Vágólapra másolva!
Bejelentette visszavonulását Vadnai Benjamin kétszeres olimpikon magyar vitorlázó.

A 28 éves sportoló hétfőn este Facebook-oldalán hozta nyilvánosságra döntését. Bejegyzésében kiemelte, hogy húsz évet felölelő, "sikeres és teljes sportolói karriert" hagy maga mögött.

Vadnai ifjúsági és junior korosztályban is világbajnokságot nyert, és ezzel ő Magyarország első vb-győztese vitorlázásban. Utánpótlás korúként világbajnoki címei mellett több Európa-bajnoki és világbajnoki érmet szerzett, a felnőttek között pedig az idei Európa-bajnokságon az ötödik helyen zárt. A riói és a tokiói olimpián is Laser Standard kategóriában képviselte a magyar színeket, előbbit a 33., utóbbit a 18. helyen zárta.

Vadnai Benjámin bejelentette visszavonulását
Fotó: Pedro Martínez/Sailing Energy

Az idei párizsi olimpián öccse, a februári Eb-n ezüstérmes Vadnai Jonatán indult és bravúros versenyzéssel a negyedik helyen végzett ILCA-7-ben.

Vadnai Benjamin a Facebook-oldalán azt írta, hogy a jövőben új kihívásokra koncentrál: építeni szeretné testvérével közös cégét, a Vadnai Brost, illetve támogatni fogja Jonatán pályafutását és edzőként szeretne hozzájárulni a fiatalok sikereihez.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!