A horvátoknál kezdőként kapott helyet a csapatban a 37 éves Luka Modric, és ezzel – a futballstatisztikákkal foglalkozó Opta adatai szerint –
a labdarúgás történetének első olyan játékosa lett, aki három különböző évtizedben is pályára lépett Európa-bajnokságon és vb-n.
A mérkőzés első negyedórájában mindkét együttes előtt adódtak lehetőségek, a marokkóiak egyáltalán nem játszottak alárendelt szerepet, szinte minden alkalommal volt válaszuk a horvátok próbálkozásaira. A korai gól egyik félnek sem jött össze, így a félidő derekán némiképp alábbhagyott az iram, több volt a játékmegszakítás és taktikai csata látszott kibontakozni.
A hajrában aztán gyors akciót vezettek a horvátok, Bono kapus azonban megmentette a góltól Marokkót, majd Modric zúdított egy kipattanó labdát 16 méterről a kapura, de kicsivel célt tévesztett.
Fordulás után nem változott jelentősen a meccs képe, előbb a horvátok voltak aktívabbak, majd a marokkóiak veszélyeztettek. A mérkőzésnek ebben a szakaszában úgy tűnt, hogy az afrikaiak fizikálisan jobban bírják a küzdelmet, Zlatko Dalic tanítványai ugyanis
lassabban szövögették a támadásokat, néhol pedig pontatlan passzokkal és eladott labdákkal borzolták a szurkolók kedélyeit.
A folytatásban egyik együttesnek sem sikerült ráerőltetni az akaratát a másikra, aztán az utolsó percekben úgy tűnt, hogy mindkét fél megelégszik a döntetlennel, s végül ennek megfelelően is zárult az összecsapás.
1 |
46 |
46Nikola Vlasic |
47 |
60Noussair Mazraoui |
65Sofiane Boufal |
71Andrej Kramaric |
78Sofyan Amrabat |
78Sofyan Amrabat |
79Mateo Kovacic |
82Youssef En-Nesyri |
90Ivan Perisic |
96 |
Kövesse velünk a 2022-es labdarúgó-világbajnokság híreit az Origo labdarúgó vb-oldalán!