Vágólapra másolva!
Kerekes Gréta olimpikon gátfutó szerdán közösségi oldalán jelentette be, hogy befejezi élsportolói pályafutását.

"Ez nem egy hirtelen jött döntés, tudatosan évek óta készültem a lezárásra. Az elmúlt két évben főnix madárként emlegetve teljesítettem minden kitűzött álmomat, viszont úgy gondolom, eljött az idő, hogy elbúcsúzzak és új kihívások elé nézzek" - írta Instagram-oldalán a debreceni atléta, aki szerdán ünnepli 32. születésnapját. 

Kerekes Gréta az olimpiai szerepléssel  tette teljessé a pályafutását
Fotó:  Csudai Sándor - Origo 

Hozzátette, nagyon sok élményt adott számára az atlétika, karrierjét pedig igazi hullámvasútként jellemezte, de emelt fővel tud távozni a pályáról, mivel a kitűzött céljait elérte. A Debreceni Sportcentrum versenyzője a 100 m gáton a párizsi játékok reményfutamában búcsúzott és a 30. helyen zárt. Idén 60 gáton rajthoz állt a glasgow-i fedett pályás világbajnokságon is, amelyen az elődöntőig jutott, és végül a 18. helyen végzett. 

Kerekes háromszoros szabadtéri, illetve hétszeres fedett pályás magyar bajnok, legjobb eredménye a rövidebb távon 7.96 másodperc, míg 100 gáton 12.92 mp. A tavalyi budapesti vb-n tagja volt annak a 4x100-as női váltónak, amely 43.38 másodperces országos csúccsal végül 14. lett. Kerekes Grétát a hétvégén a legtöbb szavazattal választották be a Magyar Olimpiai Bizottság sportolói bizottságába.

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!