Vágólapra másolva!
A US Openre készülő teniszezők körében az elmúlt napokban Jannik Sinner doppingügye az első számú beszédtéma. Most előkerült egy felvétel, amely egyesek szerint sorsdöntő lehet.

Kedden felmentették a férfiak világranglistáját vezető olasz teniszezőt, Jannik Sinnert a doppingvádak alól, amelyek azt követően érték, hogy a márciusi, Indian Wellsben rendezett tornán kétszer is pozitív lett a doppingtesztje. A kaliforniai tornán eldöntős Sinnertől elvették az ott megszerzett pénzdíját és pontjait, de nem tiltották el, miután a vizsgálat alapján a szer (Clostebol) nem a saját hibájából került a szervezetébe. Az indoklásban az szerepelt, hogy a 23 éves játékos fizioterapeutája, Giacomo Naldi saját magán alkalmazott egy vény nélkül kapható spray-t egy seb kezelésére, mialatt napi rendszerességgel masszírozta Sinnert.

Jannik Sinner, tenisz, dopping
Jannik Sinnert felmentették annak ellenére, hogy kétszer is pozitív lett a doppingtesztje
Fotó: HENRY NICHOLLS / AFP

Az olasz világelső felmentése óriási felháborodást váltott ki a teniszvilágban, sokan úgy vélik, az eset hasonló a szintén Darren Cahill által edzett Simona Halep ügyéhez, akit évekre eltiltottak, így Sinnert is el kellene. Azóta a Nemzetközi Doppingellenes Ügynökség (WADA) is vizsgálatot indított az ügyben.

Egy fénykép bizonyíthatja Jannik Sinnerék igazát

A héten aztán előkerült egy fénykép is, amely igazolhatja azt az álláspontot, amelyet Sinnerék közöltek. A sportág tisztaságát felügyelő szervezet (ITIA) arról számolt be, hogy Naldi, Jannik Sinner fizioterapeutája megvágta az ujját egy szerszámmal, miközben el akart távolítani egy bőrkeményedést, erre használta a spray-t, amely a tiltott szert alkalmazta. Ezt támasztja alá az a bizonyos kép, amely éppen aznap készült, amikor Sinner pozitív doppingmintát adott – a fotón Giacomo Naldi bekötözött kisujjal látható.

Többen úgy vélik, ez a fénykép valóban a bizonyítéka annak, hogy igaz lehet Sinnerék elmélete a fizioterapeuta ujjára alkalmazott spray által közvetetten okozott pozitív doppingmintáról.

Jannik Sinner eközben a cincinatti tenisztorna friss győzteseként a jövő héten kezdődő US Openre készül, ahol az első fordulóban a hazaiak versenyzője, Mackenzie McDonald lesz az ellenfele.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!