"Játékosaimnak ki kell használniuk a kedvező alkalmat. A jó képességek a legfontosabbak, ezekkel pedig rendelkeznek a labdarúgóim. Most már csak sikerre éhesnek kell lenniük" - mondta O'Leary, aki 1998-ban George Grahamet követően lett az együttes trénere, s fiatalokból kezdett el csapatot építeni. A szakember biztos benne, hogy a Leeds még Alex Ferguson nyugdíjba vonulása előtt uralni fogja az angol futballt. A skót szakember szerződése jövő nyáron jár le a Manchester Unitednél.
"A lehetőség játékosaim a kezében van" - mondta O'Leary, aki a Leeds mellett az Arsenalt, a Manchestert és a Liverpoolt is esélyesnek tartja a bajnoki címre, de úgy véli, csapatát csak önmaga győzheti le. "Felépítettünk valamit, de az építkezés folytatódik. Csak akkor nem lehetünk eredményesek, ha futballistáim fejét hülyeségekkel tömik tele a rosszakarók. Tudom, hogy képesek vagyunk megnyerni a bajnokságot." A tréner szerint a legtöbb játékos 28 éves kora körül ér a csúcsra, ám a leedsiek fiatal koruk ellenére már közel vannak ahhoz, hogy a maximumot hozzák ki magukból.
Thury Gábor
Korábban: