Nézze meg a sporthíreket is
Iratkozzon fel hírlevelünkre Nézze meg a sporthíreket is
A spanyol válogatott az elmúlt két mérkőzésén olyat tett, amire az azt megelőző kettőn nem volt képes: berúgta a helyzeteit.
Így fordulhat elő az, hogy míg a Svédország és Lengyelország elleni találkozói után csupán egyetlen gól szerénykedett a neve mellett, azóta az Eb leggólerősebb csapatává vált a Szlovákiának és Horvátországnak lőtt öt-öt találatának köszönhetően.
Ez a két „gólparádé" azért is különleges Luis Enrique csapatától, mert az Európa-bajnokságok történetében korábban egy olyan mérkőzése sem volt a spanyol válogatottnak, amikor négy gólnál többet tudott volna lőni. Ez most kétszer is összejött, ami aggasztó lehet még annak a Svájcnak a szemszögéből is, amelyik a franciák ellen bebizonyította, hogy képes hihetetlen mélységekből is visszajönni.
Luis Enriquét sokat bírálták a kerethirdetéskor, amit az első két fordulóban látott teljesítmény beigazolni látszott. A spanyol válogatottból pont egy olyan vezér hiányzott, mint amilyen Sergio Ramos, akire nem tartott igényt, szemben a másik rutinos Sergióra, Busquetsre, akinek pozitív koronavírustesztje miatt csak Szlovákia ellen kezdődött meg a torna.
Busquets rutinja és jelenléte a középpályán megadta azt a nyugalmat a legutóbbi két mérkőzésen, amiből a spanyolok még nagyobb mennyiségben tudtak minőségi helyzeteket kialakítani, ennek pedig egy 5-0-s és egy 5-3-as siker lett az eredménye.
Ha Luis Enrique nem pazarolta volna el jobb oldali védő poszton Marcos Llorentét, akkor ő lehetett volna az a pozitív meglepetés, aki végül Pablo Sarabia lett. A PSG játékosa szintén Szlovákia ellen kapta meg a lehetőséget kezdőként, és nem is okozott csalódást: góllal és kreatív játékkal hálálta meg a bizalmat, amit a horvátok elleni nyolcaddöntőben tovább erősített.
Összességében azt lehet mondani, hogy a spanyol szövetségi kapitány a harmadik meccsre találta meg az ideális kezdőcsapatot.
A Busquets, Koke, Pedri középpályástrió annak ellenére is mutatósan játszott, hogy a Barcelona 18 éves tehetsége egy hazaadásból összehozta az Eb öngólját. Van miből válogatni, amikor az Eb öngólját keressük, a szlovák Martin Dúbravka pont a spanyolok elleni első félidőben volt képes bezsákolni egy labdát 18 perccel azután, hogy kivédte Álvaro Morata büntetőjét.
Ha azt nézzük, hogy korábban a lengyelek ellen Gerard Moreno is elrontott egy tizenegyest, akkor az intő jel lehet arra az esetre, ha Svájc ellen büntetőpárbajra torkollna a mérkőzésük.
Az alpesiek ugyanis pont ebben a műfajban tudtak felülkerekedni Franciaországon.
Hiába játszott mélyen a tudásán alul Kylian Mbappé és N'golo Kanté is, Vladimir Petkovic csapata nem érdemtelenül ütötte ki a világbajnokot.
Csoportharmadikként továbbjutva Haris Seferovic góljával sokáig vezettek a franciák ellen, sőt Ricardo Rodríguez tizenegyest rúghatott a kétgólos vezetésért, de kihagyta. E helyett Karim Benzema és Paul Pogba vezérletével nevesebb ellenfele került kétgólos előnybe, majd a rendes játékidő hajrájában pontosan úgy egyenlítettek a semmiből, ahogyan Horvátország tette Spanyolország ellen.
A horvátok elleni hosszabbításban pont Morata bizonyította, hogy igenis egy kiváló képességű futballista.
Kihagyott büntetője és ziccerei ellenére eddigi két góljával Fernando Torresszel holtversenyben már ő az Eb-k történetének legeredményesebb spanyol játékosa.
Ahhoz, hogy ezt a rekordot pénteken meg is döntse, még a kispadról beszállva is olyan kreatív játékosok segítik a dolgát, mint Dani Olmo, Ferran Torres vagy Mikel Oyarzabal. Pontosan emiatt a hosszabb kispad miatt is Spanyolország ennek a negyeddöntőnek az esélyese.
A negyeddöntők leginkább várt párosításában már annál nehezebb esélyest hirdetni. Nagyon lebutítva mindenki által ismert világsztárok az egyik, a torna eddigi legegységesebb csapata a másik oldalon.
A közös pont az, hogy mindkét válogatott képes szemet gyönyörködtetően futballozni.
Ami a kreativitást illeti, az olaszok kreativitása és ötletessége kísértetiesen hasonlít arra a spanyol válogatottra, amelyik 2008-ban Európa-bajnokságot nyert.
Roberto Mancini létrehozott egy olyan játékstílust, amilyet talán még soha nem láthattunk Olaszországtól.
Egyszerűen jó nézni, ahogyan jár a labda lábról lábra – ami a látványt növeli, hogy arányaiban egyik csapatnál sincsen olyan közel egymáshoz az előre irányuló passzok és az oldalra/hátrafelé menő átadások száma, mint náluk.
Az alapcsapatból a kimondott világsztárok hiányoznak, de a Nicoló Barela, Jorginho, Marco Verratti, Lorenzo Insigne, Domenico Berardi, Ciro Immobile hatos remekül érzi egymást és találja meg az üres területeket a pályán, amit aztán jól is játszanak be. Ha pedig mégsem, akkor a kispadról a világ egyik legnagyobb tehetsége, Federico Chiesa szállhat be és szedheti szét teljesen az ellenfél védekezését – az osztrákok elleni hosszabbításban pontosan ez történt: góllal bizonyította, hogy lehet érdemes lenne akár kezdőként is pályára küldeni őt.
2018. szeptember 10-e óta tartó veretlenségük immáron 31 mérkőzést számlál.
Azonban következő ellenfelük egy teljesen más szintet képvisel, mint amilyen együttesekkel eddig az Eb-n találkoztak. A torna előtt úgy tűnt, Belgium aranygenerációjának ez lehet az a világeseménye, amikor végre minden összeáll – ez annak ellenére sem változott, hogy Eden Hazard és Kevin De Bruyne sem százszázalékos állapotban focizik.
A legutóbbi, Portugália elleni nyolcaddöntőn mindkettő sztárt sérülés miatt kellett lecserélni, de a hírek szerint Roberto Martínez mégis pályára küldheti majd őket a pénteki olaszok elleni találkozón is. Eden Hazard a finnekkel szemben már mutatott arra utaló jeleket, hogy képes jó játékkal segíteni az Eb-trófea megszerzését, De Bruyne pedig a Dánia elleni második félidei fordítás alkalmával játszott aranylabdás formában.
A középpályás nem csak ezen a találkozón, hanem Finnország és Portugália elleni is olyan jeleket mutatott, mint ha csak valami spirituális kapcsolatban lenne Romalu Lukakuval, akit – kis túlzással – csukott szemmel is képes megtalálni a labdával.
A támadó MVP-formában játszik eddig, három gólja mellett félelmetes az a mezőnymunka, amivel három védőt is leköt.
Az, hogy éppen visszalép a labdáért, vagy pedig elindul és ziccerben kapja a labdát, szinte teljességgel kiismerhetetlenné teszi őt az ellenfél játékosai számára. Lukaku most az olaszok ellen mutathatja meg, hogy semmivel sem játszik mást, mint amit a Serie A-t megnyerő Internazionaléban láthatunk tőle.
A könnyebb csoport után Belgium számára ez volt a lehető legnehezebb ág, amire kerülhetett: Portugáliát már kiejtették, most jöhet Olaszország, majd - ha a papírforma beigazolódik - a négy között Spanyolország, végül pedig Anglia a fináléban. Ám ahogyan ők maguk, úgy mi is inkább meccsről meccsre haladnánk, és nem tekintenénk ennyire előre.
A nyolcaddöntőben a Svédország-Ukrajna párosítás volt annyira lebecsülve, mint amennyire ennek a két válogatottnak a negyeddöntője van. Ahogyan bizonyos periódusaiban az a mérkőzés, úgy ez a cseh-dán is hozhat szép pillanatokat, már csak azért is, mert mindkét csapat élete lehetősége előtt áll.
Dánia éppen egy óriási csoda kellős közepén van azután, hogy a nyitómérkőzésük 42. percében Christian Eriksen összeesett a pályán, és újraélesztést kellett rajta végrehajtani.
A 29 éves futballista azóta túl van az életveszélyen, a dánok pedig nélküle – pontosabban ő érte – harcolnak a minél jobb eredmény elérése érdekében, inkább több, mint kevesebb sikerrel.
A torna előtt az egyik lehetséges meglepetéscsapatnak tartottuk az egyaránt topbajnokságokban edződő játékosokból álló együttest, amelyik akár az elődöntőbe is bejuthat. Azonban nem gondoltuk volna, hogy az Eriksen kiesésével és a játékosokon végig menő sokkhatás dacára is képesek lesznek ezt végrehajtani. Mégis, ettől már csak egyetlen utolsó lépésre vannak.
Dániából ugyan valóban hiányzik legnagyobb sztárjuk, de
Kasper Hjulmand bebizonyította, hogy nem csak egyéniségek terén állnak jól, de a játékrendszerük is alkalmas arra, hogy legnagyobb világsztárjuk nélkül is tudjanak teljesíteni.
Belgium ellen egy korai gól ellenére sem jött össze a pontszerzés (egy jobb csapattól kaptak ki), hogy aztán a legfontosabb pillanatokra minden ugyanúgy összeálljon nekik a dolog, mint ahogyan a spanyoloknak.
Oroszország után Wales is négy gólt kapott tőlük – kérdés, vajon a csehek képesek lesznek-e feltartóztatni őket. A Skócia ellen félpályás gólt szerző, már négy találatnál járó Patrik Schick vezérletével Anglia és Horvátország mögött csoportharmadikként továbbjutva a 16 között jól éltek a holland Matthijs de Ligt piros lapja által okozott 40 percnyi emberelőnnyel a Puskás Arénában.
Ezúttal Bakuig kell utazniuk, hogy 2004 óta először jussanak be a legjobb négy közé. Dánia legutóbb 1992-ben járt az elődöntőben, akkor tornagyőzelemmel ért véget számukra a kontinenstorna. Két olyan csapat írhatja tovább a történetét, amelyik sokkal sikeresebb az Európa-bajnokságokon, mint a világbajnokságokon.
Amikor éppen nem fáradtak és éppen ezért nincs a koncentrációjuk sem szétesve, akkor Andrij Sevcsenko csapata is képes volt olyan formában futballozni ezen a tornán, ami alapján senki sem vitathatja a helyüket a legjobb nyolc között.
Északkeleti szomszédunk Svájc és Csehország mellett a harmadik olyan együttes, amelyik csoportharmadikként is képes volt sikerrel venni a nyolcaddöntőjét.
A kivételt az Ausztria elleni utolsó csoportmérkőzésük képezte, amikor mint ha egy teljesen másik csapat lett volna a pályán a másik háromhoz képest. Az volt az a találkozó, amit, ha egy hétig játszanak, Ukrajna akkor sem tudott volna gólt szerezni – szemben az osztrákokkal, akik Christoph Baumgartner találatával a könnyebb ágra sodorták Sevcsenkóékat.
Előtte Hollandia és Észak-Macedónia ellen is remekül játszottak, Andrij Jarmolenko és Roman Jaremcsuk mindkét meccsen gólt tudott szerezni. Ez a csehek ellen már kieső hollandok ellen nem volt elég a pontszerzéshez, az Eb-újonccal szemben viszont már összejött a siker, ami – mint később kiderült – a továbbjutást eredményezte számukra.
Svédország ellen a hosszabbításban emberelőnybe kerültek egy vétlen, de súlyos sérülést okozó szabálytalanság után, majd sokáig úgy tűnt, nem tudnak élni a lehetőséggel. Aztán jött Artem Dobvik a 121. percben, és a korábban gólt szerző, nagyot hajtó Zincsenko beadásából a negyeddöntőbe fejelte Ukrajnát.
Az ukránok képében Anglia számára egy újabb megoldható feladat vár, de ha úgy vesszük, akkor a nyitómeccstől a döntőig vezető út maga egy nagy megoldható feladat.
Ennek megfelelően eddig csak a minimumot adták ki magukból: egy-egy Sterling-gólos siker Horvátország és Csehország ellen, közte egy Skócia elleni 0-0-s döntetlennel, majd egy 15 perces szép focit hozó hajrá a szebb napokat megélt Németország ellen.
A németek elleni 2-0 alkalmával megint Sterlingé volt az első gól, és ami a torna most következő szakaszára még fontosabb lehet, hogy Harry Kane is megszakította rossz sorozatát, és immáron ő is a kapuba tudott találni.
Akinek nem elég, hogy Anglia még versenyben van, hanem szeretne a világsztárokkal teletűzdelt csapattól egy szemet gyönyörködtetű futballt látni, ők okkal találhatják meg ennek hiányáért Gareth Southgate-et.
Ráadásul sikerült ezt a minimalista játékot úgy összehozni, hogy mind a négy mérkőzésüket a Wembley-ben tudhatták le.
A következő helyszín már Róma lesz a számukra, de mivel a „négyes döntőt" ismét Londonban játszhatnák, ezért csak ezt az egy találkozójukat kellene otthonuktól távol letudni. Ezzel szemben Ukrajna már járt Amszterdamban, Bukarestben és Glasgowban is – egy topligás csapatnak ez két szürke munkahét. Viszont egy olyan Eb-n, amit egy fárasztó szezon végén rendeznek meg Európa-szerte, akár ez is jelentheti a különbséget a válogatottak között.
