Vágólapra másolva!
Az olimpiai negyedik Valter Attila szökésből 11. lett a Vuelta a Espana országúti kerékpáros körverseny 11. szakaszán, amelyen a hozzá hasonlóan korábban Tour de Hongrie-győztes Edward Dunbar diadalmaskodott.

Szerdán a padróni technológiai központból indult a mezőny, amely oda is tért vissza 166,5 kilométer megtétele és négy alacsonyabban kategorizált emelkedő teljesítése után. Az első hegyen túl járt már az etap, amikor a táv negyedénél sok próbálkozás után kialakult a közel negyvenfős szökés, amelybe bekerült Visma-Lease a Bike többször is kísérletező 26 esztendős magyar bajnoka, valamint több erős versenyző, köztük az idei Giro d'Italia nyitószakaszán győztes ecuadori Jhonatan Narváez, illetve a 2022-es Tour de Hongrie bajnoka, az ír Dunbar. Az összetettben legelőkelőbb helyezést elfoglaló George Bennett volt, közel tízperces lemaradással a piros trikós Ben O'Connorhoz képest.

107th Giro d’Italia 2024 - Stage 12
Valter Attila végre szökésbe tudott kerülni
Fotó: NurPhoto via AFP/Lorenzo Di Cola/NurPhoto

A mezőnyben bukott az összetett harmadik helyén álló ecuadori Richard Carapaz, de társai segítségével gyorsan visszazárkózott, miközben az élcsoport öt percre távolodott el. Az utolsó hegyen kettészakadt a még mindig nagy szökevényboly, Valter - aki egy korábbi emelkedőn szenvedni látszott - a hátsó csoportban maradt. Az emelkedő tetején hárman tekertek elöl, Valter az üldözőbolyban haladt, a lejtmenet után a rövid sík részen összeértek a csoportok.

Dunbar hosszú hajrát indított 600 méterrel a cél előtt, amivel pályafutása első Grand Tour-etapsikerét aratta, Valter a kiscsoportos sprintben a 11. helyen ért célba négy másodperc lemaradással, összetettben pedig hét pozíciót javítva a 32. helyre jött fel - írja az MTI.

"Próbálkoztam egészen sokat az elején, volt is egy-két ígéretes kísérlet - ahogy az mindig szokott lenni -, aztán az első hosszabb hegyen egyszerűen túlhajtottam magam, a mezőnyről is leszakadtam, úgyhogy az első hosszú, nagy lejtmenetet öt fővel tettük meg, és úgy értünk vissza, ezért nem sok esélyt láttam rá, hogy én ma szökhetek és akár a győzelemért mehetek" - mondta az M4 Sport helyi stábjának Valter Attila, aki azt is kiemelte, hogy nagyon nehéz szakaszt teljesítettek, de szerencsére sikerült gyorsan regenerálódnia és pár perc alatt beérni a szökevénycsoportot. Majd kiemelte, hogy bízott az etap végi sprintben, de úgy tűnik, hogy a mezőny nem volt annyira fáradt, mint egy hónappal ez előtt az olimpián, és egy kicsit csalódott a vége miatt.

"Ha hagyom, hogy egy ilyen szakasz elrontsa a kedvemet, akkor már meg sem érte szökni. Többször lesz olyan, hogy az ember szökik és nem tud nyerni, mint hogy, szökik és nyer. Igyekszem a pozitívumokat elhozni ebből és tényleg büszkének lenni arra, hogy az első 30-40 után közel voltam ahhoz, hogy feladjam a próbálkozást a szökésre, ehhez képest pedig nem volt messze most sem a győzelem. Remélem, ha tovább döngetem ezt az ajtót, egyszer majd ki fog nyílni" - tette hozzá a magyar bringás.

Hátul az esélyesek közül a rövid, de meredek emelkedőn a szlovén Primoz Roglic támadott, csak Enric Mas tudott vele tempózni, O'Connor pedig a többi riválisról is leszakadt. Az esélyesek csoportja a sík részen összeállt és igyekezett minél nagyobb különbséget kialakítani a piros trikóssal szemben. Roglicék három és fél perc hátránnyal értek célba, Carapaz 15, O'Connor pedig 37 másodpercet kapott az ellenfeleitől. Az összetettben második Roglic 3 perc 16 másodpercre közelítette meg az éllovast.

Eredmények:

11. szakasz, Padrón-Padrón, 166,5 km:
1. Edward Dunbar (ír, Jayco AlUla) 3:44:52 óra
2. Quinten Hermans (belga, Alpecin-Deceuninck) 2 másodperc hátrány
3. Max Poole (brit, dsm-firmenich PostNL) azonos idővel
...11. Valter Attila (Visma-Lease a Bike) 4 mp h.

 

Az összetett élcsoportja:
1. Ben O'Connor (ausztrál, Decathlon AG2R La Mondiale) 43:54:54 óra
2. Primoz Roglic (szlovén, Red Bull-BORA-Hansgrohe) 3:16 perc hátrány
3. Enric Mas (spanyol, Movistar) 3:58 p h.
...32. Valter 36:46 p h.

Csütörtökön az Ourenséből induló 137,5 kilométeres táv és Manzanedában hegyi befutó vár a mezőnyre. A Vuelta jövő vasárnap Madridban zárul.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!