A magyar válogatott nem jutott ki az 1970-es világbajnokságra, így kötelező volt az 1972-es Európa-bajnokságon javítani. Ehhez képest már a selejtezők elején komoly bajba került. A norvégiai győzelem után jött egy hazai döntetlen Franciaország ellen, majd egy nagyon súlyos, 3-0-s vereség Bulgáriában. Akkor már mindenki temette a csapatot. Ám a sorozat második fele nagyszerűen sikerült. Bulgáriának 2-0-al vágott vissza a Népstadionban, majd jött a sorsdöntő párizsi látogatás. A franciák kapujában az a Georges Carnus állt, aki a pesti mérkőzésen mindent kivédett.
Akkor azt mondta a meccs után, hogy a sárga mezét elkéri a szövetségtől (akkor ez még így ment) és otthon a vitrinbe teszi, mert életében még nem védett ilyen jól. Nos, a sorsdöntő párizsi mérkőzés mezét nem tette be a vitrinbe (és nem tette ki az ablakba sem), mert Bene Ferenc talán élete legszebb gólját rúgta ellene, és Zámbó Sándor is mattolta egy szóló után.
Így született a 2-0-ás vendégsiker Párizsban. Majd a csoport utolsó találkozóján 4-0-ra nyert a csapat a munkahelyükről elkéredzkedő norvégok válogatottja ellen, így bejutott a legjobb nyolc közé. Ám akkor még négyes döntőt rendeztek, ezért egy párharc még várt rá.
Romániát rendelte a sors a válogatott mellé, és nem mindennapi izgalmak közepette sikerült a továbbjutás. Az első, pesti mérkőzésen Branikovits László góljával vezetett a csapat és vehemensen támadott, ám a második félidőre elfáradt, így Satmareanu gólja miatt előny nélkül ment Bukarestbe. A román szövetségi kapitány, Niculescu elégedetten ezt mondta:
Az első 20 perc nagy nyomása során a magyar csapat kilehelte a lelkét. Játékosaink megérezték, hogy lehet keresnivalójuk. Bukarestben mi vagyunk az esélyesek."
A román fővárosban is a magyar csapat kezdett jobban, és az első félidőben el is dönthette volna a továbbjutást. Ám 2-1-es vezetésnél Kocsis Lajos 11-esét megfogta Raducanu, majd a második félidőben egyenlített a házigazda.
A budapesti 1-1 után Bukarestben 2-2 lett.
Vagyis továbbjutottunk – nyugtázhatja a mai szurkoló, csakhogy akkoriban még nem létezett az idegenben lőtt több gól szabálya. Így három nappal később harmadszor is meg kellett mérkőznie a két csapatnak, ezúttal Jugoszlávia fővárosában, Belgrádban. Illovszky Rudolf, szövetségi kapitány kicsit sem volt boldog emiatt, amikor ezt mondta:
A játék képe alapján közelebb álltunk a győzelemhez. Még hátra van egy mérkőzés, azon is bizonyítanunk kell. A 11-esről nem beszélek."
Szerencsére, ami késett, az nem múlt. Belgrádban is a magyar válogatott szerezte az első gólt, ott is egyenlített Románia. Úgy tűnt ez a párharc soha nem ér véget. Aztán a harmadik meccs 86. percében csak eldőlt. Szőke István góljával elődöntőbe jutott a magyar csapat. Az Eb-k történetében másodszor.
Brüsszelben Magyarország a Szovjetunióval találkozott. Azonos esélye volt a két csapatnak a döntőbe jutásra, akárcsak 1964-ben a spanyol-magyar előtt. A végső győzelemre már kevesebb esély kínálkozott, mert a másik ágon lévő NSZK-nak nagyszerű válogatottja volt. Sajnos nem találkoztunk vele. Mert hiába játszott jobban a magyar csapat, hiába volt 14-2 a kapura lövések aránya a mieink javára, a két szovjet lövésből egy a kapuban kötött ki. A 14 magyarból pedig egy sem. A 80. percben Zámbó Sándor még 11-esből sem talált be. Megint egy büntető, amivel minket büntetett a sors. A sorozatban Norvégia ellen Bene Ferenc, Romániában Kocsis Lajos, az elődöntőben Brüsszelben pedig Zámbó Sándor hibázott. Ő ezt mondta erről a vereség másnapján:
Egyáltalán nem voltam ideges, előre eldöntöttem, hogy a bal sarokra rúgom. Így is tettem. Fel sem néztem, csak akkor ijedtem meg, amikor láttam, hogy Rudakov arra az oldalra vetődik."
Az esettel kapcsolatban még a találkozó keletnémet játékvezetője, Rudi Glöckner is hitetlenkedve mondta a találkozó után:
Én is hallottam, hogy a magyarok nem tudnak 11-est rúgni, most közelről is láttam. Szinte hihetetlen, hogy milyen rossz rúgás volt."
Ezzel a 11-es drámával nem ért véget az Eb a csapatnak, mert akkor még játszani kellett a bronzéremért. Illovszky kapitány már két nappal azon meccs előtt azt mondta, ha lesz büntető, azt Páncsics Miklós rúgja. Lett büntető Belgium ellen is. Ám akkor már 2-0-s hátrányban volt válogatottunk. Vagyis ennek az volt a tétje az 52. percben, hogy maradjon remény a folytatásra. A világ csodát látott, sikerült betalálni a labdarúgásban létező legnagyobb helyzetből. Ám nem a kapitány által kijelölt Páncsics végezte el azt, hanem Kű Lajos.
Majdnem 44 évig ez volt a magyar válogatott Eb-végjátékban elért utolsó gólja. Ugyanis Belgium 2-1-re megnyerte a bronzmérkőzést.
A közvélemény egyértelműen kudarcként értékelte a negyedik helyet. Főleg a Szovjetuniótól elszenvedett vereség miatt, mert titokban az ország többsége minden szinten a „Birodalom" ellen szurkolt. Ráadásul a balszerencsés körülmények között született vereség különösen bosszantott mindenkit. Illovszky kapitány is ezt a mecset emlegette, amikor értékelte a „hosszú hétvégén" rendezett Európa-bajnokságot:
Nekünk a 11-est szerdán is be kellett volna rúgnunk, akkor esetleg a döntőben játszhatunk, s ott ettől a német csapattól nem lett volna szégyen kikapni. Hosszú utat tettünk meg Belgiumig, egy sor hasznos tapasztalatot szereztünk, amit a jövőben hasznosítanunk kell."
Sajnos az a válogatott sokat nem tudott hasznosítani a tapasztalatokból, mert a következő világbajnokság 16-os mezőnyébe nem került be. Európa-bajnokságon pedig legközelebb 44 évvel később, 2016-ban szerepelt a magyar nemzeti csapat. Amikor már nem négyes, hanem 24-es végjátékot rendeztek.