Vágólapra másolva!
Conor McGregor korábban két súlycsoportban is világbajnoki címet szerzett a UFC-ben, de most már több mint három éve nem volt az oktagonban.

A 36 éves sportoló egy Instagram-ra feltett videóval jelentkezett, amelyben korábbi győzelmeiről vágott össze néhány felvételt, valamint azt írta a poszt mellé: 

A legnagyszerűbb és legnagyobb visszatérés a sporttörténelemben. Ott leszel, hogy szemtanúja légy az eseménynek?"

Nagy szavak ezek McGregortól, bár, az is igaz, hogy elméletileg még két mérkőzésre van szerződése az első számú ketrecharc promóciónál. Dana White, a szervezet elnöke korábban úgy nyilatkozott, hogy McGregor legkorábban 2025-ben térhet vissza, míg a sportoló már idén decemberben megtenné ezt. Remélhetőleg lassan kiderül, hogy kinek lesz igaza. 

Egy biztos, a balhés ír még mindig rengeteg szurkolót mozgat meg, így, ha lesz bunyó, lesz bőven néző is. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!