Magyar-román: Trianontól a lábtenisz-diplomáciáig

A magyar-román válogatott labdarúgó-mérkőzéseknek különös hangulatuk van, elsősorban amiatt, mert mintegy kétmillió magyar él Erdélyben. Ez önmagában még nem lenne baj, az viszont igen, hogy a magyar és a román nép korábban sem ápolt jószomszédi viszonyt. Az alábbiakban azt követjük nyomon, a máig ható feszültség milyen torz helyzeteket szült a mindkét országot érintő labdarúgóügyekben.

A bukaresti meccsen még Bölöni dirigálta a román válogatottat

Kovács Miklós (Nicolae Covaci) 1929 és 1938 között 37 alkalommal volt román válogatott, s 6 gólt lőtt. Kovács egyszeres magyar válogatott, 1941-ben Svájc ellen gólt is lőtt. Perényi (Pecsovszky, Petschovschi) József (Iosif) 32-szeres román válogatott, 11-szer talált az ellenfelek kapujába. Perényi 1945 és 1958 között játszott Románia legjobbjai között, ötször Magyarország ellen is. Sőt, két gólt is lőtt nekünk az a labdarúgó, aki a magyarságát legnyíltabban vállalók egyike volt. "Apám tót volt, anyám sváb, de én magyar vagyok, mert annak érzem magam" - vallotta magáról. Perényi 3-szor volt magyar válogatott 1942 és 1943 között. Sárvári (Spielmann) Ferenc 1939 és 1949 között 11-szeres román válogatott, 4 gólos; a magyarok ellen 4-szer lépett a pályára, s 1 gólt lőtt. 1940 és 1943 között aztán 7-szeres magyar válogatott, s 3 gólt lőtt.

Az FTC Táncos Mihálya magyarországi pályafutását megelőzően 10-szer húzta magára a román címeres mezt. A teljesség igénye nélküli felsoroláshoz a következő adatot fűzzük: válogatott szinten 12 labdarúgó szerepelt mindkét ország együttesében. Továbbá Dénes Tamás Kalandozó magyar labdarúgók című könyvében közel 350 játékost említ, akik klubszinten mindkét ország valamelyik csapatában megfordultak. S akkor ugorjunk a jelenbe! Gheorge Hagit megelőzően a román válogatott szövetségi kapitánya, az erdélyi magyar Bölöni László - nem volt magyar válogatott - 108 sárga mezben lejátszott meccsén 25 gólt lőtt.

Romániában a sportág bizonyíthatóan az erdélyi városokból terjedt át a Regátra - a sportági szövetség 1930-ban alakult -, s az sem hagyható figyelmen kívül, hogy a magyarok fontos szerepet játszottak a román labdarúgás tekintélyének kialakításában. A magyar és a román nemzeti együttes találkozói során a mieink gyakran megalázó vereséget mértek az ellenfélre, pedig az első világháborút követő időszakban a két csapatot akár meg is lehetett volna fordítani. Csak éppen - a korabeli vélemények szerint - a román színekben játszókat bénította a bizonyítási vágy.

Az is érdekes, hogy a második világégés után a román politika a sportra is rátette a kezét: a csapatokban szereplő román állampolgárságú magyarok nevét megváltoztatták, éberen ügyeltek a csapatok nemzetiségi összetételére. Ahogyan a magyar lakta területekre románokat telepítettek, úgy "telepítették ki" az együttes összeállításából a magyarokat. A Ceausescu-rendszer kisebbségi politikájával Kádár puha diktatúrája nem tudott - valljuk be, nem is akart - mit kezdeni. Az anyaország még félhivatalosan sem tiltakozott a magyarságot Erdélyben ért sérelmekért, nemhogy a magyar nemzetiségű labdarúgók sorsával foglalkozott volna.

Ezek után szinte természetes, hogy ebben a közegben a sportesemények sokkal nagyobb jelentőséggel bírtak, jelentősen túlnőtték a sportági kereteket. A két ország egymás elleni mérkőzései kapcsán mindkét fél bizonyítani szerette volna felsőbbrendűségét. Az identitás túlzott igazolása volt egy-egy meccs, illetve azok körítése, egy olyan közegben, amely a népi demokrácia nevében elítélte a nacionalizmust és a sovinizmust.

A két válogatott eddig 17 mérkőzést játszott egymással, ebből 8 volt tétmérkőzés. Az 1952-es olimpiát követően 20 év telt el a második éles meccsig, az 1972-es Eb-selejtezőig. A Népstadionban Branikovits korai góljára egy bizonyos Satmareanu válaszolt. A futballista neve valójában Szatmári volt, csak a román válogatottban ezzel a névvel akkor még nem lehetett szerepelni. (Szinte a csodával egyenlő, hogy Bölöni a saját nevén szerepelhetett - igaz, a nyolcvanas évekig már a Dunán és az Olton is sok víz lefolyt.)

Ceausescu sajátos módon adta áldását Jenei kinevezésére

Az 1998-as budapesti Eb-selejtezőn már magyarországi és erdélyi magyar együtt szurkolhatott a Népstadionban, s a román himnuszt ugyanúgy kifütyülték, mint 1999-ben Bukarestben a magyart. Pesten "Lesz még bukarest magyar falu" feliratú - a román fővárost így, kis betűvel írták - transzparens fogadta a román szurkolókat, s jó néhány román rendszámú gépjárművet rongáltak meg drukkereink. A "hazafias" cselekedet szépséghibája: túlnyomórészt a magyar lakta területekről érkezett kocsik estek áldozatul. A Bukarestben aratott 2-0-s román győzelem után pedig a kolozsvári magyar konzulátus szenvedett károkat.

Az idei bukaresti találkozó előtt is volt hangulatkeltés: Romániában arról cikkeztek, hogy Jenei Imre magyar rendszámú Volvója mennyire irritálja a szegény sorsú románokat, Miriuta Felsőbányán élő édesanyját megfenyegették, csak hogy a középpályás ne vállalja a játékot. Bölöni László ellen pedig a román játékosok szerveztek frontot. A Cottbus légiósa, a magyar állampolgár Miriuta - aki a szerdai találkozó előtt egy német internetes honlapnak azt nyilatkozta, hogy szerencsés, mert betegsége miatt nem játszott Grúziában - a Bukarestben 2-0-ra elvesztett találkozón sem lépett pályára. Bölöni pedig a bukaresti román-magyart követően még Grúziában is győzelemre vezette a csapatot, de aztán a Sporting Lisszabon együtteséhez szerződött.

A júniusi találkozón a Ghencea-stadionban azok után is felhangzott a "Ki a magyarokkal az országból" csatakiáltás, hogy a két ország szövetségének képviselői lábtenisz-diplomáciába kezdtek. A szerdai meccs előtt Magyarországon mérsékeltebb az érdeklődés. Még a grúz meccset megelőzően mintegy 4000 jegy kelt el, vasárnap és hétfőn viszont összesen alig száz...

Thury Gábor

Korábban:

• Első budapesti győzelmükre készülnek a románok
• Gellei Imre kétfrontos küzdelme
• Megérkezett a román válogatott