Várhidi Pál 70 éves

Edzőként hét év alatt négy bajnoki címet, két ezüst- és egy bronzérmet, Magyar Kupa-győzelmet szerzett a lilákkal, a Bayern ellen BEK-elődöntőt játszott a csapata, s ahogy mondja, a csúcson hagyta abba, 1980-ban. A mai magyar focistákat viszont őszintén sajnálja.

Vinkovits Pál ma hetvenéves. Ha ezt mondjuk, ki figyel oda, de ha kiderül, hogy az Újpest egyik legsikeresebb fociedzőjéről van szó, nyilván sokan csatlakoznak a gratulálókhoz. Az ötvenes évek elején Várhidi Pálnak keresztelték el játékostársai, mert ezt a nevet könnyebben megjegyezték.

- A móri borozóban értem utol, ott kívánhattam boldog születésnapot. Kell egy kis lazítás?
- Hála istennek, egészségben megélhettem ezt a napot, és nem panaszkodom a mostani "forgalmamra", miképp az egész pályámra sem.

- Hogyan lett Várhidi?
- Vinkovits József volt a becsületes neve az apámnak, és 1951-ben, amikor tizennyolc évesen az Újpest felnőtt csapatába kerültem, a legendás Balogh II nevezett el. Mint mondta, ezt könnyebb megjegyezni.

- Van a hetven évének hét nagy pillanata, amire örökké emlékezik?
- Hetven is, sőt a pályán töltött minden perc az számomra. Háromutcányira laktunk a stadiontól, s ez eldöntötte, hogy focista leszek. Tizennyolc évesen tagja voltam a román felnőtt válogatottat megverő utánpótláscsapatnak, ott lehettem Londonban a 6-3-on mint első számú védőtartalék, elutaztam az 1954-es vébére, bronzérmem van a római olimpiáról.

- Na, itt azért álljunk meg!
- Illik ezt a születésnapon? Mindegy, elmondom én. Kihagytam a tizenegyest a dánok ellen az elődöntőben, holott sem előtte, sem utána nem fordult elő velem ilyen. Nem mentség, hogy nagyon rosszul játszottunk, de ki tudja, mi lett volna, ha 0-1-nél belövöm? Mint minden focistának, nekem is van tehát egy rémálmom.

- Edzőként?
- Sokat gondolkodtam azon, mi lett volna, ha 1974-ben nem a világklasszis Bayernt kapjuk a Bajnokcsapatok Európa-kupája elődöntőjében. A másik ágon ugyanis a Celtic az Atlético Madriddal játszott. Bár a spanyolok csak a megismételt döntőben kaptak ki Beckenbaueréktól 4-0-ra, tehát nagy csapatuk volt, de azt hiszem, ellenük nyertünk volna. És mégis más lett volna a fináléban játszani, a német sztárok elleni 1-1, és 0-3 ott talán már nem bántott volna annyira.

- Azt mondták, könnyű dolga volt, világklasszisokkal dolgozhatott.
- Ezt tényleg így mondták, de ne feledjék, Göröcs után nálam jött fel Törőcsik. Káposzta, Solymosi, Bánkúti és Fazekas mögött pedig szintén az én neveltjeim, Tóth András, Nagy Laci, Fekete Laci, Kollár, Harsányi és Horváth álltak, akikből szintén válogatott lett.

- Ma is azok lennének?
- Meggyőződésem, hogy igen. Bár vallom, mindent a maga idejében kell elbírálni, s ne hasonlítgassunk régi nagyokat a maiakhoz, mert ez a játék már egészen más, ám az én focistáim többsége tényleg világklasszis volt és a mostani körülményekhez is tudott volna alkalmazkodni.

- Egy elégedett ember hangját hallom.
- Tényleg az vagyok, főként azért, mert én még a magyar futball szép és sikeres korszakában játszhattam, lehettem edző. Amikor 1980-ban, hétévi újpesti edzősködés, négy bajnoki arany-, két ezüst- és egy bronzérem után abbahagytam, azt mondták a barátaim, így kell ezt csinálni, a csúcson menjen el az ember.

- Nem ment el túl korán?
- Az igazság az, hogy megcsömörlöttem a magyar foci közegétől. S mivel alig változott valami, a mai játékosokat őszintén sajnálom. Ezt a játékot, azt hiszem, mindig szeretni fogják a világon, ám a mi közönségünk változása még az edzett embereknek is megdöbbentő. Ami pedig a futball irányítása ürügyén zajlik lassan évtizedek óta, az szintúgy. Csak a nagy szöveget és az ígéreteket hallja az ember, miközben derékba törték a sportágat. Nincsenek világos célok, nincs következetes és kitartó munka. Márpedig ezek hiányában megette a fene az egészet.

Katona Horváth János

Korábban:

• 60 éves az Üllői út Császára
• Pénteken köszöntik a 60 éves Szőke Sziklát