A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
HUNMagyarország
20:30VívásHungary-Japan
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
A világbajnok és olimpiai bronzérmes Hargitay András a Mediawoks közös podcastműsorában beszélt arról, mi kellett Kós Hubert 200 háton szerzett olimpiai bajnoki címéhez.

Hargitay András kiemelte Bob Bowman szerepét, aki a fiatal úszó edzője Amerikában. "Fontos, hogy olyan profi stáb van a versenyző mellett, amelyik mindenre gondol" - mondta Hargitay, aki kiemelte, hogy a Léon Marchand edzőjeként is dolgozó Bowman olyan dolgokra is figyelt, hogy milyen sorrendben jöjjenek majd a számok az olimpián.

"Amerikában kis túlzással egy hétvégi verseny is majdnem olyan mint egy olimpia, olyan indulók vannak, amilyenekkel itthon nem találkozhatna. A hazai klubokban kevés a minőségi edzőpartner, szinte már unják egymást, hiszen mindig ugyanazokkal úsznak" - mondta Hargitay, aki szerint Kós Hubert szülei is példaértékű munkát végeztek a fiatal sportolóval. "Nem nyomták agyon, segítették, kiváló volt az együttműködés, nyilán nem tudott volna magától kimenni Amerikába, segítették a szülei" - mondta a korábbi szövetségi kapitány, aki szerint Amerikában nagyon fontos a rajt, a fordulók és a benyúlás is, ami szintén kellett ahhoz, hogy Kós olimpiai bajnok lehessen.

A teljes beszélgetést itt nézheti meg:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!