Élő:
Vágólapra másolva!
A síkfutás koronázott királyát ezek után tiszteletlenség lenne, ha nem hívnák meg a következő eseményre.

Javában zajlik Európában a világ legnagyobb és legnézettebb esporteseménye, a hivatalos League of Legends-világbajnokság. A Worldsön már a kieséses szakaszban őrjönghetnek a rajongók a helyszínen és a képernyők előtt, ugyanis elképesztő izgalmakat hoz minden összecsapás. A legjobbak között ezúttal is helyet követelt magának a címvédő T1, a tavalyi döntős Weibo Gaming, a kínai bajnok Bilibili Gaming és az idei MSI győztese, a Gen.G. Két kínai és két dél-koreai együttes jutott el a top 4-be, közülük kerül ki hamarosan az az együttes, amelyik bekerül a történelemkönyvekbe. Az esélyekről nehéz beszélni, ugyanis mind a négy csapat mutatott gyengeségeket az előző hetekben. 

Ami azonban biztosra vehető, hogyha nem is az O2 Arénában (bár sosem tudni), de biztosan élőben követi majd az utolsó párharc eseményeit a világ leggyorsabb embere, Noah Lyles.

A 100 méteres síkfutás regnáló olimpiai bajnoka a Twitteren/X-en osztott meg egy posztot, amiben megjelölte a LoLesportsot, azt a fiókot, ami a Worlds mögött húzódik. Ebben kijelentette az amerikai sprinter, hogy jövőre garantáltan ott lesz majd a LoL-vébén. 

Noah Lyles
Noah Lyles nagy gamer hírében áll
Fotó: Valentin Dienes

Azt már eddig is lehetett tudni, hogy nem riad vissza a geek/gaming kultúrától Lyles, elég csak a futások előtt felmutatot Yu-Gi-Oh! kártyájára vagy a továbbosztott FlyQuest-posztokra gondolni. A Riot Gamesnek ideje lenne most már tényleg elgondolkoznia azon, hogy mikor szervez egy olyan eseményt, ahol a klasszikus sport legnagyobb sztárjai ülnek le, hogy összecsapjanak barátságos keretek között az Idézők szurdokában. 

 

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!