Vágólapra másolva!
Június 7-én fennakad majd néhány játékos a rostán, addig a bő keretet érdemes elemezgetni.

Murat Yakin egyelőre még semmit sem véglegesített, összesen 38 labdarúgót nevezett meg, akik a Svájci nemzeti tizenegy bő keretét alkotják. A mester kifejezetten jó előjelekkel várhatja a kontinenstornát, ugyanis a dörzsölt veteránok és a mindenre kész fiatalok egyaránt bevethetőek. Az első mérkőzését Svácj pont a magyarokkal vívja majd meg június 15-én, majd Skócia, végül Németország ellen szereznék meg a három pontot.

Szinte csak és kizárólag idegenlégiósok alkotják a csapatot, amelyben találni néhány olyan sztárt, akiért súlyos tízmillió eurókat kell ott hagyni, ha valaki az átigazolásukon gondolkodna. A kapuban Yann Sommer és Gregor Kobel neve garantálja, hogy nem lesz egyszerű dolga az ellenfél támadószekciójának, ha gólt, vagy gólokat akarnak szerezni. A legértékesebb játékos azonban nem a kapuban áll, hanem elsődleges feladata, hogy a védelmet irányítsa. Természetesen Manuel Akanjiról van szó, aki a Manchester Cityvel angol bajnoki címet ünnepelhetett egy őrületesen izgalmas végjáték után.

Kapusok

  • Marvin Keller (Winterthur): 66
  • Gregor Kobel (Borussia Dortmund): 87
  • Pascal Loretz (Luzern): 63
  • Yvon Mvogo (Lorient): 78
  • Yann Sommer (Internazionale): 84

Védők

  • Manuel Akanji (Manchester City): 82
  • Aurele Amenda (Young Boys): 64
  • Nico Elvedi (Borussia Mönchengladbach): 77
  • Ulisses Garcia (Olympique Marseille): 72
  • Albian Hajdari (Lugano): 61
  • Kevin Mbabu (Augsburg): 76
  • Bryan Okoh (RB Salzburg): 66
  • Becir Omeragic (Montpellier): 68
  • Ricardo Rodriguez (Torino FC): 75
  • Fabian Schär (Newcastle United): 82
  • Leonidas Stergiou (VfB Stuttgart): 70
  • Silvan Widmer (FSV Mainz 05): 76
  • Cédric Zesiger (VfL Wolfsburg): 74

Középpályások

  • Michel Aebischer (Bologna): 74
  • Uran Bislimi (Lugano): 64
  • Remo Freuler (Bologna): 78
  • Ardon Jashari (Luzern): 71
  • Dan Ndoye (Bologna): 70
  • Fabian Rieder (Rennes): 74
  • Xherdan Shaqiri (Chicago Fire): 75
  • Vincent Sierro (Toulouse): 70
  • Filip Ugrinic (Young Boys): 73
  • Granit Xhaka (Bayer Leverkusen): 82
  • Denis Zakaria (AS Monaco): 79
  • Steven Zuber (AEK Athen): 76

Támadók

  • Zeki Amdouni (Burnley): 74
  • Kwadwo Duah (PFC Ludogorec): -
  • Breel Embolo (AS Monaco FC): 78
  • Joël Monteiro (Young Boys): 64
  • Noah Okafor (AC Milan): 76
  • Renato Steffen (Lugano): 76
  • Ruben Vargas (Augsburg): 74
  • Andi Zeqiri (KRC Genk): 69

EA Sports FC 24-ben Kobel kiemelkedik a svájci bő Eb-keretből, a Dortmund hálóőre az egyedüli a nevezettek közül, aki bekerült a pontszáma alapján a top 100 virtuális labdarúgó közé.

Kapcsolódó cikkek:

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!