A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
1
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
09:00KézilabdaMagyarország-Dánia
HUNMagyarország
13:30VívásHungary-Kazakhstan
HUNMagyarország
20:05VízilabdaKína-Magyarország
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Novak Djokovics bejutott az elődöntőbe a párizsi olimpia tenisztornájának csütörtöki versenynapján, a kétszeres olimpiai bajnok Andy Murray viszont kiesett párosban, ezzel elbúcsúzott a profi sporttól.

A szerbek 24-szeres Grand Slam-győztes szupersztárja a negyeddöntőben a görög Sztefanosz Cicipaszt győzte le két szettben úgy, hogy a másodikban 0:4-ről, majd három játszmalabdát hárítva állt fel. Djokovics az elődöntőben majd a címvédő Alexander Zverevet búcsúztató olasz Lorenzo Musettivel csap össze, a másik ágon pedig a spanyol Carlos Alcaraz és a kanadai Felix Auger-Aliassime találkozik.

Véget ért Andy Murray pályafutása: a britek egyéniben kétszeres olimpiai bajnok korábbi világelsője Daniel Evans oldalán a párosversenyben volt érdekelt, s a negyeddöntőben két szettben kapott ki az amerikai Taylor Fritz, Tommy Paul duótól - írta meg az MTI. 

A háromszoros GS-győztes skót klasszis pályafutása során 46 tornát nyert egyesben, 41 hétig vezette a világranglistát, amelyen 429 hétig jegyezték a legjobb öt teniszező között.

A nőknél egyesben a horvát Donna Vekic lesz a kínai Cseng Csin-ven ellenfele a fináléban, miután az elődöntőben két játszmában múlta felül a szlovák Anna Karolina Schmiedlovát.

Eredmények, tenisz:
férfi egyes:
negyeddöntő:
Auger-Aliassime (kanadai, 13.)-Ruud (norvég, 6.) 6:4, 6:7 (8-10), 6:3
Djokovic (szerb, 1.)-Cicipasz (görög, 8.) 6:3, 7:6 (7-3)
Alcaraz (spanyol, 2.)-Paul (amerikai, 9.) 6:3, 7:6 (9-7)
Musetti (olasz, 11.)-Zverev (német, 3.) 7:5, 7:5

női egyes:
elődöntő:
Vekic (horvát, 13.)-Schmiedlova (szlovák) 6:4, 6:0
Cseng (kínai, 6.)-Swiatek (lengyel, 1.) 6:2, 7:5

férfi páros:
elődöntő:
Krajicek, Ram (amerikai, 4.)-Machac, Pavlasek (cseh) 6:4, 6:2
negyeddöntő:
Fritz, Paul (amerikai, 3.)-Evans, Murray (brit) 6:2, 6:4

női páros:
negyeddöntő:
Muchova, Noskova (cseh)-Hszie, Cao (tajvani) 1:6, 6:4, 14-12 - döntő rövidítés
Errani, Paolini (olasz, 3.)-Boulter, Watson (brit) 6:3, 6:1
Andrejeva, Snajder (orosz)-Krejcikova, Siniakova (cseh, 2.) 6:1, 7:5
Bucsa, Sorribes Tormo (spanyol, 8.)-L. Kicsenok, N. Kicsenok (ukrán) 6:3, 2:6, 12-10 - döntő rövidítés

vegyes páros, elődöntő:
Csang, Vang (kínai)-Koolhof, Schuurs (holland) 2:6, 6:4, 10-4 - döntő rövidítés
Machac, Siniakova (cseh) - Auger-Aliassime, Dabrowski (kanadai) 6:3, 6:3

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!