Vágólapra másolva!
Hétfőn délelőtt elindult a magyar küldöttség a párizsi paralimpiára, ahol 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért. A Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren ott volt a HírTV stábja is, amely megszólaltatta magyar csapat sportolóit, akik óriási várakozásokkal utaznak a francia fővárosba.

A para-asztaliteniszező Szvitacs Alexa elmondta, hogy már nagyon várja, hogy ott legyen Párizsban. A 34 éves sportoló hangsúlyozta, hogy mindent meg szeretne nyerni, de ha a realitást nézi, akkor egyéniben nagyobb esélyt lát a sikerre. A felkészüléséről elmondta, hogy mindent beletett, ezért bízik benne, hogy a sok munkának meglesz az eredménye. 

Szabó László, a Magyar Paralimpiai Bizottság elnöke nemrég úgy nyilatkozott, hogy 68 aranyéremért utazik Párizsba a magyar küldöttség. A sportvezető a Radar stábjának is elmondta, hogy a mieink azért mennek, hogy mindent megnyerjenek, amit lehet. 

Szerintem nem szabad másként hozzáállni a professzionális versenysporthoz. Ez a terv, ez a cél, aztán majd meglátjuk mennyit tudunk ebből valóra váltani. Valószínűleg nem lesz 68 aranyérmünk, de a fejünkben, a szívünkben és a lelkünkben ez a cél van”

 - mondta Szabó László, aki hangsúlyozta, hogy triatlonban, sportlövészetben és erőemelésben is van titkos favoritja. 

A párizsi paralimpiát augusztus 28. és szeptember 8. között rendezik meg. A francia fővárosban 39 magyar 13 sportágban, 68 számban küzd majd a minél jobb helyezésekért.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!