Vágólapra másolva!
93 éves korában meghalt Horváth Tibor, aki több évtizeden keresztül volt meghatározó szereplője a magyar asztalitenisz életnek. Horváth volt a Magyar Asztalitenisz Szövetség leghosszabb ideig hivatalban lévő főtitkára (1969-1996), majd gazdasági igazgatóként is 11 évig folytatta a munkáját (1996-2007).

Horváth Tibor egész életét szeretett sportágának szentelte. Ugyan játékosként nem jutott el a csúcsra, de rendkívüli hivatástudattal dolgozott a Helyipari SC-ben, ahol fiatalokat nevelt és később az NBI-be vezette a klubot. 

Eredményei és munkája révén hamarosan a MOATSZ Ifjúsági Bizottságához került, ahol Bihari Péter lemondását követően ő lett a szövetség főtitkára. Majd három évtizedes főtitkári pályafutása alatt rengeteg hazai és nemzetközi versenyt szervezett, köztük Európa-bajnokságokat és ezalatt a magyar asztaliteniszezők 4 világbajnoki, valamint 21 Európa-bajnoki aranyérmet szereztek.

Munkáját a hazai mellett a nemzetközi szövetségben, az ITTF-ben is folytatta, ahol kisebb projektek vezetéséért és kiváló munkájáért később aranygyűrűvel tüntették ki.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!