Vágólapra másolva!
Kielégítő és megnyugtató az állapota Kempf Zoltán BMX-versenyzőnek, aki a múlt héten szenvedett súlyos balesetet a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.

A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati sajtóközleménye szerint a 28 éves BMX-versenyző súlyos agyrázkódást és többszörös arccsonttörést követően lábazodik, de már elhagyhatta az intenzív osztályt, mivel csigolya-, illetve gerincvelő-sérülés sem mutatható ki nála.

Bessenyei Dávid neurológus szakorvos elárulta, a kerékpárossal és svájci kezelőorvosaival videóhívás formájában egyeztet. Hangsúlyozta, Kempf állapota a történtekhez képest kielégítő és megnyugtató, mozgáskészséggel, mozgáskoordinációval kapcsolatos károsodás nem alakult ki nála.

kempf
Jó hírek érkeztek a súlyosan megsérült Kempf Zozóról
Fotó: Polyák Attila - Origo

Mindenképpen bizakodóak lehetünk, mert állapota stabil, és napról napra jobban érzi magát. Biztosak lehetünk benne, hogy a sportban mutatott elszántsága a gyógyulásban is sokat számít majd" - 

idézte az MTI az orvost.

Város Viktória, az MKSZ szakmai alelnöke, szakágvezetője elmondta, Kempf az orvosokkal és az ápolókkal angolul és magyarul is kommunikál. Hangsúlyozta, az MKSZ mindenben segíti és támogatja a sportoló felépülését. Hazatérésének időpontját állapotának javulása fogja meghatározni.

Az MKSZ köszönetet mondott a Külgazdasági és Külügyminisztérium munkatársainak és Magyarország Berni Nagykövetségének, amiért "óriási segítséget nyújtottak Kempf zökkenőmentes és hatékony ellátása érdekében".

A szabadstílusú BMX-versenyző a múlt héten a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon olyan balszerencsésen esett és ért talajt a gyakorlata közben, hogy fejsérülése miatt az intenzív osztályra szállították.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!