A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
2
Bronzérem
1
HUNMagyarország
14:00KézilabdaSpanyolország-Magyarország
HUNHámori Luca
16:18ÖkölvívásAnna Hamori-Marissa Williamson
HUNKovács Richárd
17:38ÖkölvívásRichard Kovacs-Sofiane Oumiha
HUNMagyarország
21:05VízilabdaMagyarország-Japán
HUNMagyarország
22:03ÚszásSzabad 4 x 200m
NyílNyíl
Vágólapra másolva!
Ma már olimpiai ezüstérmesnek mondhatja magát a mindössze 22 éves Rabb Krisztián, aki 2012-ben Londonban még csak a nézőtéren szurkolt Szilágyi Áronnak, de 2018-ban is csak álmodozott arról, hogy ott lehessen majd a párisi olimpián.

Rabb kirsztián az egyéni kardversenyben még nem kapott szerepet, de csapatban ott volt Szilágyi Áron, Gémesi Csanád és Szatmári András mellett. Az irániak elleni elődöntőben cserélték be a csapatba, ott pedig fantasztikusan vívott, egy ország tanulta meg a nevét.

A döntőben is ott volt Dél-Korea ellen, ahol végül ezüstérmes lett a magyar csapat, Rabbnak pedig egy álma válhatott valóra. 2012-ben Londonban csak szurkolóként volt ott, későbbi elmondása szerint Szilágyi Áron ottani sikere nagy lökést adott a pályafutásának.

2018-ban a Vasas interjúvolta meg a két vívót, az akkor már kétszeres olimpiai bajnoki Szilágyi Áront, és a 16 éves Rabb Krisztiánt. Azzal kapcsolatban beszéltek, mi lenne ha mindketten ott lehetnének majd Párizsban. A videó itt látható.
 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!