„Komolyan vonattal jössz?"
„Persze"
„Akkor szállj le Alsóörsön, vágj át a síneken, gyere be a kikötőbe, ott leszek."
Aztán ültünk vagy két órát a kikötőben és úgy beszélt nekem a Balatonról, a tavat jellemző szelekről, az északi part hullámairól, Ötvös Csöpiről és a vitorlázásról, hogy nem volt ember, aki ne szeretett volna bele az előttünk hullámzó tóba, a tájba, a zöld hegyekbe, a kék égbe, a szikrázó napsütésbe. Nem mellesleg, egy aranyérem lógott a nyakában, amit a nem sokkal korábban véget ért aarhusi világbajnokságon nyert Dániában.
Emlékszem, 2018. augusztus 9-én szinte a semmiből érkezett a hír, hogy Berecz Zsombor megnyerte a finndingi hajóosztály világbajnoki címét Dániában. Sokan fel sem fogták, hogy ez mekkora teljesítmény volt egy olyan sportembertől, akinek a szülőhazájában nincs tenger. Csak a Balaton. Aki egy világsportágban nyert aranyérmet, s ezekben a magyar sportolók – az úszás kivételével – nem nagyon szoktak tündökölni, pláne nem világbajnokok lenni. Berecz Zsombor a világbajnoki cím megnyerése után sem lett sztár, a magyar sportújságíróknak pedig
ez a hihetetlen teljesítmény sem volt elegendő ahhoz, hogy az Év sportolója választáson ő győzzön a férfiak versenyében.
Rendben, abban az évben Bácsi Péter Budapesten nyert világbajnokságot a birkózók között, de hogy Berecz a vb-aranyérmével a háromba se tudjon bekerülni, az pontosan megmutatta, hogy a szavazók (azaz a sportújságírók) hogyan viszonyulnak a vitorlázáshoz. „Az valami úri passzió, a gazdagok időtöltése, meg különben sem adta a tévé az aarhusi eseményeket, meg amúgy is, ki az a Berecz?" – nagyjából ez futhatott át a 439 voksoló többségének a fejében.
Te, ha bekerülök az első három közé ezen a szavazáson, esküszöm, veszek egy szmokingot" –
mondta nevetve Berecz Alsóörsön. Együtt röhögtünk, mert a papucsos, rövidnadrágos, pólós Bereczet valahogy nem tudtam elképzelni ebben a puccparádéban – rajtam meg sosem volt még szmoking (nem is lesz), de ez most tényleg mellékes. Szmokingvásárlással Berecz Zsombornak 2019 januárjában nem kellett bajlódnia. Volt neki amúgy is baja elég. Nem elég, hogy a világot megtámadta, majd sakkban tartotta a koronavírus-járvány, 2019 novemberében bombaként robbant a hír, hogy a Nemzetközi Vitorlázó Szövetség levette az olimpia műsoráról a finndingi hajóosztály küzdelmeit. Ez azt jelentette, hogy a 2020-as tokiói játékokon szerepelt utoljára ez a hajóosztály az ötkarikás játékokon. Azt is jelentette, hogy Berecz Zsombornak ez az egy esélye maradt, hogy érmes legyen, netán olimpiai bajnok. Tudta, hogy nincs több sansz. Azzal az alkattal, amivel őt megáldotta a teremtő, más hajóban nehezen tudna érvényesülni. „A vitorlázás szégyene, ami most történt" – írta egy Facebook-bejegyzésben.
Ekkor már azt is tudni lehetett, hogy 2020-ban nem lesz olimpia, azt egy évvel később rendezik meg Japánban. A napok végeláthatatlanul és kissé reménytelenül sorjáztak. Kevesen tudják, de Berecz Zsombor volt az a sportoló, aki a legtöbb időt töltött a külföldi edzőtáborokban. Mert a Balaton gyönyörű szép, de egy olimpiára nem készít fel. Ahhoz tengerek kellenek, Portugáliában, Spanyolországban, Japánban, Új-Zélandon és ki tudja még hol a világon.
„Bármi is történik, én ott leszek Enoshimában az olimpiai éremfutamodon" – ezzel a könnyelmű ígérettel hagytam ott Alsóörsöt 2018 nyarán.
„Ott tali" – nevetett Berecz.
S jött a vonat. S ment Budapest felé. A neve találó volt: Kék hullám.
Három évvel később a magyar sportújságírók kedvenc esti szórakozása volt Tokióban, hogy a finn dingi eredményeit böngésszék.
Az már az első futamok után világosan látszott, hogy a brit Giles Scott és Berecz Zsombor között dőlhet el az aranyérem sorsa.
2021. augusztus 3. kedd volt. A kajak-kenu versenyek első döntős napja. Azok a kollégák, akik egyedül képviselték a szerkesztőségüket, nem jöttek Enoshimába, mert a kajak-kenu pályán ez volt az első döntős nap. Azok, akik megtehették, a vitorlázásra mentek. Én is mentem, hiszen megígértem Berecznek, hogy ott találkozunk.
Berecz Zsombornak tehát ez az utolsó olimpiai szereplése. Az első 2008-ban, Pekingben volt, így könnyen kiszámolható, hogy a tokiói, pontosabban az Enoshimában rendezett verseny a negyedik olimpiája. A 2018-as világbajnokság győztese úgy érkezett ide, hogy tudta: ha első, vagy második helyen végez, akkor mindenképpen sporttörténelmet ír. A magyar vitorlássport az olimpiák történetében eddig egyetlen érmet tudott felmutatni: a Detre-testvérek (Detre Szabolcs és Detre Zsolt) 1980-ban Moszkvában - pontosabban az észtországi Tallinnban - lett harmadik a repülőhollandi versenyében. A repülőhollandi már régen nem olimpiai szám. Amikor Detre Szabolcs Berecz Zsombor esélyeit taglalta, azt mondta:
Jó lenne megélni, hogy valaki csatlakozik hozzánk, lassan ránk szárad már a fenti cím (az olimpiai bronzérem - a szerk.) Jó lenne, ha 41 év után bővülne a csapat."
Egykori rádiós kollégámmal, a sportág nagy szakértőjével, Visy Lászlóval már az olimpia előtt elemeztük az esélyeket. Az elutazás előtt abban maradtunk, hogy az aranyérem csoda lenne, de az éremszerzés lehetősége mindenképpen benne van Berecz versenyzésében. Az éremfutamban azok a versenyzők szállhattak vízre, akik az első 10 futam után az első tíz hely valamelyikén álltak. Berecz Zsombor a második helyen állt az utolsó futam előtt. Egészen pontosan így festett a helyzet:
Berecz abban az esetben lehetett olimpiai bajnok, ha megnyeri a dupla pontokat adó éremfutamot, miközben a vezető Giles Scott nem végez előbb a hatodik helynél.
Vitorlásversenyt soha az életemben nem láttam. A már megidézett Ötvös Csöpi filmekben persze igen, de azért az nem ugyanaz. Szóval: szégyen, vagy nem, az olimpián kezdtem a sportággal való ismerkedésemet. Ha most itt lenne mellettem a rádiós Török Laci, együtt hahotáznánk ezen, s biztos megemlítené:
Ebben már van rutinod, öreg, mert az első vízilabdameccs, amin újságíróként ott voltál egy Catalunya-Újpesti Dózsa BEK-döntő volt Barcelonában."
(Tényleg így volt.)
Szóval, életem első (és lehet, hogy utolsó) vitorlásversenyéhez Enoshimába kellett utazni. Ez amúgy a japánok egyik kedvenc tengerparti fürdőhelye volt. Amikor kiszabadultunk az izoláció alá vont fővárosból (ahol a maszkokat egy pillanatra sem volt szabad levenni), nem hittünk a szemünknek. A tűző napsütésben japánok százai vonultak a tengerpart felé.
Maszkot szinte senki sem viselt.
Mintha egy másik országba érkeztünk volna meg, pedig csak egy órát vonatoztunk Tokióból. Aztán, ahogy beléptünk a kikötő területére, felrántottuk a maszkot, leültünk a sajtóközpontban a tévé elé, hogy ott nézzük meg az éremfutamot. (Mielőtt a tisztelt olvasó felhördülne: a lelátóra is kiülhettünk volna, de onnan aztán az égvilágon semmit sem lehetett volna látni a versenyből.)
A rajt pillanatában nem akartunk hinni a szemünknek. Az olimpiai címvédő, a nagy favorit Giles Scott bemozdult, korai rajt miatt vissza kellett mennie a bója mögé, s új rajtot vennie. Berecz Zsombor az élmezőnyben hajózott. Az első cirkálószakaszon Giles Scott a kilencedik volt, miközben Berecz Zsombor az első.
Őrületes izgalmak között folyt a verseny.
Olykor az ausztrál Jake Lilley, olykor Berecz hajózott az első helyen, Giles Scott viszont nem volt az első öt versenyző között. Ez pedig akkor és ott azt jelentette, hogy Berecz Zsombor olimpiai bajnokként vitorlázott a mezőnyben. De nagyon messze volt még a vége. A bójaforduló után Giles Scott előretört és a második cirkálószakaszon az ötödik helyen hajózott. Berecz a második helyen fordult a bójánál és összesítésben visszaesett a második helyre, de persze így is csodásan versenyzett.
A harmadik szakaszon, a második forduló után Scott visszaesett a hetedik helyre, míg Berecz a második helyen volt, de ez az állás megint azt jelentette, hogy a magyar fiú vezetett összetettben. Ezt leírni is hátborzongató volt, nemhogy ott a tengeren átélni. A harmadik szakasz közepén Berecz átvette a vezetést az addig vezető ausztrál versenyzőtől. Újabb bójaforduló következett. Iszonyatosan összeállt a mezőny. Berecz Zsombor az élen hajózott, Scott pedig nem volt az első ötben. Nem is akartunk hinni a szemünknek. Az ausztrál Lilley és a magyar között elképesztő harc ment az első helyért. Lilley nem akart leszakadni. Az utolsó bójafordulóhoz érkeztünk, Scott visszatért az első öt közé, ami számunkra sajnos rossz hír volt.
Berecz csak akkor nyerhette meg az olimpiát, ha ő az első az éremfutamban,
Scott pedig nem jobb a hatodiknál. Berecz Zsombor aranyérme nem a magyar hajós, hanem Giles Scott teljesítményén múlt. Berecz mindent megtett, ennél többet nem lehetett harcolni ezért az aranyérmért. Jött az utolsó forduló, ráfordultak a versenyzők az ötödik szakaszra. Berecz elsőként siklott át a vonalon. Scott a hatodik helyen hajózott, mi ott ordítottunk a sajtósátorban, mert ez magyar aranyérmet jelentett, az utolsó pillanatban azonban a brit valahogy feljött a negyedik helyre és ezzel megnyerte az olimpiát - mindössze három helyezési ponttal (36-39) megelőzve Berecz Zsombort.
Ami utána történt, az sem volt mindennapos.
A magyar sportújságírók azon szocializálódtak, hogy egy olimpiai ezüstérmes versenyző zokog, arcára kiül a világfájdalom, átkozza a balszerencsét, lesújtottak rá az égiek.
Ezzel szemben a már tengerben fürdő Berecz Zsombor olyan örömünnepet csapott az ezüstérem megnyerése után (igen, ő megnyerte az ezüstöt és nem vesztette el az aranyat), amit még soha nem láttam. Elképesztő, ragyogó diadal. Sporttörténelem. A Detre fivérek 1980-as moszkvai bronzérme után a magyar vitorlázás második, immár legfényesebb olimpiai érme, amit megszerzett.
„Beérett a munka és megérte az a sok áldozat, amit hoztam ezért és a családom is hozott azért, hogy ezt az eredményt elérjem" - nyilatkozta Berecz Zsombor. „Köszönöm az összes embernek, aki támogatott abban, hogy ezt elérjem.
Ami a versenyt illeti: egyszerű azt mondani, hogy nyerni akartam, ez volt a cél amúgy, hogy a futamot megnyerjem. Ez sikerült, de az angol ellenfelem, Giles Scott nagyon szépen feljött a végére. Ezzel bebiztosította az aranyérmét. De az én tervem is teljesült, mert én lettem a futam győztese. Amikor beértem, rögtön hátranéztem, hol van Scott? Mondjuk az kemény lett volna, ha elveszti az olimpiát és én nyerek. Örülök neki is. Megérdemelte ezt az aranyat.
Az utóbbi két évben komoly mélyponton esett át. Lehet, hogy furán hangzik, de az ő olimpiai aranya a meglepetés. Sem a vb-n, sem az Eb-n nem nagyon villantott."
Hallottak már ilyet? Ugye, nem nagyon. Egy magyar olimpiai ezüstérmes – egy sporttörténelmet író ember – az ellenfelét, az aranyérmest magasztalja, aki az utolsó pillanatban vette el tőle a legfényesebb olimpiai medált. Ez a nyilatkozat már önmagában megért egy aranyérmet, mert őszinte volt, nem beszélt mellé, nem kereste a közhelyeket és nem vadászta a sablonokat. Ekkor még nem tudtam, hogy a java még hátra van.
Mert azt kérdeztem Berecztől, hogy amikor 2018-ban, Aarhusban megnyerte a világbajnokságot, akkor (is) a Balatont látta a világ legszebb vizének. Most hogy érez, amikor Enoshimában sporttörténelmet írt? Berecz egy másodpercig gondolkodott csupán, majd a következőket mondta:
Soha többet nem jövök vissza ebbe az országba, az biztos. Egy percet nem akarok itt vitorlázni. Vannak olyan helyek, amelyekről tényleg nagyon jó emléke van az embernek, de ahogy ez az olimpia meg volt rendezve, az elképesztő. Az, hogy tűzlépcsőn sétáltunk minden nap a hetedik emeletre, mert a koronavírus miatt gyakorlatilag leprásokként voltunk kezelve. Hozzá kellett ehhez szokni. Ez is bebizonyította, hogy igazából nem nyaralni jöttünk ide, hanem azért, hogy elvégezzük a munkánkat. Nekem a Balaton marad az első."
S ebben a pár mondatban tényleg minden benne volt. A külföldi edzőtáborokban, a családtól és Zsombor gyermekétől távol töltött hosszú hetek, az olimpia elhalasztása miatti bizonytalanság, az ötkarikás játékok finn dingi versenyeinek összes izgalma, s minden más, ami ehhez a csodálatos ezüstéremhez vezetett.
Ez az írás a Magyar Olimpiai Bizottság Sport 2021 című könyvében jelent meg először.