Vágólapra másolva!
Világszínvonalú eredményt lőtt Péni István a puskások alapversenyében a harmadik 10 méteres Európa-bajnoki válogatón.

A hazai szövetség tájékoztatása szerint valamennyi sorozatban 105 kör felett teljesített, és 633 körrel zárt a BHSE pályáján rendezett Honvéd Kupán. Két hete, Százhalombattán 634,4-ig jutott, azaz akkor kilenc tizeddel jobbat lőtt a fennálló világrekordnál, de világcsúcsot csak olimpián, vb-n, világkupán és kontinensviadalokon lehet lőni.

Péni István világszínvonalú eredményt lőtt Forrás: MTI/Illyés Tibor

A nőknél most szombaton a juniorkorú Mészáros Eszter 630,9, a szintén junior Dénes Eszter 627,2 kört lőtt az alapban. Az összevont döntőben a nőknél Mészáros Eszter "rajt-cél" győzelmet aratott, eredménye 252,9 kör. Ez eggyel jobb a korábbi döntős magyar csúcsnál, amit Dénes Eszter tartott, aki most második lett, megelőzve a harmadik Zwickl-Veres Katát. A férfiaknál Pekler Zalán jól kezdte a finálét, Péni István a 11. lövés után került az élre, és végül 251,3 körrel győzött, a második Pekler, a harmadik pedig Török Ferenc lett. A mindössze 13 éves, vagyis még serdülőkorú Csendes Dávid negyedikként végzett.

Női légpisztolyban az alapversenyben 579 körrel legjobb Major Veronika csak az ötödik helyen végzett. A versenyt Sike Renáta nyerte meg 238,4 körrel, ő az alapversenyben 571-ig jutott, a második helyen Komáromi Krisztina Panna, a harmadikon Fábián Sára Ráhel zárt. A férfiaknál az alapverseny legjobbja Tátrai Miklós (575 kör) a második lett 239,9 körrel, az első helyen Szűcs Gergely végzett 241,4-gyel.

Eredmények:
légpuska, férfiak:
1. Péni István 251,3 kör
2. Pekler Zalán 249,9
3. Török Ferenc 228,9
légpuska, nők:
1. Mészáros Eszter 252,9 kör - döntős országos rekord (régi: Dénes Eszter 251,9 kör)
2. Dénes Eszter 251,8
3. Zwick-Veres Kata 229,5

légpisztoly, férfiak:
1. Szűcs Gergely 241,4 kör
2. Tátrai Miklós 239,9
3. Tóth Gábor 217,4
légpisztoly, nők:
1. Sike Renáta 238,4 kör
2. Komáromi Krisztina Panna 238,2
3. Fábián Sára Ráhel 218,3

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!