Vágólapra másolva!
A Magyar Evezős Szövetség (MESZ) bejelentette, hogy Magyarország biztosan szerez egy kvótát a párizsi olimpiára, de a keddi versenynap további eredményei befolyásolják, hogy női vagy férfi egypárevezős számban jut indulási joghoz.

Az utolsó kvótaszerző luzerni világkvalifkációs regattán Gadányi Zoltán a kilencedik, Pétervári-Molnár Bendegúz pedig tizedik lett ebben a számban a nők, illetve férfiak között.

Az egypárevezős számokban a rendező Franciaország számára tartottak fenn egy-egy kvótát, ám mivel a házigazdák férfi és női egységének is sikerült kivívnia a szereplést, a kvótákat azoknak az országoknak osztják ki, amelyek még nem kvalifikáltak az olimpiára. Ám egy nemzet csak egy plusz kvótát nyerhet 

– idézi az MTI a MESZ közleményét.

Pétervári-Molnár Bendegúz
Pétervári-Molnár Bendegúz már a 2016-os riói olimpián is ott volt
Fotó: MTI/Kovács Tamás

Luzernben a magyarokhoz hasonlóan a még kvóta nélküli szlovének is mindkét számban a 12 közé jutottak. A férfiaknál Isak Ivan Zvegelj a B döntőben megelőzte Pétervári-Molnárt, aki viszont a szintén kvóta nélküli monacói Quentin Antongelli előtt ért célba. A nőknél az A döntőbe jutott Nina Kostanjsek, Gadányi pedig a B fináléban lehajrázta a kvóta nélküli törököt, Elis Özbayt.

Jelen állás szerint Szlovéniának kell választania férfi és női versenyzője között. A kvótát így Bendi, vagy Zozi nyeri. Kivéve, ha Kostanjsek az első két helyen végez. Ebben az esetben lesz szlovén kvalifikáció, tehát Zvegelj kvótája Bendit illeti 

- írja a MESZ.

A keddi versenynap későbbi eredményeivel, és az egyes szövetségek döntéseivel összefüggésben módosulhat a plusz kvótát szerzők névsora, de a magyar olimpiai kvalifikáció biztos - közölte a magyar szövetség. 


 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!