Vágólapra másolva!
Az egész sportágra nagy hatást gyakorló, negyven évvel ezelőtti világbajnokság magyar hőseivel nyitották meg a négyesfogathajtás vasárnapig tartó csúcseseményét, melyet négy évtized után ismét Szilvásváradon rendeznek - adta hírül az MTI.

A kilencvenperces program a Magyar Honvédség Budapest Helyőrségi Zenekarának fellépésével kezdődött, majd ezt követően nagy tapsvihar közepette két négyesfogaton érkeztek a Lipicai Lovasközpontba az 1984-es vb magyar indulói, akik közül az aranyérmes Juhász László előfutóként - azaz versenyen kívül - ezúttal is résztvevője lesz a világbajnokságnak. A korábbi hősök után a jelen versenyzői, 14 ország 43 hajtója - köztük kilenc magyar - sétált a küzdőtérre.

Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter köszöntőjében emlékeztetett rá, hogy a magyarok az elmúlt években bebizonyították, nagy tapasztalatuk van nemzetközi sportesemények sikeres megrendezésében, példaként a vizes világbajnokságokat és a tavalyi atlétikai világbajnokságot említette.

"Ez az esemény megmutatja a magyar emberek és a kormány elkötelezettségét a fogatsport iránt. Magyarországnak nagy az öröksége fogathajtásban" 

- jelentette ki angolul Szalay-Bobrovniczky, aki szerint Magyarország hat arany-, hét ezüst- és hat bronzéremmel "nagyon sikeres olimpián" van túl, egyúttal hozzátette, büszkék lehetünk a Párizsban szerepelt 180 versenyzőre, köztük a lovastusázó Kaizinger Balázsra, aki 1996 óta az első magyar lovas volt az ötkarikás játékokon.

Szalay-Bobrovniczky magyarul folytatva arról beszélt, hogy Szilvásváradon az Állami Ménesgazdaság és a Lipicai Lovasközpont 2018 óta a növekedés útjára lépett, így a világ lovassportjának egyik elismert központjává vált, ennek köszönhetően rendezhet negyven év után újra négyesfogathajtó-világbajnokságot.

"Pettkó-Szandtner Tibor mosolyogva tekint le fentről utódjaira, akik igyekeznek méltóak lenni hozzá és generációjához" - utalt a honvédelmi miniszter a tábornokra, aki 1931-ben A magyar kocsizás címmel írt könyvet, majd később a Földművelésügyi Minisztériumban az egész ország lótenyésztéséért volt felelős.

A honvédelmi miniszter azzal zárta beszédét, hogy lovasemberként tudja, "semmihez sem hasonlítható a ló és az ember közötti kapcsolat".

"Négy évtizeddel a felülmúlhatatlan hetedik négyesfogathajtó-világbajnokság után a patanyomok ismét Szilvásváradra vezettek. 

Fülöp herceg, a Nemzetközi Lovasszövetség korábbi nagytiszteletű elnöke, aki 1984-ben a brit csapat tagjaként itt, Szilvásváradon bronzérmet nyert, a következőket írta az emlékkönyvbe: a világ fogathajtásában Magyarország mindig úttörő szerepet vállalt. Mi ezzel a küldetéstudattal és felelőséggel készültünk, és kijelenthetem, hogy a megfeszített munkának köszönhetően minden rendelkezésre áll, hogy a verseny elkezdődjön"

 - jelentette ki Lázár Vilmos, a Magyar Lovassport Szövetség elnöke.

világbajnokság
Fotó: Hajdu Krisztina, INEOS FEI Négyesfogathajtó Világbajnokság

Végezetül Joaquin Medina Garcia, a nemzetközi szövetség fogathajtó bizottságának spanyol elnöke köszöntötte a résztvevőket, akiknek emlékezetes és sportszerű küzdelmet kívánt.

A megnyitó zárásaként a gróf Nádasdy Ferenc Huszárosztály nyolc ló és lovas párosa, majd a Nemzeti Lovas Díszegység 17 lóval tartott bemutatót, aztán lovastorna és díjlovagló produkciót láthatott a publikum, amely záró jelenetként egyestől hatosig hat szilvásváradi fogatot csodálhatott meg.

A versenyek csütörtökön és pénteken 10 órától a díjhajtással rajtolnak, szombaton lesz a leglátványosabb és ingyenesen megtekinthető maratonhajtás, majd vasárnap ugyancsak 10 órától az akadályhajtással zárul a szilvásváradi vb.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!