Lewandowski tehetetlen volt: Szlovákia legyőzte Lengyelországot

fbl Horizontal
Slovakia's defender Milan Skriniar (L) scores his team's second goal during the UEFA EURO 2020 Group E football match between Poland and Slovakia at the Saint Petersburg Stadium in Saint Petersburg on June 14, 2021. (Photo by Dmitri Lovetsky / POOL / AFP)
Vágólapra másolva!
A labdarúgó Európa-bajnokság E csoportjában Szlovákia 2-1-re legyőzte Lengyelországot. A szlovákok az első félidőben egy öngóllal szereztek vezetést, de a lengyelek a szünet után azonnal kiegyenlítettek. Grzegorz Krychowiak kiállítása nagyon rosszul jött a lengyel csapatnak, ugyanis a szlovák válogatott kihasználta az emberelőnyt és végül megnyerte a mérkőzést.
Vágólapra másolva!

A két ország eddig nyolcszor játszott egymás ellen, négyszer a szlovákok, háromszor a lengyelek győztek, egy alkalommal született döntetlen.

2016-ban a szlovákok függetlenné válásuk óta először szerepeltek Európa-bajnokságon, és mindjárt a nyolcaddöntőig jutottak. A csoportjukban Wales és Anglia mögött 4 ponttal a harmadik helyen mentek tovább, majd a legjobb 16 között Németország állította meg őket. A lengyel válogatott 2016-ban először került be Eb-n a legjobb nyolc közé, ott azonban a későbbi győztes Portugáliával szemben döntetlent követően tizenegyespárbajban maradt alul.

A lengyelek kezdőjében természetesen ott volt a Bayern München világsztárja, Robert Lewandowski, aki a nemzeti csapat történetének legeredményesebb futballistája. A szlovákok leginkább a veterán Marek Hamsíkban bízhattak, aki néhány éve még a Napoli csapatának húzóembere volt, jelenleg a svéd Göteborg labdarúgója, valamint ott volt a pályán a Fradi légiósa, Robert Mak is.

A szentpétervári Gazprom Arénában megrendezett csoportmeccs első lehetősége Lewandowski előtt adódhatott volna, de lövési kísérletét azonnal blokkolta a szlovák védelem. A lengyelek voltak aktívabbak az első 10 percben, veszélyes helyzet azonban nem alakult ki egyik oldalon sem.

A 14. percben Ondrej Duda vállalkozott lövésre 18 méterről, de a szlovák középpályás kísérlete csak az oldalhálót találta el.

A 18. percben a Ferencváros játékosa, Robert Mak a bal oldalról, az alapvonalról gyönyörűen cselezte be magát a 16-oson belülre, kapura lőtt, a labda pedig Wojciech Szczesny kapusról a hálóba pattant.

Meglepetésre Szlovákia szerezte meg a vezetést, a találatot Szczesny öngóljának könyvelték el.

Szczesnynek nem volt szerencséje, Mak lövése után a kapujába pattant a labda Forrás: AFP/Anton Vaganov

Nem tudták felvenni a kapott gól után a ritmust a lengyelek, a szlovákok előtt adódott a következő lehetőség is. Juraj Kucka távoli lövése veszélyesen csapódott lefelé, de végül a kapu fölött szállt el a 28. percben, majd 4 perccel később szintén a Parma játékosa fejelt közelről, ezúttal Szczesny kezébe.

A 34. percben Grzegorz Krychowiak lőtt távolról, de kísérlete messze elkerülte a kaput. A lengyelek csak szenvedtek az első félidőben, Lewandowskit nehezen tudták játékba hozni, és a lövéseik is pontatlanok voltak. Hiába birtokolták többet a labdát, komoly gólhelyzetet nem tudtak kialakítani.

A 42. percben Lewandowski előtt adódott lehetőség, de bravúros labdaátvétele után kissé megcsúszott és 7 méterről jócskán mellé lőtt.

A szünetre 1-0-s szlovák előny tudatában vonulhattak a csapatok. A lengyeleknél volt ugyan többet a labda, de a kaput egyszer sem tudták eltalálni az első félidőben.

A második félidőben azonban már jobban ment a célzás a lengyeleknek, az első kapura lövésük egyből gól lett.

Szép akció után Maciej Rybus passzolta középre a labdát, a középen érkező Karol Linetty pedig közelről a bal alsó sarokba helyezett.

Az egyenlítő gól lendületbe hozta a lengyeleket, magas letámadással zavarták meg a saját térfelükön a szlovákokat, próbálva minél több hibára kényszeríteni őket.

A szünet után azonnal kiegyenlített a lengyel válogatott Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

Az 59. percben Piotr Zielinski végezte el a lengyelek szögletét jobbról, középen Kamil Glik érkezett jó ütemben, de hét méterről fölé fejelt.

A 62. percben nagy bajba kerültek a második félidőben dominánsabb lengyelek, ugyanis Krychowiak megkapta a második sárga lapját is, így kiállította a bíró.

Az emberhátrányt hamar kihasználta Szlovákia, és egy szöglet után Milan Skriniar révén újra megszerezte a vezetést. Az Inter védője egy gyors labdaátvételt követően egy pattanás után remekül találta el a labdát, amely a jobb alsó sarokban kötött ki.

Szczesny nem érhetett oda a kiválóan helyezett lövésre.

Skriniar lőtte a szlovákok második gólját Forrás: AFP/Kirill Kudryavtsev

A hajrára fordulva próbálták fokozni a nyomást a pontrúgásaikban bízó lengyelek, a szlovákok viszont inkább a labdatartásra fókuszáltak.

Az utolsó 10 percben Paulo Sousa cserékkel frissítette csapatát, az emberhátrányban játszó lengyelek játékában azonban nem volt meg az átütő erő, Lewandoskit sem sikerült helyzetbe hozni, a Bayern ásza gyakorlatilag csak szenvedett a meccsen.

A szlovákok az utolsó perceket, ha nehezen is, de kihúzták kapott gól nélkül, és összességében véve megérdemelten nyerték meg a meccset. Lengyelországnak a spanyolok és a svédek ellen sem lesz könnyű dolga, Lewandowskiék számára nehéz feladat lesz a továbbjutás kiharcolása.

Eredmény, csoportkör, 1. forduló, E csoport:
Szlovákia-Lengyelország 2-1 (1-0)
Szentpétervár, Kresztovszkij Stadion, 12 862 néző, v.: Ovidiu Hategan (román)
gólszerzők: Szczesny (öngól, 18.), Skriniar (69.), illetve Linetty (46.)
sárga lap: Hubocan (20.), illetve Krychowiak (22., 62.)
kiállítva: Krychowiak (62.)

1Sípszó (kezd + vég)
18Gól
18ÖngólWojciech Szczesny
20Sárga lapTomas Hubocan
20Sárga lapTomas Hubocan
22Sárga lapGrzegorz Krychowiak
22Sárga lapGrzegorz Krychowiak
46Sípszó (kezd + vég)
46Gól
46GólKarol Linetty
47Sípszó (kezd + vég)
62Piros lap
69Gól
69GólMilan Skriniar
75CsereMaciej Rybus
79CsereJakub Hromada
86CserePiotr Zielinski
87CsereLukas Haraslin
90CsereOndrej Duda
95Sípszó (kezd + vég)
Összeállítások
Lengyelország4-3-3
Szlovákia4-4-2
Football Pálya
1
Wojciech
Szczesny
18
Bartosz
Bereszynski
15
Kamil
Glik
5
Jan
Bednarek
13
Maciej
Rybus
8
Karol
Linetty
10
Grzegorz
Krychowiak
14
Mateusz
Klich
21
Kamil
Jozwiak
9
Robert
Lewandowski
20
Piotr
Zielinski
26
Ivan
Schranz
1
Martin
Dubravka
2
Peter
Pekarik
5
Lubomir
Satka
14
Milan
Skriniar
15
Tomas
Hubocan
18
Lukas
Haraslin
19
Juraj
Kucka
25
Jakub
Hromada
20
Robert
Mak
8
Ondrej
Duda

Lengyelország

Kezdők
1Wojciech Szczesny
18
18Bartosz Bereszynski
15Kamil Glik
5Jan Bednarek
13Maciej Rybus
75
74
46
8Karol Linetty
74
46
10Grzegorz Krychowiak
62
22
22
14Mateusz Klich
85
21Kamil Jozwiak
9Robert Lewandowski
20Piotr Zielinski
86
85
12Lukasz Skorupski
22Lukasz Fabianski
3Pawel Dawidowicz
4Tomasz Kedziora
6Kacper Kozlowski
11Karol Swiderski
16Jakub Moder
17Przemyslaw Placheta
19Przemyslaw Frankowski
24Jakub Swierczok
25Michal Helik
26Tymoteusz Puchacz
Cserék

Szlovákia

Kezdők
26Ivan Schranz
1Martin Dubravka
2Peter Pekarik
79
5Lubomir Satka
14Milan Skriniar
69
15Tomas Hubocan
20
20
18Lukas Haraslin
87
87
19Juraj Kucka
25Jakub Hromada
79
79
20Robert Mak
87
8Ondrej Duda
92
90
17Marek Hamsik
69
12Dusan Kuciak
23Marek Rodak
3Denis Vavro
6Jan Gregus
7Vladimir Weiss
10Tomas Suslov
11Laszlo Benes
13Patrik Hrosovsky
16David Hancko
21Michal Duris
22Stanislav Lobotka
24Martin Koscelnik
Cserék
Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!