Vágólapra másolva!
A német labdarúgó Bundesliga 31. fordulójában a címvédő Bayern és a két magyar játékost foglalkoztató Hertha egyaránt győzött. A hét végén egymás ellen mérkőzik a harmadik és negyedik helyen álló két csapat. A tét: a BL-t érő bronzérem.

Dárdai Pált, a Hertha középpályását viszont a Bayern legyőzése foglalkoztatja: "Borzasztóan játszottunk a Rostock ellen, annyi mentségünk van, hogy tudtuk, a győzelmet nem kell megmagyarázni. A több mint 40 ezer néző dühöngött, mert gólözönt várt."

- Götz edző véleménye azért mérvadóbb. Ő mit szólt?
- Rosszabb volt, mint a közönség. Szó szerint őrjöngött. Azt mondta, azért üvöltözik velünk, hogy felébredjünk. Még a meccs után is morcos volt. Szerencsére belül mi tudtuk, hogy nyerünk, mert a Bayern elleni rangadó előtt nem kaphattunk ki. Más kérdés, hogy Király Gabinak a meccs vége előtt volt egy óriási bravúrja, reflexmozdulattal hárított.

- Azért a vetélytársak eredményei is jól jöttek...
- A Dortmund, a Leverkusen és a Schalke megtorpanása is várható volt, vártam, hogy a Bayernnek sem futja döntetlennél többre, de végül is mindegy, mert ki-ki meccsre utazunk Münchenbe. A legjobban a Schalke veresége jött.

- A Bayern után pedig a Herthe játszik a Schalkéval.
- Minden jegy elkelt, nekünk, játékosoknak szóltak, hogy április elejéig adjuk le az igényünket, mert aztán már a "dühöngőbe" sem lesz jegy.

- A Bayern menedzsere, Uli Hoeness azt nyilatkozta, muszáj elérni a harmadik helyet a BL-szereplés miatt.
- Ez ránk is vonatkozik, célprémium jár a bronzéremért, ez már üzlet, ha ott vagy a BL-ben, az jó a szponzoroknak, nem gond beígérni a célprémiumot.

- Beckenbauer azt mondta, fel kell építeni az új Bayernt. Ez ilyen egyszerű?
- Ilyen egyszerű. A Bundesliga egy "marhakereskedelem". Ballack és Deisler a következő bajnokságban már náluk játszik.

- Toppmöller éppen arról kesergett, hogy a Leverkusenből a jó eredmények ellenére távoznak a játékosok. Ballack már elment, Zé Roberto és Lucio elmenőben.
- Szerintem Zé Roberto marad, de rá és Lucióra is igaz, előbb-utóbb az ilyen klasszisokat elviszik a nagy klubok. Hiába, a gyönyörű eredmények ide vagy oda, a Leverkusen ezen a szinten nem versenyezhet a nagyokkal.

- A múltkor beszélgettünk a tévéközvetítési jogokkal rendelkező Kirch-csoport csődjéről, amely a futballisták jövedelmét is érintheti. Mi történt egy hét alatt?
- Elég sok, mert szinte biztos, hogy az idei 100 millió eurót megkapják a klubok, a jövő viszont ebből a szempontból bizonytalan. A közszolgálati tévé beszállna, de jóval kevesebb pénzzel, a felek jelenleg a köztes megoldást keresik.

- A fehéroroszok elleni meccsre érkeztél haza, vélhetően egészségesen. Mit vársz a meccstől?
- Először is nem egészségesen, mert még a Wolfsburg ellen a nagylábujjam megsérült, azóta csak fájdalomcsillapítóval tudok játszani. De ez nem fontos, az viszont igen, hogy összerázódjunk, mert az első Eb-selejtezőig csak papíron van sok idő.

Thury Gábor

Ajánlat:

A Dortmund lemondhat az aranyról, Mátyusék bennmaradtak

Korábban:

Fórum:

Melyik a legerősebb bajnokság?

Ki a legjobb focista?

Google News
A legfrissebb hírekért kövess minket az Origo Google News oldalán is!