Vágólapra másolva!
A budapesti WTA-tornát három évvel ezelőtt megnyerő kazah Julija Putyinceva csúnyán megalázott egy fiatal labdaszedőlányt az amerikai nyílt teniszbajnokság harmadik fordulójában.

Nagy felháborodást keltett a közösségi médiában az a felvétel, amelyen Putyinceva teljesen érthetetlen módon tiszteletlenül viselkedett egy labdaszedőlánnyal szemben. A kazah sztárteniszezőnek nem ment jól a játék a párizsi olimpián párosban aranyérmet nyert olasz Jasmine Paolini ellen, végül két sima szettben kikapott, így búcsúzott a US Open küzdelmeitől. 

Putyinceva a viselkedésével ismét kiakasztotta a szurkolókat
Fotó: AFP

Putyinceva kilenc bréklabdából csak kettőt tudott értékesíteni. Vélhetően emiatt frusztráltabb volt a kelleténél és a meccs egyik pontján, mielőtt adogatni készült, csúnyán megalázta az egyik labdaszedőlányt. A fiatal lány oda dobta a teniszezőnek a labdát, aki ügyet sem vetett rá, hagyta elpattanni, majd jött a következő labda, de akkor Putyinceva akkor sem mozdult meg, csak nézte a lányt. A Luis Armstrong stadion közönsége ekkor már hangot adott nemtetszésének és kifütyülte a világranglista 32. helyén álló játékost. Végül a teljesen zavarban lévő labdaszedő harmadik próbálkozásánál már méltóztatott elkapni a labdát.

Nem ez volt azonban az első alkalom, hogy Putyinceva helytelenül viselkedett egy Grand Slam-versenyen, ugyanis miután korán búcsúzni kényszerült a 2019-es Australian Openen, a középső ujjával bemutatott a szurkolóknak a levonulás során.

Eredmény, US Open, 3. forduló 

Julija Putyinceva (kazah) - Jasmine Paolini (olasz) 3:6, 4:6

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!