Vágólapra másolva!
A magyar férficsapat 2,5-1,5-re legyőzte Örményországot a budapesti sakkolimpia 8. fordulójában, ezzel a sikerrel pedig feljött a dobogóra, a hátra lévő három fordulóban pedig ezt a pozícióját kell megőriznie.

Ács Péter szövetségi kapitány úgy döntött, hogy ismét Berkes Ferencet pihenteti. Berkes szerdán négy órán át kiválóan sakkozott litván ellenfelével szemben, azonban elég volt egyetlen pontatlanság, és döntetlenre rontotta a nyert állását. A kapitány úgy ítélhette meg, hogy Berkest megviselte ez a játszma, így Örményország ellen a Rapport Richárd, Lékó Péter, Szanan Szjugirov, Gledura Benjámin négyessel állt ki a magyar csapat.

A Magyar Nemzet tudósításából kiderül, hogy Lékó sötéttel hozta a kötelezőt, a megnyitásban gond nélkül kiegyenlített, és viszonylag gyorsan döntetlenre is adta a játszmát. Világossal aztán Szjugirov sem tudott előnyt szerezni, ez a parti is remibe torkollott. Rapport mintha az örmények ellen is kivárásra játszott volna. Volt élet az állásban, a világossal játszó magyar nagymesternek futópárja révén talán jobb esélyi voltak, a 31. lépésben mégis döntetlenre adta a mérkőzést.

Gledura Benjámin továbbra is remekel a sakkolimpián
Fotó: Polyák Attila - Origo

Érthetően. Ekkor ugyanis már lehetett látni, hogy Gledura Benjámin nyerésre áll. A mieink legfitalabb játékosa, tehát kétszeresen Benjáminja az örmények ellen is vállalta a bonyodalmakat, s jól csapott le az ellenfele hibájára, aki a 45. lépésben fel is adta a kilátástalan küzdelmet.

A magyar válogatottból egyedüliként Gledura Benjámin mind a nyolc eddigi mérkőzésen játszott és ezeken öt és fél pontot szerzett.

A magyar válogatott tehát ötödszörre is 2,5-1,5-re nyert, a sikernek köszönhetően feljött a dobogóra, miután az éllovas India 3,5-0,5-re kiütötte a forduló előtt második Iránt.

Még három forduló van hátra, izgalmasnak ígérkezik a hajrá. A magyar csapat még belefuthat az első kiemelt Egyesült Államokba, de a többi rivális ellen nincs félnivalója.

Eredmények, 8. forduló:
férfiak:
Magyarország-Örményország 2,5-1,5
Rapport Richárd (2715 Élő-pont)-Haik Martiroszjan (2667) döntetlen
Sant Szargszjan (2649)-Lékó Péter (2666) döntetlen
Szjugirov Szanan (2644)-Gabriel Szargisszian (2646) döntetlen
Robert Hovhanniszjan (2629)-Gledura Benjámin (2628) 0-1
Magyarország B-Belgium 2-2
Magyarország U25-Angola 1,5-2,5

nők:
Magyarország-Ukrajna 1,5-2,5
Gaál Zsóka (2385)-Julija Oszmak (2471) döntetlen
Anna Usenyina (2417)-Hoang Thanh Trang (2351) 1-0
Papp Petra (2259)-Natalija Buksza (2387) döntetlen
Jevgenyija Doluhanova (2304)-Lázárné Vajda Szidónia (2283) döntetlen
Magyarország B-Moldova 1,5-2,5
Tunézia-Magyarország U25 0-4

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!