Vágólapra másolva!
Küzdelmes iramú, de közepes színvonalú mérkőzésen a győzelmet jobban akaró hazai csapat megérdemelten nyert a második és az első helyezett rangadóján. A két csapat közötti különbség a tabellán hét pontra csökkent.

Zalaegerszeg - MTK 2-0 (0-0)
Zalaegerszeg, 6500 néző
vezette: Szarka
Zalaegerszeg: Bardi - Kocsárdi, Urbán, Csóka, Král - Nagy L. (Bonchis 90.), Molnár B., Balogh, Egressy (Róth 76.) - Kenesei (Sabo 82.), Waltner
MTK: Hajdu - Komlósi, Smiljanic, Lambulic, Horváth L. - Madar, Lazic (Branezac 54.), Zavadszky, Füzi - Juhász, Illés (Buzsáky 55.)
gól: Molnár B. (48.), Kenesei (64.)
sárga lap: Csóka (21.), Waltner (65.), illetve Lambulic (17.), Komlósi (23.), Smiljanic (51.)

Bozsik Péter és Bognár György, vagyis a két mester is kulcsfontosságúnak ítélte a szél szerepét. Tény, hogy orkánerejű szél fújt egész nap a zalai megyeszékhelyen. A meccs kezdetén a napsütést hamar felváltotta a hózápor, de egy másik kellemetlen elem, a szél maradt. Kőkemény belépőkkel kezdődött a rangadó, mindkét oldalon szerettek volna nagyobb tekintélyt kivívni a játékosok. A későn érkezőket meglephette, hogy nem a középfül-gyulladással bajlódó kapus, Turi áll a kapuban, hanem a Bozsik Péternél először kezdő Bardi. Egressy is jelezte, hogy a pályán van, de sem az elején közelről leadott fejese, sem a félidő végén gyatrára sikerült lövése nem talált utat Hajdu kapujába.

Szünet után érezhetően felpörgette a ritmust a Zete. Hamar meg is lett az eredménye, Molnár gyönyörű góllal szerzett vezetetést a vendéglátónak. Mire a listavezető felocsúdott, máris megduplázta előnyét az egerszegi alakulat, Kenesei fejjel vette be Hajdu kapuját. Waltner még egy kézzel elért érvénytelenített találatot is jegyzett, de a fővárosiak a csereként bejött Branezac, majd a fiatal Juhász révén könnyedén egyenlíthettek volna, főleg az utóbbi helyzete volt hatalmas lehetőség. A végére megint szakadni kezdett a hó, de a küzdelmes mérkőzés állása már nem változott, így a vendéglátók megérdemelten győzték le az MTK-t és hét pontra csökkentették a két gárda közti különbséget.

Bozsik Péter (a ZTE vezetőedzője): - Igazi csapatgyőzelem volt a pályán és az edzői stábban egyaránt, segítőm, Simon Antal remekül feltérképezte az MTK gyengeségeit. A tapasztalatokat a két, góllal végződő szögletrúgásunknál kamatoztattuk. Motiváltabb volt a csapat, mint az ellenfél, megéreztük, hogy "sebesült vad" az MTK. Örülök a sikernek és annak, hogy a tavasszal látott görcs a múlté.

Bognár György (az MTK vezetőedzője): - Nehéz ilyen ítéletidőben futballozni. Nem voltunk rosszabbak a zalaiaknál, de két villanásuk eldöntötte a mérkőzést. A mezőnyben jobb volt a ZTE, megérdemelte a győzelmet, még ha szögletek után szerezte is góljait. Legjobb játékosunkat, Illés Bélát korán lerúgták, s a második félidő elején le is kellett cserélnem. Most sem játszottunk folyamatosan, akárcsak a többi tavaszi meccsen, de hiszem, vége a rossz sorozatunknak, jövő héten "kiegyenesedünk". A hét pont előnynek elégnek kell lennie a bajnoki címhez.

Molnár Balázs (az első gól szerzője): - A múlt heti, Győr elleni meccs második félidejében elkaptuk a fonalat, az akkori jó játékunkat sikerült folytatni. Már csak hét pont a hátrányunk, s ugyanennyire nőtt az előnyünk az FTC-vel szemben, ami megnyugtató. A szél, a havas eső irreális körülményeket teremtett, annak idején az Espanyolban ilyen problémáim nem voltak. Még mindig szeretnék külföldön futballozni, de ha indulhatunk a BL-ben vagy az UEFA-kupában, akkor még egy szezont feltétlenül maradok Zalaegerszegen.

49. perc: Kenesei balról rúghatott be szögletet. A labda élesen vágódott a kapu felé, érintette a felső lécet és arról levágódva Molnár testéről került végül a hálóba (1-0).

64. perc: Egressy ezúttal a másik oldalról küldte be a szögletet és a rövid saroknál helyezkedő Kenesei Buzsákyt megelőzve csúsztatta a labdát Hajdu kapujának bal oldalába (2-0).

Zsámár Roland, Ch. Gáll András

Ajánlat:

Fórum:

Ki nyeri a Borsodi Ligát?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!