Csúcsrangadókkal jönnek a nyolcaddöntők az Eb-n

Portugália - Németország, Foci EB, labdarúgó Európa-bajnokság, Euro 2020, labdarúgás, csoportkör, F csoport, Allianz Arena, München, 2021.06.19.
MUNICH, GERMANY - JUNE 19: Cristiano Ronaldo of Portugal celebrates with team mates after scoring their side's first goal during the UEFA Euro 2020 Championship Group F match between Portugal and Germany at Football Arena Munich on June 19, 2021 in Munich, Germany. (Photo by Matthias Hangst/Getty Images)
Vágólapra másolva!
Kezdődik az Európa-bajnokság kieséses szakasza. Szombattól keddig már nyolcaddöntőket rendeznek meg a különböző helyszíneken, így még egyszer megnézzük, mely csapatok vannak ott a legjobb 16 között és végigvesszük, hogy sorrendben milyen meccsek várnak még ránk ebben a körben. A lebonyolítás rendszeréből adódik, hogy az igazi rangadók melett kevésbé érdekes meccsek is lesznek, olyanok, amik a semleges szurkolókat nem biztos, hogy nagyon érdeklik majd, de bízzunk a legjobbakban.
Vágólapra másolva!

Wales-Dánia (június 26. 18.00, Amszterdam)

Az első nyolcaddöntőre nem mondhatnánk, hogy a torna legjobban várt párosítása, ráadásul két csoportmásodik mérkőzik majd meg Hollandiában. A két ország szurkolói nyilván boldogok, hogy csapatuk egyáltalán továbbjutott, ráadásul mindkét válogatott szempontjából verhetőnek tűnő ellenfelet kapott. A walesiek az A csoportból léptek tovább, a törököket legyőzték, csakúgy mint mindenki a csoportban és a Svájc elleni egy pont máris elég volt a továbbjutáshoz. A britek legnagyobb sztárjai továbbra is Gareth Bale és Aaron Ramsey, akik viszik is a hátukon a csapatukat. 2016-ban is ők voltak a kulcsemberek, amikor története legjobb Eb-eredményét érte el a walesi csapat az elődöntős szerepléssel.

bale büntetőt hibázott, de két gólpasszt is kiosztott Forrás: Anadolu Agency via AFP/2021 Anadolu Agency/Ali Balikci

A dánok Christian Erikssen pályán történt összeesése után kiemelt figyelmet kaptak eddig az Eb-n és a történteteket is figyelembe véve, elképesztő úton vannak túl már eddig is Kasper Schmeichelék. Az első meccs félbeszakítása után kikaptak a finnektől, majd a belgáktól is, de Oroszország ellen 4-1-re nyertek, így továbbjutottak, ráadásul a második helyen. A négy lőtt gólnak kulcsszerepe lett végül, ugyanis az oroszok és a finnek is 3-3 ponttal végeztek, de ki is estek a csoportkörből. A dánok 1992-ben Európa-bajnokok lettek, ettől talán messze vannak, de 2016-ban ott sem voltak a tornán, ahhoz képest komoly az előrelépés.

A két csapat eddig tízszer találkozott egymással és egyszer sem játszottak döntetlent. Hatszor a dánok, négyszer a walesiek nyertek, világversenyen most találkoznak először. Legutóbb 2018-ban, a Nemzetek Ligájában találkoztak, akkor mindkét meccset a dánok nyerték.

Olaszország-Ausztria (június 26. 21.00, London)

Ha az olaszok eddigi játékát nézzük az Európa-bajnokságon, akkor a papírforma szerint az igazi kihívás a következő körben jön az olaszoknak, amikor a belga-portugál párharc továbbjutójával találkozik majd Roberto Mancini csapata. Az olaszok a törököket és a svájciakat is 3-0-ra verték a csoportban, 1-0-ra nyertek Wales ellen, de akkor már több csere is lehetőséget kapott.

A legnagyobb kérdés talán az, hogy bevetik-e az olaszok a Svájc ellen megsérült Gioirgio Chiellinit, aki már a csapattal edzett, de akár pihenhet is az osztrákok ellen.

Ritkán nyer Eb-t az a csapat, amely már a csoportkörben brillírozik, de az olaszok kiesése a nyolcaddöntőben az Eb eddigi legnagyobb meglepetése lenne.

Az olaszok nagyon együtt vannak, kérdés, meddig tart ki a lendület Forrás: Getty Images/Mike Hewitt

Az osztrákok Észak-Macedónia legyőzésével kezdtek, majd kikaptak Hollandiától, az utolsó körben pedig 1-0-ra nyertek Ukrajna ellen, így végül simán jutottak tovább a hollandok mögött. Az olaszok ellen Arnautovicban bízhatnak, aki a selejtezőkben hat gólt szerzett, ezen az Eb-n is gólt lőtt az északmacedónok ellen, de a gólöröméért eltiltották. A válogatott kulcsembere David Alaba, aki nyáron igazolt a Real Madridhoz a Bayerntől. A kapitány mindkét győztes meccsen gólpasszt adott, egyszer a meccs embere is ő lett. Az olaszok nem becsülhetik le az osztrákokat, de ha a két csapat hozza, amit tud, akkor nem lehet kérdés.

Az osztrákok legutóbb 1960-ban nyertek az olaszok ellen egy barátságos meccsen, azóta három döntetlen és 10 olasz siker született. Európa-bajnokságon először találkozik a két csapat,

világbajnokságon már volt négy meccsük, azokat mind az olaszok nyerték, legutóbb 1998-ban 2-1-re.

Hollandia-Csehország (június 27. 18.00, Budapest)

Ez lesz a Puskás Aréna negyedik és egyben utolsó meccse ezen az Európa-bajnokságon.

Aki vasárnap kilátogat a stadionba, az az olaszok és a belgák mellett a harmadik, csoportkörben hibátlanul záró hollandokat tekintheti meg.

Frank de Boer csapata meglepően kellemes benyomást tett, igaz, az ukrán, osztrák, északmacedón hármas nem állította megoldhatatlan feladat elé, de a cseh csapat sem tűnik veszélyesnek, ha a hollandok hozzák, amit tudnak, ráadásul a következő körben Wales vagy Dánia következhet. A holland csapat két gólt kapott a csoportban, mindkettőt az ukránok elleni párperces rövidzárlat alatt, de 2-2 után ott is nyerni tudtak. A csapat motorja a PSG-hez igazoló Wijnaldum, aki a csoportban három gólt szerzett. Elől Depay lehet a legveszélyesebb, akire a Barcelona csapott le, a védelem szélén Dumfries üde színfolt, hátul pedig a Juventus sztárja, De Ligt a vezér.

Georginio Wijnaldum már három gólt lőtt a középpályáról Forrás: AFP/Kenzo Tribouillard

A csehek talán abban bízhatnak, hogy nem fognak ki túl jó napot a holland sztárok. A csehek négy ponttal, csoportharmadikként mentek tovább, nyertek a skótok ellen és ikszeltek a vb-ezüstérmes horvátok ellen. A leverkuseni Patrik Schick már háromgólos a tornán elsősorban őt kell majd megfogniuk a hollandoknak.

A két csapat eddig 11-szer találkozott, ebből ötöt a csehek nyertek, köztük a legutóbbi két meccset is, így van miért törleszteni a hollandoknak. Akkor az a két győzelem a 2016-os Európa-bajnoki selejtezők során született, ezzel lemaradtak a tornáról a hollandok.

Belgium-Portugália (Június 27. 21.00, Sevilla)

Az Európa-bajnokság egyik slágermeccse lehet a legjobb 16 között a címvédő és a világranglistát vezető csapat találkozója. Belgium hibátlan teljesítménnyel jutott a legjobb 16 közé a dánokat, a finneket és az oroszokat megelőzve. A belgák annak ellenére, hogy hibátlan mérleggel zárták a csoportjukat, még nincsenek csúcsformában, de jó előjel lehet, hogy folyamatosan fejlődnek a tornán. A sérülésből felépült Kevin De Bruyne rögtön, csereként beállva eldöntötte a dánok elleni meccset, majd a finnek ellen is gólpasszt adott Lukakunak, aki már háromgólos a tornán. A 2018-as világbajnokság bronzérmese a legutóbbi Eb-n a nyolc közé jutott, éppen a magyarokat ejtette ki akkor, de Wales ellen már meglepetésre nem jártak sikerrel. Az aranygeneráció utolsó nagy dobása lehet így együtt ez a torna.

Kevin De Bruyne remek formában tért vissza Forrás: Getty Images/Stuart Franklin

A portugálok a halálcsoportban végeztek a franciák és a németek mögött és előttünk a harmadik helyen. A címvédő nem volt túl meggyőző, ellenünk a 84. percig nem sokat mutatott, majd négy gólt kapott Münchenben a németektől, végül a franciák elleni döntetlen továbbjutást ért mindkét csapatnak. Ha csak a keretet nézzük, ez a csapat erősebbnek tűnik mint az öt évvel ezelőtti, de a játék egyelőre nem akar összeállni. Cristiano Ronaldo már öt gólt szerzett a tornán, még mindig benne bízhatnak a társak a leginkább. A kör egyik legjobban várt meccse lesz ez vasárnap este.

Ronaldo már ötgólos az Eb-n Forrás: AFP/Bernadett Szabo

Ami a közös múltat illeti, a két csapat még soha nem találkozott nagy tornán, korábban csak Eb- vagy vb-selejtezőn futottak össze. Legutóbb 2018-ban játszott barátságos meccset a két csapat, akkor 0-0 lett a vége, az eddigi 18 meccsből ötöt a belgák, hatot a portugálok nyertek.

Horvátország-Spanyolország (június 28. 18.00, Koppenhága)

Kisebb meglepetésre talán, de mindkét csapat csoportmásodikként jutott tovább. A világbajnoki ezüstérmes horvátok előbb kikaptak az angoloktól, döntetlent játszottak a csehekkel, majd a skótok elleni siker eredményezte a továbbjutásukat. A csapat motorja még mindig a 2018-as aranylabdás Luka Modric, aki a skótok elleni sorsdöntő meccsen gólt is szerzett. A horvátok lassan vették fel a fonalat az Eb-n, hiányoznak is a visszavonult sztárok, mint Rakitic vagy Mandzukic, de biztosan megnehezítik majd a spanyolok dolgát.

Luis Enrique csapata a svédek elleni csoportmeccsen rengeteg helyzetet hagyott ki, az a 0-0 végül a csoportelsőségükbe is került. A lengyelek elleni meccsen is csak döntetlen született, Morata góljára Lewandowski válaszolt, majd a spanyolok kihagytak egy tizenegyest is. A helyzetkihasználás javulását végül a szlovákok bánták, akik kétszer a saját kapujukba találtak, végül 5-0-ra kaptak ki úgy, hogy Morata tizenegyest is rontott. A kihagyott helyzeteiről ismert támadó családja is kapott halálos fenyegetést a meccs óta, ami biztosan nem tesz jót a csapaton belüli hangulatnak. Az igazi vezér nélküli csapat első komoly próbatétele lesz a horvátok elleni, könnyen lehet, hogy igazi ki-ki meccs lesz belőle.

A spanyolok ötöt lőttek a szlovákoknak Forrás: UEFA via Getty Images/Fran Santiago

A két csapat eddig nyolc meccset játszott egymás ellen, három horvát, négy spanyol siker született ezeken. 2012-ben és 2016-ban is találkozott a két csapat az Eb-n, először spanyolok nyertek 1-0-ra, majd a horvátok 2-1-re a csoportmeccseken. A Nemzetek Ligájában előbb 3-2-re nyertek a horvátok, majd a spanyolok 6-0-ra verték Modricékat 2019 szeptemberében.

Franciaország-Svájc (június 28. 21.00, Bukarest)

A franciák a mieink halálcsoportját nyerték meg, miután 1-0-ra nyertek Münchenben, majd döntetlent játszottak ellenünk és a portugálok ellen is. Dider Deschamps csapata a világbajnoki címvédő és talán a legerősebb kerettel érkezett erre az Európa-bajnokságra a csapatok közül. A visszatérő Karim Benzema a portugálok ellen két gólt szerzett, ami jó jel lehet a franciáknak, de a magyarok ellen betalált Antoine Griezmann is, így csak Kylian Mbappé nem lőtt még gólt a csatárok közül, de a kispadon is olyan klasszisok ülnek, mint Giroud, aki a selejtezőkben hat gólt szerzett. A franciák kifogyhatatlan utánpótlását jelzi az is, hogy zsinórban 13. világversenyén szerepel a válogatott, azóta öt döntőben szerepelt és meg is nyert hármat.

Benzema feltámadása sokat érhet a franciáknak Forrás: AFP/Darko Bandic

Eközben Svájc az olaszok és a walesiek mögött csusszant tovább az egyik legjobb harmadik helyen. Amióta Vladimir Petkovic a szövetségi kapitány, minden világversenyen továbbjutott a csoportjából Svájc, de képtelen volt meccset nyerni az egyenes kieséses szakaszban. Nem lennénk meglepődve, ha ez most sem sikerülne.

Svájc a két csapat között lejátszott 38 meccsből 12-t tudott nyerni, a franciák 16-ot, de tétmeccsen még soha nem nyert Svájc. Legutóbb tétmeccsen a 2016-os franciaországi Eb-n találkozott a két csapat, akkor a harmadik csoportkörben egy 0-0 azt jelentette, hogy mindkét csapat továbbjutott. A két csapat első tétmeccsét 2004-ben az Eb-n játszotta, akkor Zinédine Zidane és Thierry Henry két góljával 3-1-re nyertek a franciák.

Anglia-Németország (június 29. 18.00, London)

Ami a tradíciókat illeti, ez a találkozó kiemelkedik a kínálatból, de az Eb-n mutatott játék alapján nem ez ígérkezik a legjobb meccsnek. Az angolok egy nagyon gyenge meccsen verték a horvátokat, majd egy ennél is rosszabb meccsen játszottak 0-0-t a skótokkal, hogy egy csehek elleni 1-0-val megnyerjék a csoportjukat. A csapat eddigi mindkét gólját Sterling szerezte, de az embernek az az érzése, hogy Gareth Southgate nem igazán tud mit kezdeni az olyan sztárokkal, mint Harry Kane, Foden, Rashford, Grealish vagy éppen Sancho. Ha a németek ellen kiesnek, könnyen lehet, hogy Southgate is távozik.

A németek hazai pályán előbb kikaptak a franciáktól,majd egy fordulatos meccsen nyertek Portugália ellen, végül pedig egy nyögvenyelős 2-2-vel jutottak tovább a mieink ellen. Löw így is úgy is távozik az Eb után, de nem sokon múlott, hogy ez már szerdán történjen meg. Leon Goretzka mentette meg a bukástól a németeket.

Goretzka fontos gólt szerzett a német csapatban, Löw hálás lehet neki Forrás: AFP/Matthias Hangst

A két csapatnak ez lesz a 33. meccse egymás ellen, eddig 13 angol és 13 német győzelem született, de a világversenyek mérlege eddig a németeknek kedvez. A világbajnokságokon négyszer a németek nyertek, igaz, az 1966-os vb-döntőt az angolok nyerték a Wembleyben. 1996-ban az angliai Eb-n viszont a németek tizenegyesekkel jutottak döntőbe az angolok ellen. A hangulat és a felvezetés biztosan parádés lesz, a mutatott játékban már nem vagyunk biztosak.

Svédország-Ukrajna (június 29. 21.00, Glasgow)

A svédek a spanyolok elleni döntetlen után megverték Szlovákiát és Lengyelországot is, így kényelmesen nyerték a csoportot és jutottak a legjobb 16 közé, miközben az ukránok két vereség után, az északmacedónok elleni sikerrel csusszantak be a nyolcaddöntőbe, mindössze három ponttal.

Sevcsenko csapata talán a hollandok elleni meccsen volt a legmeggyőzőbb, a 3-2-es vereség ellenére.

A két csapatnak ez lesz az ötödik meccse, legutóbb Ukrajnában, Eb-csoportmeccsen az ukránok 2-1-re nyertek. A továbbjutóra az angol vagy a német csapat vár majd.

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!