Vincze Ottó elvágyódik Cottbusból

Nyár végén még magyar békeszigetként jellemeztük a német Energie Cottbus csapatát. Joggal, hiszen a három (Mátyus János, Sebők Vilmos, Vincze Ottó) plusz egy honosított magyar (Vasile "Laci" Miriuta) labdarúgóklubja nemcsak nagyszerűen rajtolt a Bundesliga I-ben, hanem a magyarok barátságban, nyugalomban éltek a keletnémet kisvárosban. Azóta torzult az idill, az Energie tíz forduló óta képtelen nyerni, a tabellán visszacsúszott a 15. helyre, ráadásul a magyar játékosok között is szakadozóban az egyetértés lánca.

A rossz(abb)ra fordult sornak elsősorban Vincze Ottó a kárvallottja. Emellett azért is az ő érzésein, gondolatain keresztül mutatjuk be a jelenlegi cottbusi helyzetet, mert őszintén beszél maga és a csapat gondjairól.

- Nem frappáns kérdés, elismerem, az ön esetében viszont nagyon helytálló, tehát: hogy van?
- Általánosságban én is csak a szokásos feleletet adhatom: köszönöm, jól.

- Bontsuk két részre a dolgot: hogyan fizikailag, és hogyan lelkileg? S hogy még konkrétabb legyek, előbbi felől azért érdeklődön, mert az idény elején edzőjük, Eduard Geyer arra való hivatkozással hagyta ki a csapatból, hogy nem százszázalékosan fitt, utóbbi felől pedig azért, hogy miként éli meg mellőzését?
- A kérdés első felére válaszolva, teljesen fitt vagyok. Akkor sem, most sem az edzettségi állapotommal volt, illetve van probléma, hanem azzal, hogy Geyer egyszerűen nem bízik bennem. Az idény elején azért nyilatkozhatta azt, hogy nem vagyok fitt, mert Mannheimben az utolsó két hónapban már valóban nem játszottam. Az is külön történet, hogy miért nem, de ez most nem érdekes.

- Dehogynem!
- Akkor már köztudott volt, hogy Cottbusba igazolok, ezért kihagytak. Persze mindig jobb, ha játszhatok, de ezt akkor olyan nagyon nem bántam. Első mannheimi évem tökéletes volt, tíz gólt rúgtam, felfigyeltek rám a Bundesliga első osztályából is, azaz elértem a célomat. Emellett jó barátságba kerültem az edzővel, ám végső soron később azért lettem kegyvesztett, mert megromlott a kapcsolatunk. A játékfelfogásról támadt nézeteltérésünk. Azért merem azt mondani, hogy nekem volt igazam, mert a Mannheim feljutásra esélyes csapatból kiesőjelölt lett. De ez tényleg csak annyiban érdekes, hogy az utolsó két hónapban csak edzettem, nem játszhattam, s Geyernek ez kapóra jött, tudta mire fogni a mellőzésemet. Akkor lógott ki a lóláb, amikor szeptemberben egy fizikai teszten a második legjobb eredményt értem el a csapatból, ám ennek ellenére is csak ritkán jutottam szóhoz.

- Pontosan hányszor is?
- Várjunk csak, talán négyszer. A Bayern, a Leverkusen, a Dortmund és a Mönchengladbach ellen, mindannyiszor csereként.

- A Bayern ellen a magyarok közül egyedüliként játszott, s a Kicker magazintól a csapatból a legjobb osztályzatot kapta. Az sem számított?
- A következő mérkőzésen még a keretben sem voltam...

- Akkor mit mondott Geyer?
- Időközben a Cottbus vesztő szériába került, így az újabb indoklás szerint azért nem kerültem be, mert a csapat nem bír el két támadó felfogású középpályást.

- Mármint önt és Miriutát.
- Igen. Ami számomra azért volt érthetetlen, mert amikor Cottbusba igazoltam, mindenki arról beszélt, ha ketten együtt játszunk, akkor mennyivel hatékonyabb lesz az együttes támadójátéka.

- Akkor ez már a módosított elvárás önnel szemben, nemde? Mert eleinte mintha azért szorgalmazták volna a szerződtetését, mert Miriuta máshova igazol.
- Erről én is hallottam, ám ez csak feltételezés lehetett, hiszen Miriuta végül maradt. Nekem pedig ebben a konkrét helyzetben mondták azt, hogy együtt is játszhatunk. Ezzel szemben összesen egy félidőnyit voltunk mindketten a pályán, egy edzőmeccsen...

- Ám, ha jól tudom, nem csak taktikailag nem férnek meg egymás mellett Miriutával. Állítólag ő maga is amellett érvel, hogy a csapat nehéz helyzetében a régi, a feljutást kivívott labdarúgókra kell építeni. Ami, finoman szólva, nem a magyar játékosok, Mátyus, Sebők és ön melletti voksolásnak hangzik. Ha kevésbé finoman akarok fogalmazni, akkor Miriuta fúrja önöket.
- Nem akartam erről beszélni, de ha már elhangzott a kérdés, kitérni se akarok előle. Elöljáróban azért szeretném leszögezni, én elsősorban az edzőnek akarok megfelelni, aszerint igyekszem cselekedni, edzeni, amit ő mond. Miriuta a St. Pauli elleni találkozót követően valóban felszólalt az öltözőben, hogy a régebbi játékosokra kell építeni. Szíve joga ezt mondani, ám tény, Mátyus Jani ezután maradt ki, s azóta se került vissza. Ez tény. Emellett a Bayern-meccs után állítólag volt egy nyilatkozata, amelyben azt állította, mi ketten legfeljebb a hazai meccseken férünk el egymás mellett, idegenben viszont egyáltalán nem. Hallottam, azaz visszahallottam továbbá azt is, hogy szerinte "vak" lennék a pályán, de a dolognak ezzel a részével végképp nem akarok foglalkozni. Odamentem hozzá, rákérdeztem, ő cáfolta, hogy ezeket mondta volna, ami nekem két szempontból is elegendő. Egyrészt a Fradiban nemcsak együtt játszottunk, tökéletesen megértettük egymást a pályán, hanem jó barátok is voltunk - amikor Mannheimben szerepeltem, akkor is hetente beszéltünk telefonon -, másrészt profi futballista vagyok, csak konkrét eseményekhez igazodhatom. Azt viszont megtanultam a profivilágban, hogy féltve a saját pozícióját, mindenki túlélésre játszik. Ám ennél sokkal jobban zavar, hogy az edzőnk nem bízik bennem, nem adja meg a lehetőséget a bizonyításra.

- Hogy visszautaljak a beszélgetés elején feltett kérdés második felére, ezt miként éli meg?
- Profi futballistaként teszem a dolgom, igyekszem még keményebben edzeni - egyébként pedig rosszul. Most tényleg csak az vigasztal, hogy kisfiunk, Ádi egyre aranyosabb, már tipeg, decemberben lesz egyéves.

- Mindent egybevetve tehát rossz döntés volt Cottbusba igazolnia?
- Igen, rossz döntés volt, egy futballistának ugyanis az a halála, ha nem játszhat.

- Ráadásul a szerződése 2003 nyaráig köti a klubhoz.
- Így van, de ha nem változik valami a téli szünetig hátralévő fordulókban, akkor a tavaszi idényt már nem itt kezdem. Legalábbis nem itt szeretném kezdeni. Huszonhét éves vagyok, ebben a korban nem érhetem be azzal, hogy elfogadható pénzért ülök a kispadon. Játszani akarok!

- Van már konkrét ajánlata?
- Nincs, de még semmiről sem maradtam le.

- A klubvezetők feltételezett adócsalása miatt a Cottbus anyagilag kerülhet olyan szorult helyzetbe, hogy piacképes játékosait, köztük akár önt is, eladni kényszerüljön?
- Mit ne mondjak, nem bánnám - mármint ha eladnának. De csak ezért nem fognak, mert bár a háttérben zajlik a vizsgálat, a csapatnál mi ebből semmit nem érzünk.

- A nyár végén tett egy óvatos utalást arra, hogy mivel Várszegi Gábor színrelépésével elképzelhető, újra jó csapat lesz a Ferencváros, idővel akár szívesen hazatérne. Ennél többet most sem mond, most sincs értelme mondania erről?
- Az elmúlt években az volt a célom, hogy a Bundesligában bizonyíthassak, erről még nem tettem le. De amit akkor mondtam, azt most is tartom.

- Lehet, hogy a mai profi futballban naiv a felvetés, de elképzelhető-e, hogy egy játékos - ez esetben ön - felhívja volt, ráadásul nevelőegyesületét - ez esetben a Ferencvárost - a következő indíttatásból: nem tudok érvényesülni a klubomnál, különben is szívesen hazatérnék, érdekel-e benneteket az ötlet?
- Egyáltalán nem elképzelhetetlen, ám az teljesen kizárt, hogy én ez ügyben felhívjam Szeiler Józsefet, ahogy az is, hogy ő keressen meg engem.

- Miért?
- Erről tényleg nem kívánok többet mondani.

- Ha már szóba került a külföldi, közelebbről németországi karrier, illetve a Ferencváros, mit szól ahhoz, hogy volt csapattársa, Lisztes Krisztián, úgy tűnik, végre befutott?
- Nagyon örülök neki. Ha pedig az én esetemre nézve akarok belőle következtetést leszűrni, akkor azt mondhatom, ő megkapta a lehetőséget. Úgy igazolt Brémába, hogy ott volt Andy Herzog, meg kellett küzdenie a csapatba kerülésért, eleinte nem is kapott bizalmat, ám később igen, és élt vele. Én magam azt bánom, hogy még a lehetőséget sem kaptam meg, s hogy őszinte legyek, úgy érzem, ezután már nem is kapom. Legalábbis itt, Cottbusban aligha.

Novák Miklós

Korábban:

• Tovább gyűrűzik a cottbusi sikkasztási botrány
• Vincze Ottó elmenne az Energie Cottbustól
• Magyar békesziget a német futball tengerén