Vágólapra másolva!
Sajtóhírek szerint életveszélyes állapotban került kórházba az ugandai hosszú távú és maratoni atléta, Rebecca Cheptegei, miután súlyos égési sérüléseket szenvedett az otthonában.

Az ugandai hosszútávfutó, aki alig egy hónapja indult a párizsi olimpián és 44. lett a nők maratoni versenyében, súlyos égési sérülésekkel került kórházba – számolt be róla a The Star című kenyai lap. A 33 éves Cheptegeit állítólag a barátja, Dickson Ndiema Marangach bántalmazta, miután 

egy vita miatt szándékosan leöntötte benzinnel, majd felgyújtotta a nőt.

Rebecca Cheptegei
Rebecca Cheptegei tavaly a budapesti atlétikai világbajnokságon is indult
Fotó: AFP

Az eset vasárnap délután a nyugat-kenyai Trans-Nzoia megyében történt, majd a szomszédok segítettek eloltani a lángokat és azonnal mentőt hívtak. A támadásban a sportolónő mellett a párja is lángra kapott, így mindkettőjüket súlyos égési sérülésekkel szállították kórházba.

A Transz-Nzoia megyei rendőrség parancsnoka, Jeremiah Ole Kosiom megerősítette az esetet, elmondása szerint pedig Cheptegei testének 75 százaléka megégett. 

A 33 éves futónő a tavalyi budapesti világbajnokságon is indult, ahol 2:29:34-es idővel a 14. helyen végzett. Pályafutása eddigi legnagyobb sikerét a 2022-es Padova Maratonon érte el, ahol aranyérmet nyert.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!