Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton három szettben kikapott az amerikai Frances Tiafoe-tól az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában, szombaton.

A világranglista 66. helyén álló magyar játékos a bolíviai Hugo Dellien, majd a bolgár Grigor Dimitrov legyőzése után jutott a 32 közé. Szombaton mindössze egyszer tudta elvenni Tiafoe (82.) adogatójátékát, a sajátját viszont hatszor is elveszítette, így végül három sima szettben, egy és háromnegyed óra alatt kikapott.

Fucsovics a harmadik fordulóban búcsúzott Forrás: AFP/2020 Getty Images/Al Bello

A két játékos harmadszor találkozott egymással, Fucsovics a 2018-as genfi, és az idén januári dohai sikerét követően először kapott ki Tiafoe-tól.

Fucsovics ötödik alkalommal szerepel a US Open főtábláján, és a harmadik fordulóba jutással egyéni csúcsot állított fel, az elmúlt négy évben ugyanis egyaránt az első kör jelentette számára a végállomást.

"Amikor felkeltem, úgy éreztem, jól vagyok, fitt vagyok. Az előző napi nehéz fáradtság is elmúlt, jó állapotban vártam a Tiafoe elleni meccset" - írta közösségi oldalán a magyar teniszező.
Hozzátette, a mérkőzés első néhány labdamenete után azonban úgy érezte, nem tud kellően felpörögni, és nem talált fogást az ellenfelén, aki egyébként jó barátja is, és ezúttal fantasztikusan teniszezett.

"Most fogjuk összegezni az edzőimmel az amerikai turné történéseit, ahol idén nyolc meccset játszottam. Néhány nap múlva megkezdem az európai tornákat" - írta Fucsovics.

Eredmények, 3. forduló (a 16 közé jutásért):
férfiak:
Frances Tiafoe (amerikai)-Fucsovics Márton 6:2, 6:3, 6:2

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!