Az olimpiai bronzérmes, világbajnok és hatszoros Európa-bajnok magyar úszó, Kapás Boglárka olyat tett, amit korábban még soha. A klasszis sportoló életében először sütött kalácsot, amely annyira jól sikerült, hogy megosztotta a követőivel is.
„Életem első kalácsa.
Gluténmentes, csokis-(vegán)mascarponés töltelékkel. Mindenkinek kellemes húsvétot kívánok!" – írta a fotó mellé Kapás Boglárka, aki a rajongói kedvéért a posztban mellékelte a kalács receptjét is.
Az Európa-bajnokságok végjátékában négy alkalommal vett részt korábban Magyarország, és összesen 9 játékosunk szerzett gólt. Kétszer talált be Bene Ferenc, Novák Dezső, Dzsudzsák Balázs és Szalai Ádám. Dzsudzsák 2016-ban Portugália ellen szerzett kettőt, Novák 1964-ben Dánia ellen, Bene Ferenc 1964-ben az elődöntőben és a bronzmeccsen volt eredményes, míg Szalai Ádám az egyetlen, aki két különböző Eb-n örvendeztette meg hazánk szurkolóit.