Vágólapra másolva!
Valter Attila belga csapattársa, Wout van Aert nyerte meg pénteken a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny hetedik szakaszát, amelyen Valter az 55. helyen ért célba, összetettben pedig továbbra is az ausztrál Ben O'Connor vezet.

Az Archidona és Córdoba közötti 180,5 kilométeres szakasz nagy része komoly izgalmak nélkül telt el, majd a nap egyetlen, alig hét kilométer hosszú, 5,6 százalékos emelkedőjén szétszakadt a mezőny, a legjobbak elléptek a fő mezőnytől.

Az élbolytól Marc Soler el tudott szökni és megpróbálkozott a "lehetetlennel", de hiába ment remek tempóban, a Visma-Lease a Bike csapatkapitányának - az ezúttal Van Aert sikeréért dolgozó -, a címvédő Sepp Kussnak a vezetésével a csoport három kilométerrel a cél előtt beérte, a hajrában pedig Van Aert kihasználta, hogy ő a leggyorsabb és könnyedén nyerte meg második etapját az idei viadalon - írja az MTI.

Wout van Aert újabb szakaszt nyert a Vueltán
Fotó: CRISTINA QUICLER / AFP)

Valter egy kisebb csoporttal, alig több mint egyperces hátránnyal az 55. helyen haladt át a célvonalon, ezzel pedig összetettben a 48. helyre lépett előre.

Eredmények:

7. szakasz, Archidona-Córdoba, 180,5 km:
1. Wout van Aert (belga, Visma-Lease a Bike) 4:15:39 óra
2. Mathias Vacek (cseh, Lidl-Trek) azonos idővel
3. Pau Miquel Delgado (spanyol, Kern Pharma) a i.    
...55. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 1:17 perc hátrány

Az összetett élcsoportja:

1. Ben O'Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 27:44:07 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-Bora-Hansgrohe) 4:45 p h.
3. Joao Almeida (portugál, UAE) 4:59 p h.
...48. Valter 19:05 p h.

A viadal szombaton az Úbeda és Cazorla közötti, 159 km-es szakasszal folytatódik. A Vuelta szeptember 8-án Madridban zárul.
 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!