Vágólapra másolva!
Komolyan aggódnak a ferencvárosi drukkerek, hiszen amúgy is apad a nézőszám, a két héttel ezelőtti, FTC - Győr bajnoki meccsen történt brutális lelátói események hatására azonban feltehetően még kevesebben látogatnak majd ki az Üllői úti stadionba.

A múltkori balhé miatt egyébként az In-Kal Security úgy döntött: nem biztosítja tovább a Ferencváros mérkőzéseit. Hogy a jövőben ki vigyáz majd a rendre, arról megkeresésünkre Szeiler József, a zöldek ügyvezetője így beszélt: "Megállapodtam a rendőrséggel, hogy az összes mérkőzésünkön jelen lesznek" - kezdte a ferencvárosi labdarúgó kft. elöljárója. "Ezenkívül sikerült egyezségre jutnunk a HB Securityvel is, szerencsére ők sem kezdők a szakmában, hiszen az MTK mérkőzéseit is közmegelégedésre biztosítják. Mindezt alátámasztja, hogy a legutóbbi két, MTK - FTC örökrangadón semmilyen botrány nem történt, s remélem, a jövőben az összes találkozónk is így zajlik majd. Például a jövő szerdai, Újpest elleni kupameccsünk is, vagyis akkor sem lesz miről beszélni ez ügyben, csak a játékról eshet szó."

A Szeiler által említett HB Security közel áll Várszegi Gáborhoz, azaz nem véletlen a választás.

Korábban:

Bánki József

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!