Vágólapra másolva!
A szerdai napon tovább folytatódtak a német kupa küzdelmei, valamint az a hagyomány is, hogy keddhez hasonlóan mindegyik párosításban az idegenben játszó csapatok jutottak tovább. A legkönnyebben a Bayern München nyert (igaz, a bajorok még csak a második fordulóban léptek pályára), a többi bundesligás csapat azonban nem úszta meg hosszabbítás nélkül a legjobb nyolcba kerülést.

Magyar szempontból a legfontosabb az Eintracht Frankfurt-Hertha BSC összecsapás volt, hiszen a berlini gárdában Dárdai Pál lassan alapemberré növi ki magát (Király Gábor sérülése után még mindig nem tudott bekerülni a kezdő tizenegybe).

A fővárosiak a múlt heti, UEFA-kupából való kiesésük és a Bundesligában elért gól nélküli döntetlenjük után meglehetősen rossz hangulatban várták a meccset, amely igencsak nehéznek ígérkezett. A tavaly még a legjobbak között szereplő frankfurtiak jobban is kezdték a meccset, és szinte végig fölényben játszottak.

Kínai idegenlégiósuk, Csen Jang már az első játékrészben megszerezte a vezetést, és az ázsiai futballista még két hatalmas ziccert rontott el. Az utolsó húsz percre aztán rákapcsolt a Hertha, és a csereként beállt ausztrál Josep Simunic góljával ki is egyenlített. Következhetett a hosszabbítás, amelyben az elmúlt fordulóhoz hasonlóan ismét Dárdai volt a berliniek megmentője, hiszen az ő találata jelentette a továbbjutást a Herthának. Igaz, a fővárosiak győzelme nagyobb arányú is lehetett volna, ám René Tretschok tizenegyesét az Eintracht kapusa kivédte.

A címvédő Schalke 04 a Darmstadt otthonában lépett pályára, és a gelsenkircheniek alaposan megizzadtak a továbbjutásért. Noha jól kezdték a meccset, és nem becsülték le ellenfelüket, helyzeteiket nem tudták kihasználni, és amikor a második félidő elején Anibál Matellán (jogosan) piros lapot kapott, eltűnt a vendégek fölénye. Szerencséjükre azonban sikerült megőrizniük a kapujukat a góltól, és hat perccel a rendes játékidő letelte előtt a hazaiak is tíz emberre fogyatkoztak. A hosszabbításban aztán a lefújás előtt öt perccel a dán Ebbe Sand megmentette a Schalkét a tizenegyesrúgások lutrijától. Ugyanettől az 1. FC Köln ugyan nem menekült meg, de a Kecskések jobban összpontosítottak a büntetőknél, így ők mentek tovább.

A Bayern München még nem jár ennyire előre a sorozatban, hiszen a Világkupa-döntő miatt még csak a második fordulóban esedékes meccsét játszotta most le. Az Osnabrück elleni találkozóban túl sok öröme a továbbjutáson kívül nem volt a Bayern fanatikusainak, talán csak annyi, hogy a sérüléséből felépült Mehmet Scholl is betalált.

Nyolcaddöntő:
Eintracht Frankfurt - Hertha BSC 1-2 (hosszabbítás után)
gól:
Jang (22.), ill. Simunic (76.), Dárdai (96.)

KFC Uerdingen - 1. FC Köln 1-1, tizenegyesekkel 3-5
gól:
Rodríguez (72.), ill. Kurth (62.)

Darmstadt 98 - Schalke 04 0-1 (hosszabbítás után)
gól:
Sand (115.)
kiállítva: Matellán (Schalke, 48.), Juskic (Darmstadt, 84.)

Második forduló:
VfL Osnabrück - Bayern München 0-2
gól:
Jancker (49.), Scholl (62.)
kiállítva: R. Kovac (Bayern, 74.)

Korábban:

Dárdai újabb győztes gólt szerzett a Herthában

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!