Vágólapra másolva!
Sérülés miatt véget ért az idény az olimpiai bajnok futó Keely Hodgkinson számára, aki 800 méteren diadalmaskodott a párizsi olimpián - adta hírül az MTI.

A kétszeres Európa-bajnok brit atléta - aki tavaly vb-ezüstérmet nyert Budapesten - imponáló futással győzött augusztus 5-én a francia fővárosban, ezzel lépett előre a három évvel korábbi ötkarikás második helyéhez képest. A 22 esztendős Hodgkinson a tervek szerint megmérette volna magát a szeptemberi Gyémánt Liga-viadalokon, ám erre nem lesz lehetősége.

Nincs több verseny számomra. Sajnos egy kisebb sérülést szenvedtem, ugyanakkor mindent elértem, amit szerettem volna ebben az évben"

 - írta Instagramon, egyúttal megköszönte a szurkolók szeretetét és támogatását, előre tekintve pedig azt írta: "találkozunk jövőre a pályán".

Fotó: AFP / AFP or licensors/Britain's Keely Hodgkinson celebrates after winning the women's 800m final of the athletics event at the Paris 2024 Olympic Games at Stade de France in Saint-Denis, north of Paris, on August 5, 2024. (Photo by Jewel SAMAD / AFP)

Hodgkinson megnyerte mind a kilenc idei versenyét 800 méteren, az olimpiai sikere után pedig célul tűzte ki, hogy megdönti az 1:53.28 perces világcsúcsot, amelyet 1983-ban a csehszlovák Jarmila Kratochvílová állított fel. 

Erre a kísérletre a jövő évig legalább várnia kell Hodgkinsonnak, akinek egyéni legjobbja, az 1:54.61 perc minden idők hatodik legjobbja a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (World Athletics) weboldala szerint.

Ezt idén júliusban a Gyémánt Liga londoni állomásán futotta hazai pályán.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!