Vágólapra másolva!
Több helyen arccsonttörést szenvedett Kempf Zoltán, a magyar BMX freestyle egyik legnagyobb alakja a svájci EUC freestyle Európa-bajnokságon.

Kempf Zoltán a gyakorlata közben olyan balszerencsésen esett és ért talajt, hogy fejsérülése miatt azonnal kórházba, intenzív osztályra szállították, ahol jelenleg is megfigyelés alatt tartják. A Magyar Kerékpáros Szövetség (MKSZ) szombati sajtóközleménye szerint a Kempf Zozo becenevű bringás állapota stabil. Város Viktória szakágvezető elmondta: beszélt, kommunikált vele, mindenre reagál, de a következő pár óra meghatározó lesz, ezért a legfontosabb, hogy a magyar bajnok Kempf pihenni tudjon.

Kempf Zozo, Kempf Zoltán, BMX
A BMX-es Kempf Zoltán (Kempf Zozo) súlyos balesetet szenvedett
Fotó: Polyák Attila - Origo

Kempf Zoltán indult a városi sportágak budapesti olimpiai selejtezőjén, a Ludovika Campuson is, ahol a 11. helyen zárt a BMX freestyle park versenyszám döntőjében, így nem szerzett párizsi ötkarikás kvótát – írta az MTI. Az MKSZ hangsúlyozta, hogy az esésekből származó sérülések egyre gyakoribbak, ezért a Magyar Judo Szövetséggel közös, "Ne törd magad" nevű, esésoktató programját a tervek szerint ősztől kiterjesztik a többi sportágra is és alapítványt hoznak létre annak érdekében, hogy minden magyar sportoló megtanulhasson biztonságosabban talajt fogni.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!