán akkor tudod, hogy élsz, ha közel vagy a halálhoz". Ennek szellemében olyan tréningeket raktam össze magamnak, amik után két napig alig tudtam lábra állni. Kicsit kínoztam magam az edzéseken, aztán beültem a jeges fürdőbe, és ott olvastam, amíg mindenem be nem pirosodott a hidegvíztől.
Milyen érzés, hogy egy ekkora gálán társ fő mérkőzésen fog szerepelni?
Úgy néz ki, hogy Istennek tényleg van valamilyen terve velem, hogy 20 évesen itt lehetek. Ezért dolgozok napi 10-11 órát az edzőteremben, csak születésnapokon iszok egy-egy italt,
az egyetlen gyengém, az a csokoládé, de az olyan, mint Szupermennek a kriptonit.
A meccsel kapcsolatban, ha azt a teljesítményt tudom nyújtani, amire valójában képes vagyok, akkor a világ legjobbjai ellen is eséllyel léphetek be a ketrecbe.
A Bellatornál vannak olyan nagyobb nevek, akikkel szeretne megküzdeni?
Úgy vagyok vele, hogy felesleges elkapkodnom ezt a dolgot, egy nap úgyis világbajnok leszek. Apu mondja mindig, gyerekkorom óta, hogy „Ne erőszakold meg az időt!". És eddig, amit mondott, az mind bejött velem kapcsolatban. Éppen ezért hagyom ezeket a dolgokat az edzőimre és a Bellatorra, hogy ők válasszanak nekem ellenfelet.
Olyan nevek vannak, akikkel szívesen bunyóznék, hogy felmérjem, milyen szinten vagyok.
Robert Whittakerrel mennék egy kört edzésen, mert kicsit hasonlít a stílusa az enyémhez (korábbi UFC-bajnok középsúlyban – a szerk.). Darren Tillel is verekednék egyet (UFC-harcos),
aki ráadásul nincs is messze tőlem, itt van ő is Angliában, csak nem Londonban, hanem Liverpoolban.
Egyébként sikerült már több UFC-s harcossal is edzésen bunyóznom, így fel tudom mérni, hol tartok 20 évesen, de hagyom az edzőim, hogy ezen az úton végig vezessenek.
Ahogy hallgatom, az az érzésem, hogy sok mindent kapott ettől a sporttól.
Rendkívül szerencsés vagyok, hogy ezt csinálhatom. Kitolhatom a határaimat, eljuthatok oda edzéseken a fájdalomtól és fáradtságtól elgyötörve, amikor már azt kérdezem magamtól, hogy te jó ég, mi a fenét keresek itt.
Úgy érzem, ez segít nekem abban, hogy jobb ember, jobb férfi legyek.
Térjünk vissza egy kicsit a Bellatorhoz. Itt szeretne eljutni a világbajnoki címig, vagy egy jó teljesítmény után váltana a UFC-be?
A legnagyobb szervezetekben a top öt bunyós a másik promócióknál is ugyanúgy ott lenne a legjobbak között.
Nekem egy a lényeg, legyek világbajnok, és sokszor meg is védjem majd a címem.
Persze az lenne a legjobb, ha előbb a Bellatornál érnék fel a csúcsra, majd a UFC-ben is.
Mit vár a francia ellenfelétől a ketrecben?
Úgy készülök, hogy Laid Zerhouni folyamatosan jön majd előre, megpróbál kiütni, elég kemény srácról van szó. Ugyanakkor, ha mindent a felépített tervünk szerint csinálok, akkor egy látványos és szórakoztató meccsen nyerni fogok. Ehhez persze nagyon kell majd koncentrálnom, mert az ellenfelem a legkisebb hibám is megtorolhatja.