A Blikk beszámolója szerint a november 27-én meghalt Csapó Gábornak nagyjából öt éve a Hélia Hotel volt az egyik törzshelye, ahol rendszeresen kártyázott a barátaival.
"Ha kedvünk van, úszunk egyet, s persze ott van a kártya, a römi, ami afféle szenvedéllyé vált a számunkra. Társasági esemény ez, vagy inkább baráti találkozó, amelyben ott van a versenyszellem, a győzni akarás. Mi, egykori sportolók, így állunk mindenhez. Dudi is ilyen volt. Játszott, és örült, ha nyert" – emlékezett vissza a közösen töltött délutánokra Oborzil Sándor, az MTK egykori labdarúgója.
Az egykori barát szerint a legendás vízilabdázó mindig is a társaság középpontja volt, ám ez egyszer csak megváltozott.
Egyre csendesebb lett. Ha hozzászólt valamilyen témához, sporthoz, politikához, bármihez, halkan, röviden, szinte egy szóval tette. Furcsa volt, mert nem ilyennek szoktuk meg.
Ha kérdeztük, van-e bármilyen gondja, bántja-e valami, csak mosolygott, soha nem panaszkodott. Büszke ember volt a végtelenségig. Amikor láttuk, hogy már nehezen mozog, a térdére fogta, a rakoncátlankodó térdére" – mondta a Blikknek Oborzil, aki 1968-ban MNK győzelmet ünnepelhetett.
"Szokás szerint délután három órakor jöttünk össze, és vártuk Dudit. Nem jött, és nem értettük, mert ez a heti négy alkalommal rendezett kártyacsata kihagyhatatlan program volt számára is. Hívtuk Katit, a feleségét, ő mondta, hogy már elindult a férje. Aztán egyszer csak megjött Dudi, aki azt mondta, megállt egy parkolóban valahol Budán, és aludt az autójában másfél órát.
Megdöbbenve néztünk rá. Leültünk az asztalhoz, hogy kártyázzunk, ám a lapok sorra kiestek a kezéből.
Csendben játszottunk tovább, és amikor befejeztük, felálltunk és elköszöntünk. Ám Dudi nem a kijárat felé indult, ahová mindig is, hanem épp ellenkezőleg, abba az irányba, ahol nem volt se ajtó se ablak. Rémisztő pillanatok voltak, és aggódtunk a barátunkért, akit korábban folyamatosan nyaggattunk, hogy mozogjon többet, ne igya liter számra az ananászlevet meg a kólát, de nem gondoltuk, hogy ilyen nagy a baj" – fogalmazott Oborzil.
Csapó Gábor akkor még hazament, ám este rosszul lett, majd mentő vitte a Honvédkórházba.
Csapó Gábor 1970-ben került a válogatottba, 1973-ban a belgrádi világbajnokságon győztes csapat egyik legjobbja volt. Pályafutásának csúcsát az aranyéremmel zárult 1976-os montreali olimpia jelentette, de tagja volt az 1980-as moszkvai olimpián harmadik helyezett együttesnek is. Szerepelt a Bécsben (1974) és Jönköpingben (1977) Eb-nyertes válogatottban is. Éremgyűjteményét három világbajnoki (1975, 1978, 1982) és egy Eb-ezüstérem (1983) egészíti ki. A magyar válogatottban 1970-től 1983-ig 272 alkalommal játszott.
A 72 éves korában elhunyt olimpiai, világ- és Európa-bajnok vízilabdázót szerdán délután búcsúztatták el a Farkasréti temetőben. Az erről készült galériát ide kattintva nézheti meg.
Töltse le az Origo Sport applikációt és kövesse élőben a labdarúgó-világbajnokság eredményeit.