Vágólapra másolva!
Az olimpiai bajnok úszó Gyurta Dánielt választották a Magyar Olimpiai Akadémia (MOA) elnökének.

A Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) szerdai bejelentése szerint a főtitkár továbbra is Győr Béla marad. A MOB szeptember 7-én megválasztott új elnökségének első ülésén más személyi kérdésben is döntöttek - derült ki az MTI beszámolójából. 

Gyurtya Dániel
Gyurtya Dániel lett a Magyar Olimpiai Akadémia elnöke
Fotó:  dpa Picture-Alliance/AFP/Lukas Schulze

A testület a Budapesti Olimpia Bizottság elnökévé Bényi Szabolcsot választotta. A fair play bizottság elnöke változatlan Kamuti Jenő, a gazdasági bizottságé Szalay Ferenc, a jogi bizottságot Mészáros János vezeti. A Mező Ferenc sportbizottság elnöke Bodnár András, az orvosi bizottságé dr. Tállay András, a sportszakmai és sporttudományos bizottságé Sós Csaba. A hagyományőrző bizottság megszűnt, miután hasonló feladatokat látott el, mint - részben - a Mező Ferenc sportbizottság és a Magyar Olimpiai Akadémia. A média és az esélyegyenlőségi bizottság összetételéről később döntenek. 

Napirendi pont volt az olimpia programjára felkerülő sportág szövetségi delegálásának jogosultsága. A MOB elnöksége megállapította, hogy a Magyar Amerikai Futball Szövetség jogosult a MOB közgyűlésébe egy főt delegálni. Fábián László főtitkár a tájékoztatásban elmondta, hogy a sportág szerepel a 2028-as Los Angeles-i nyári játékok programjában, a delegálásnak ezért van aktualitása.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!