A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
6
Ezüstérem
7
Bronzérem
6
Vágólapra másolva!
Fucsovics Márton három játszmában legyőzte japán ellenfelét az egyesült államokbeli Winston-Salemben zajló 868 ezer dollár (312,5 millió forint) összdíjazású keménypályás tenisztorna 1. fordulójában, ezzel bejutott a legjobb 32 közé.

A 32 éves magyar játékos Taro Daniel ellen lépett pályára vasárnap, aki a mérkőzés elején jobban játszott nála. Fucsovics az első játszmában a második adogatójátékát elveszítette, riválisa pedig megtartotta brékelőnyét és 6:4-re megnyerte a szettet.

A folytatásban feljavult Fucsovics játéka és 1:1 után már nem engedett játékot ellenfelének. A magyar teniszező a harmadik szettre is lendületben maradt és gyorsan eldöntötte a meccset. 

Taro 0:4 után tudott először játékot nyerni a játszmában,

 a felzárkózásra pedig nem adott neki esélyt neki a magyar klasszis, aki első mérkőzéslabdáját kihasználva nyerte meg a kétórás összecsapást.

Fucsovics Márton a második fordulóban a 11. kiemelt amerikai Alex Michelsennel csap majd össze.

A torna másik magyarja, Marozsán Fábián kilencedik kiemeltként az első körben erőnyerő, így a 32 között kezdi meg szereplését.

Eredmények:
1. forduló (a 32 közé jutásért):
Fucsovics Márton-Taro Daniel (japán) 4:6, 6:1, 6:2

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!