Vágólapra másolva!
A Royal Ascot ma már nemcsak nemzetközileg is elismert sportesemény, ahol világklasszis telivérek és nagyhírű zsokék versenyeznek dicsőségért, hanem társadalmi esemény ez, ahol a tradíció keveredik a fényűzéssel és a stílussal. Ezért is nagyon meglepő, hogy óriási botrány volt az eseményen, ugyanis a lelátón két férfi egymást ütötte, majd tömegverekedésbe torkollt a balhé.  

A zavarba ejtő felvételeken két fiatal férfi látható, amint épp ütik egymást, majd a híres versenypálya lépcsőin birkóznak és lökdösődnek. 

Royal Ascot
A Royal Ascot nem a balhéiról ismert, de most abból is kijutott
Fotó: X

A rémült vendégek igyekeztek szétválasztani a férfiakat, és megakadályozni, hogy az erőszakos jelenetek tovább fokozódjanak - írja a The Sun.

A lap beszámolója szerint egy nő is arcon ütötte a férfit a verekedés közben, mialatt megpróbált közbeavatkozni. A verekedőt a többieknek vissza kellett visszafogniuk, amikor megpróbálta megrúgni a másik embert, aki éppen a földön volt.

Végül a verekedő férfit - aki barna öltönyt viselt -

 vérző orral vezették el. A döbbent tömeg közben a kaotikus pillanatokban arra kérte a feleket, hogy nyugodjanak meg.

A hírek szerint a verekedés a berkshire-i rangos királyi eseményen tört ki.

Érdekesség, hogy a brit király és a királynő is ott volt a tegnapi eseményen, de szerencsére ők egy zárt helyről, biztonságban figyelhették a döbbenetes eseményeket.

Kiábrándító jelenetek a lelátókon kívül is folytatódtak, sőt, igazi tömegverekedésbe torkolltak. Az erről készült felvételek ide kattintva tekinthetőek meg. 

 

 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!