A magyar sportolónő már húsz éve távkapcsolatban él a férjével

MOHAMED Aida
Mohamed Aida az egyiptomi Jara el-Sarkavi elleni asszójában a női tőrözők csapatversenyében Tokióban
Vágólapra másolva!
Hét olimpián szerepelt, és nem titok, akár a nyolcadik ötkarikás játékokon is ott lehet az UTE fantasztikus tőrvívója. Mohamed Aida a napokban megtette az első lépéseket Párizs felé, ismét versenyt nyert a fiatal titánok előtt.

Mohamed Aida csattanós választ adott a kétkedőknek, mi több ismét bizonyította, hogy helye volt a Tokióban szerepelt magyar válogatottban. A csodálatos sportember rögös úton jutott ki hetedik olimpiájára, ahol büszkén és megérdemelten – az úszó fenomén, Cseh Lászlóval párban – vihette a nemzeti lobogót a megnyitó ünnepségen.

"Leírhatatlan élmény volt a bevonulás, az előzményekről pedig már fölösleges beszélni" – mondta a Borsnak a kétgyermekes anya, aki negyven és ötven között is „móresre" tudja tanítani a fiatalabb versenyzőket a páston. – Szerintem, nem kell nagy feneket keríteni a mostani aranyéremnek, de azért nagyon boldog voltam, mert minden győzelemnek örülni kell.

Mohamed Aida már húsz éve távkapcsolatban él a férjével Forrás: MTI/Illyés Tibor

Az olimpiát követően Mohamed Aida gyermekeivel, Leilávaé és Olíviával elrepültek az óceánon túlra, hogy végre, hosszú idő után megölelhesse a lányok apukáját, a Kanadában élő férjét, Laurie Songot.

"Durván két évtizede élünk távházasságban a férjemmel, de a járvány okozta szigorítások miatt, ez most nagyon kemény időszak volt.

Persze, a technika, az internet azért segített, mondhatom minden nap kaptam bátorítást tőle, amelyből erőt meríthettem és megvívhattam a küzdelmemet. Másfél hónapig voltunk a lányokkal Kanadában, de el kell mondanom, hogy az első hét után már hiányzott a mozgás, nem bírtam a semmit tevést. Futottam, erősítettem, aminek – lehet – most megjött az eredménye a versenyen. De, szeretném kihangsúlyozni, már alig várom, hogy a nemzetközi mezőnnyel találkozhassak, hiszen – remélem, nem sértődik meg senki a magyarok közül – ellenük lehet igazából lemérni, hol is tartok."

Mohamed Aida boldog édesanya, akinek óriási segítséget nyújt a mamája. Ahogy Aida mondja, nélküle ez a csoda nem jöhetne létre.

"Mindenben mellettem áll a mama, óriási segítség. Nyugalmat és biztonságot nyújt, nekem pedig nincs más dolgom, mint a suliba vinni a gyereket, aztán rohanni az edzésre, majd visssza a suliba és így tovább" – nevetett a bajnoknő. – Ráadásul, hogy még 'egyszerűbb' legyen az életem, Leila színpadra készül, az operaház gyermekkórusában énekel. Szóval még egy feladat, de persze, olyan büszke vagyok a kis csalogányra, hogy azt el sem tudom mondani."

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!