A magyar csapat eredményei:
Aranyérem
0
Ezüstérem
0
Bronzérem
1
Vágólapra másolva!
Szinte minden eredmény a brazilok szájíze szerint alakult a dél-amerikai világbajnoki selejtezők 14. fordulójában, és így a selecao számára ismét kézzelfogható közelségbe került az egyenesági továbbjutás. A világbajnokságra való kijutáshoz már a negyedik hely is elég, és a brazilok jelenleg éppen ezt a pozíciót foglalják el, vagyis olyan nagyon nem nyugodhatnak meg, de azért kedvezőbb helyzetben vannak, mint egy héttel korábban. Argentína viszont most már mindenképp ott lesz a japán-koreai vb-n, mert 2-0-s ecuadori sikere után 14 ponttal vezet az ötödik helyezett előtt.

A forduló már kedden megkezdődött, is a továbbjutás szempontjából az aznapi két mérkőzés közül csak a Venezuela-Uruguay találkozónak volt jelentősége. A hazai csapat ugyan az utolsó helyen állt a forduló előtt, vagyis még matematikai sansza sem volt arra, hogy bekerüljön az első ötbe, az uruk viszont a brazilokkal azonos pontszámmal az ötödik pozíciót foglalták el, és egy esetleges győzelemmel tovább növelhették volna a nyomást a selecaón, amely egy nappal később lépett pályára. A celeste teljesen biztos volt a győzelmében, ami nem csoda, hiszen Venezuela Dél-Amerika pofozógépének számít, a válogatott ezt megelőzően mindössze egy vb-selejtezőt tudott megnyerni, a Copa Américáról pedig pont és rúgott gól nélkül távozott. Ennek megfelelően az uruguayiak nemcsak győzelmet vártak, hanem azt, hogy a gólarányukon is javíthatnak valamelyest.

Ebből azonban semmi sem lett, mert a venezuelai együttes hatalmas meglepetésre sima győzelmet aratott. A hazaiak meglepően jól futballoztak, és középpályásuk, Juan Arango vezérletével egyre-másra dolgozták ki a helyzeteket. Már a tizedik percben közel kerültek a vezetés megszerzéséhez, Morán ugyanis a felső kapufát találta telibe, amire a vendégek Darío Silva révén válaszoltak egy hasonló, lécen csattanó lökettel. A nagy feszültséget mi sem jelzi jobban, hogy az első játékrészben mindkét csapatból hárman kaptak sárga lapot.

A szünet után aztán a hazaiak megszerezték a vezetést, Arango passza után Morán éles szögből lőtt a kapuba. A vendégek erre elkeseredett támadásba kezdtek, de feladatuk még nehezebbé vált, amikor Gustavo Méndez piros lapot kapott. Az utolsó tíz percben szinte felbillent a pálya, úgy támadtak az uruk, de Alvaro Recoba ziccerénél a hazaiak portása, Rafael Dudamel nagyot védett, megakadályozva az egyenlítést. A celeste a nagy rohanásban teljesen megfeledkezett a védekezésről, és az utolsó percben megkapta a kegyelemdöfést, amit Rondón vitt be. Víctor Púa, az uruk szövetségi kapitánya nehezen viselte a vereséget, és a lefújást követően élénk kirohanást intézett az újságírók ellen.

A nap másik mérkőzésén két, a továbbjutásra esélytelen gárda csapott össze, és a végeredmény 2-2 lett Chile és Bolívia között. Ennek minden bizonnyal a vendégek örültek jobban, annál is inkább, mert Jorge Habegger személyében új szövetségi kapitány ült a kispadjukon.

Veron
A Veron bombagólja előtti pillanat

A szerdai mérkőzések közül az Ecuador-Argentína összecsapást rendezték előbb, és a gauchók ezen a találkozón immár matematikailag is bebiztosították a világbajnokságra való kijutásukat. Az argentinok már eddig is nagy fölénnyel vezettek a csoportban, és csak elméletben volt elképzelhető, hogy egészen az ötödik helyig csússzanak vissza, most azonban már biztos, hogy az első négyben végeznek majd, vagyis ott lesznek a jövő évi világbajnokságon.

Az Albiceleste csak egy támadóval kezdett Quitóban (2800 méterrel a tengerszint felett), Claudio López és Ariel Ortega is csak a kispadon kapott helyet, ott volt viszont a kezdő tizenegyben Nelson Vivas és Pablo Aimar is. Ennek ellenére a vendégek irányították a játékot, és megérdemelten szereztek vezetést a 19. percben, amikor Juan Sebastián Verón bombázott védhetetlenül a hálóba. A hazaiak előtt fél óra elteltével adódott nagy egyenlítési lehetőség, de Iván Kaviedes hiába cselezett ki két védőt is, lövésében már nem volt erő. Három perccel később pedig eldőlt a mérkőzés sorsa: egy gólba tartó labdát Cléber Chalá ugyanis kézzel ütött ki, amiért kiállították, a jogosan megítélt tizenegyest pedig Hernán Crespo értékesítette.

Az ecuadori együttes a második játékrészben emberhátrányban is mindent megpróbált a szépítés, vagy az esetleges egyenlítés érdekében, de hiába jutott el helyzetekig, azokat nem tudta értékesíteni. Ecuador ezzel első hazai vereségét szenvedte el a vébéselejtezők során, és a következő négy meccséből hármon idegenben játszik, ahol eddig csak hat pontot szerzett. A szövetségi kapitányuk, Hernán Dário Gómez a következőket nyilatkozta a lefújást követően: "Az argentinok megállíthatatlanok. Jelen pillanatban Argentína a legjobb dél-amerikai gárda."

A brazilok ezzel minden bizonnyal nem értenek egyet, de a tabella jelenlegi állása azt mutatja, hogy az argentinok valóban kiemelkednek a mezőnyből. Egyetlen vereségüket Brazília ellen szenvedték el, ám a selecao az azon a mérkőzésen mutatott formáját egyszer sem tudta megismételni, és most a paraguayiak ellen izgulnia kellett. Az uruguayiak veresége némi terhet levett a selecao válláról, amelynek játékosain látszott, hogy rendívül elszántak a Paraguay elleni derbin.

Rivaldo átmentette a klubformáját a válogatottba

A brazilok szerencséjére ez az elszántság jó játékkal is párosult, és így már az ötödik percben megszerezték a vezetést. Belletti ment el szépen a jobb oldalon, és beadását Marcelinho egyedül fejelhette a kapuba. A hazaiak ezt követően is uralták a középpályát, ám igazi helyzetet nem tudtak kialakítani, jobb híján tehát tartották magukat Luiz Felipe Scolari azon taktikai utasításához, hogy minél többet lőjenek messziről. A legveszélyesebb próbálkozás Rivaldo nevéhez fűződött, akinek bombáját José Luis Chilavert mutatós vetődéssel ütötte ki. A szünet után a vendégek valamivel többet mentek előre, és szögletek egész sorát végezhették el. Ezek egyikénél meglehetősen hevesen kezezést reklamáltak, és a lassítások azt mutatták, hogy Rivaldo valóban hozzáért kézzel a labdához, de hogy nem szándékosan, az is biztos. Bírótól függ, hogy ki mit ítél, Helmut Krug mindenesetre továbbot intett...

Scolari a 63. percben aztán bevetette a csodafegyvert, Denílsont, és ez hatásosnak bizonyult. A Betis cselgépe nem sokkal később három védőn is áthámozta magát a bal oldalon, és úgy ívelt Rivaldo fejére, hogy az FC Barcelona sztárjának csak az üres kapuba kellett bólintania. Ezzel el is dőlt a három pont sorsa, a hátralévő időben mindössze Roberto Carlos és Chilavert szópárbaja jelentett némi szórakozást.

Venezuela - Uruguay 2-0 (0-0)
Augusztus 14., Maracaibo, 25 000 néző, vezette: Merrufo Mendoza (mexikói).
Venezuela: Dudamel - Valenilla, Rey, Alvarado, Rojas, Mea Vitali, Vera, Arango, Páez (G. Pérez 87.), Noriega (Rondón 66.), Morán (Giménez 76.). Szövetségi kapitány: Páez.
Uruguay: Carini - Méndez, Sorondo, Montero, Guigou, De los Santos, Giacomazzi (Regueiro 54.), Romero (C. Moráles 65.), Olivera, Recoba, Darío Silva (Zalayeta 69.). Szövetségi kapitány: Púa.
Gól: Morán (53.), Rondón (90.).
Kiállítva: Méndez (69.).

Chile - Bolívia 2-2 (1-1)
Augusztus 14., Santiago de Chile, 30 000 néző, vezette: Giménez (argentin).
Chile: S. Vargas - Pozo (Solis 33.), Reyes, J. Vargas, Aros, Chavarría, Valencia (Ahumada 82.), Villaseca, Nunes (Castillo 65.), Salas, Montecinos. Szövetségi kapitány: García.
Bolívia: Soria - Raldes, Pena, Ó. Sánchez, Carballo, Justiniano, Rojas, Lider Paz (Colque 84.), Baldivieso, Galindo, Coimbra. Szövetségi kapitány: Habegger.
Gól: Salas (35. - 11-esből , 77.), ill. Baldivieso (11-esből 11.), Coimbra (73.).

Brazília - Paraguay 2-0 (1-0)
Augusztus 15., Porto Alegre, vezette: Krug (német).
Brazília: Marcos - Juan, Roque Júnior, Cris, Belletti, Eduardo Costa, Tinga, Marcelinho (Denílson 63.), Roberto Carlos, Edílson (Leonardo 67.), Rivaldo (Vampeta 85.). Szövetségi kapitány: Scolari.
Paraguay: Chilavert - Arce, Sarabia, Cáceres, Morel, Gavilán, Paredes, Struway (Campos 74.), Acuna, Cardozo, Santa Cruz (V. Ferreira 58.). Szövetségi kapitány: Markarian.
Gól: Marcelinho (4.), Rivaldo (69.).

Ecuador - Argentína 0-2 (0-2)
Augusztus 15., Quito, 40 000 néző, vezette: Braschi (olasz).
Ecuador: Ibarra - De la Cruz, I. Hurtado, Espinoza, Guerrón, Guagua (A. Fernández 54.), Burbano (J. F. Aguinaga 46.), W. Sánchez (A. Aguinaga 46.), Chalá, Kaviedes, Delgado. Szövetségi kapitány: Gómez.
Argentína: Burgos - Vivas, Ayala, Samuel, Zanetti, Simeone (Almeyda 67.), Sorín, Verón, Aimar (Ortega 60.), Kily González (C. López 83.), Crespo. Szövetségi kapitány: Bielsa.
Gól:Verón (19.), Crespo (34. - 11-esből).
Kiállítva: Chalá (33.).

A csoport állása: m gy d v gk p

1.

Argentína

14

11

2

1

35-11

35

2.

Paraguay

14

8

2

4

21-13

26

3.

Ecuador

14

8

1

5

17-18

25

4.

Brazil

14

7

3

4

24-12

24

5.

Uruguay

14

6

3

5

14-10

21

6.

Kolumbia

13

5

4

4

12-12

19

7.

Bolívia

14

3

5

6

15-21

14

8.

Peru

13

3

3

7

12-17

12

9.

Chile

14

3

2

9

14-20

11

10.

Venezuela

14

2

1

11

10-40

7

A hátralévő mérkőzések:
Augusztus 16.: Kolumbia - Peru;
Szeptember 4.: Chile - Venezuela, Peru - Uruguay;
Szeptember 5.: Paraguay - Bolívia, Kolumbia - Ecuador, Argentína - Brazília;
Október 7.: Uruguay - Kolumbia, Brazília - Chile, Bolívia - Ecuador, Paraguay - Argentína, Venezuela - Peru;
Október 8.: Argentína - Peru, Bolívia - Brazília, Ecuador - Uruguay, Kolumbia - Chile, Venezuela - Paraguay;
Október 14.: Uruguay - Argentína, Brazília - Venezuela, Paraguay - Kolumbia, Chile - Ecuador, Peru - Bolívia.

Korábban az [origo]-ban:

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!